Ember Márk: „Az egyik pillanatban a tápláléklánc tetején vagy, a következőben meg az alján”

TóCsa | 2023. November 27.
Nehéz volt őt utolérni, és tudja ezt ő is magáról. Dolgozik azon, hogy ne ő legyen a fiú, aki soha nem ér rá, de tudja, hogy a megoldásig még hosszú út van hátra. Beszélgetés Ember Márkkal online besokallásról, túlhajszolt életről, az El Camino iránti vágyról és arról, mit jelent számára a csúcson lenni.

Látom, a kutyusod is veled tart az interjúra. Hogy hívják?

Krumplinak.

Jól tudom, hogy neki van saját Insta-oldala?

Igen, bár soha nem gondoltam volna, hogy Instagram-oldalt fogok csinálni egy kutyának. Egyszerűen annyira cuki. Viszont ha elkezdenék képeket posztolni róla a saját oldalamra, akkor az egész kizárólag kutyás képekből állna.

Te kezeled az oldalát?

Inkább a barátnőm.

Hogy állsz a social média jelenléthez? Van hozzá időd és kedved vagy inkább szükséges rossznak tartod?

Szerintem nem csinálom túl jól. Egy olyan világban élünk, ahol egyszerre kell jelen lenni online és offline. Nagyon örülök, ha az offline életem nem táplálkozik az online-ból, sokkal szerencsésebb a fordított felállás. Veszélyes csapda tud ez lenni, amibe már beleestem korábban. Nehezen tudom kezelni azt a sok ingert, amit onnan kapunk. Másfelől meg tudom, hogy teljesen nem engedhetem el, mert előadóművészként ma már rendkívül fontos az online jelenlét. Érdekes, ahogyan ez a világ működik. Én még pont ahhoz a generációhoz tartozom, akik úgy gondolkodnak, hogy először építsd fel, aztán kezdd el hirdetni. Most inkább az megy, hogy először hirdesd meg, aztán, ha bejön, akkor megépíted.

Ember Márk (Fotó: RTL Magyarország)

Mennyi idődet rabolja el a közösségi média?

Igyekszem úgy élni, hogy ez csak egy plusz dolog legyen, és ne ez határozza meg az életemet. A TikTokon például már nem vagyok jelen. Arra már nem tudtam rávenni magam. Hallom, hogy az egy olyan közeg, ami nagyon fogva tart.

Úgy tudom, hiú embernek tartod magad. A hiúságodat nem legyezgetik a social médiából jövő lájkok, kommentek és rajongói üzenetek?

Pont erre értettem az, hogy veszélyes, amikor az offline életemre kihat az online világ. Annyi inger ért onnan, hogy azt vettem észre, érzéketlenné váltam a dolgok iránt. Feldolgozhatatlan, hogy az egyik pillanatban még egy aranyos cicás videót nézel, fél perccel később pedig már egy képanyagot egy háborús bombázásról. Ez a sok inger csak úgy kezelhető, hogy érzéketlenné teszed magad. Szerintem ez elég veszélyes.

Visszatérő elem az általad adott interjúkban, hogy az újságírók leírják, mennyire elfoglalt vagy. Ezt a beszélgetést is viszonylag nehezen hoztuk össze. Azért vannak csendesebb időszakaid is vagy szereted, ha egyfolytában pörgésben vagy?

Igyekszem rátalálni a megfelelő egyensúlyra. Az elmúlt évek állandó rohanással teltek. Valójában mióta kijöttem az egyetemről, havi 20-30 előadással dolgoztam. Ez nagyon sok. Mióta szabadúszó lettem, ez a szám a 10-15 felé tendál. A Színművészetin abban nevelkedtünk, hogy folyamatosan dolgoztunk. Ez volt számomra otthonos. Ugyanakkor nem szeretném azt, hogy ne jusson időm a családomra, a barátaimra vagy a szerelmemre. És azt sem szeretném, ha az a kép élne rólam, hogy én vagyok a fiú, aki soha nem ér rá.

Kiégés közelébe kerültél már?

Persze. Ez volt a helyzet, amikor eljöttem a Vígszínházból. A havi előadásszámom 25-30-ra ugrott. Gyakorlatilag megállás nélkül dolgoztunk. Volt olyan hónap, amikor csak A Pál utcai fiúkat 16-szor játszottuk. Mellette még forgattam az Oltári csajok sorozatot az RTL-nek.

Ember Márk (Fotó: RTL Magyarország)

Mások is látták, hogy kezdesz kiégni vagy csak te érezted magadon?

Igyekeztem, hogy ne látszódjon, de szerintem biztosan érződött. Mogorva voltam, türelmetlen… Voltak ennek jelei.

És a színházváltáson kívül próbáltál máson is változtatni?

Dolgoztam azon, hogy tudjak nemet mondani. Ez nem volt könnyű. Amikor nemet mondok, mindig az van bennem, hogy azt gondolják, nem akarok velük dolgozni, valamilyen személyes okom van velük szemben. Ezt meg kell tanulnom kezelni. Emellett a jó időbeosztás is elengedhetetlen. Ha nem jól szervezed az életed, könnyen kicsúsznak a kezedből a percek és az órák. Szerencsére a barátnőm sokat segít ebben.

Ugyan nem mostanában történt, de veled kapcsolatban A Pál utcai fiúk sikere folyton előkerül, mintha valamiféle karriercsúcs lenne. Unod már, ha felhozzák ezt a darabot?

Ha valamit unok mostanában, az saját magam. Folyton azon izgulok, hogy meg tudok-e újulni, mert félek attól, hogy mindig ugyanazokat a köröket fussam. Akár a munkában, akár a magánéletben. A Pál utcai fiúknak köszönhetően arra jöttem rá, hogy nem létezik egy egyenes ív ebben a szakmában. Az egyik sikerből nem következik a másik. Lehetsz főszereplő az egyik legnépszerűbb darabban, azt nem feltétlenül követi valamilyen jó ajánlat. Teljesen kiszámíthatatlan. Az egyik pillanatban a tápláléklánc tetején vagy, a következőben meg az alján. Hiába játszol állandó főszerepeket a társulatodban, ha jön mondjuk egy új igazgató, mondhatja azt neked, hogy köszi, ennyi volt, mert ő nem gondolkodik benned. Ez a bizonytalanság mindig is frusztrált a szakmámban. Nem lehet megnyugodni, ami ugyan olykor inspiráló és felhajtóereje van, de ha állandóan azt kérdezed magadtól, hogy mi lesz holnap, és kellek-e egyáltalán, abba egy idő után bele fogsz fáradni. Felőrli az embert. Közben meg olyan kevés időnk van. Nekem biztosan színésznek kell lennem az egész életemben? Annyi mindent kipróbálnék még, közben meg soha semmi időm. Ez így nem oké.

Azért bizonyos szempontból meg jó hír, hogy ennyire keresettnek számítasz. Vagy tévedek?

Persze, hogy az, és nem is akarok hálátlannak tűnni. Közben meg a szüleim már többször is végigcsinálták az El Caminót, és én is nagyon mennék. Kéne hozzá nagyjából 30 nap, de képtelen vagyok időt találni rá.

Faragó András és Ember Márk a Valami Amerika forgatásán (Fotó: RTL Magyarország)

Szokták mondani, hogy amikor csúcson vagy, akkor nyomni kell és nem szünetre menni.

Nagyon kedves vagy, de nem érzem azt, hogy a csúcson lennék. Örülök minden egyes munkának, amit megkapok, de egyáltalán nem érzem, hogy a topon lennék. Pedig tényleg fantasztikus emberekkel dolgozhattam és dolgozhatok fantasztikus munkákon. Egyáltalán: van olyan, hogy csúcs?

Nem lehet, hogy csak utólag visszatekintve vesszük észre?

Ez azért így szomorú lenne. Elég rosszul hangzik, hogy csak a lejtmenetben vesszük észre, mikor voltunk odafent. Ba***a meg, ez volt az! (nevet)

Bocsánat, hogy azt mondtam, hogy a csúcson vagy éppen. Simán lehet, hogy tévedek. Akár a készülő Demjén-filmed is lehet majd a csúcs.

Látod, ez már egy sokkal szimpatikusabb megközelítés. Motiváló, hogy az ember folyton a csúcsot hajtsa, majd amikor felkapaszkodott, meglásson ott egy másik csúcsot, és elinduljon abba az irányba. Ezzel a hozzáállással már együtt tudnék élni.

A Demjén-filmet már forgatod?

Még mindig az előkészítés zajlik, az utolsó simítások. Ez nem egy Demjén életrajzi film lesz, hanem egy úgynevezett jukebox musical, mint amilyen a Mamma Mia, csak itt nem ABBA, hanem Demjén Ferenc-slágerekkel. Mindenki azt gondolja, hogy én játszom Rózsit. Folyton azt kérdezgetik, lesz-e parókám. Egy Gergő nevű fiút játszom benne, aki beleszeret egy lányba, akit Törőcsik Franciska alakít. Az ő történetük lesz ez a film. Hiszek abban, hogy ez egy jó film lehet. A Made in Hungária meghatározó film volt az életemben. Ha csak a talpát meg tudjuk fogni annak a filmnek, akkor már boldog leszek.

Mielőtt elvállaltad a Valami Amerika-sorozatot, jelentettek neked bármit is a Valami Amerika-filmek?

A második rész volt az, ami nagyon beakadt nálam gimis koromban. Szerettük a zenéit, gitáron is játszottuk őket, a lányok meg koreográfiákat csináltak a dalokra a szünetben. Az egy ilyen többször nézős film volt.

A Valami Amerika forgatása (Fotó: RTL Magyarország)

Hogy élted meg a castingot?

Úgy, hogy nem mentem el. Nem értem rá. (nagyon nevet) Éppen dolgoztam, főpróbahetem volt a színházban. Mondtam, hogy egy selftape-et (egy videó, amiben a színész eljátssza a casting director által küldött jelenetet – a szerk.) azért tudok küldeni. Megígértem, de megfeledkeztem a dologról. Hívogattak, hogy küldjem már el. Hazaértem a Tháliából éjszaka, aztán szakállasan, kócos hajjal, karikákkal a szemem alatt, nagyjából félholt állapotban felvettük. Szegény barátnőmet dolgoztattam, hogy ezt még csináljuk meg. Megcsináltuk, elküldtem, de biztos voltam benne, hogy ez nem fog összejönni. Meg azért sem gondoltam elérhetőnek ezt a munkát, mert akkor még úgy volt, hogy nyáron forog majd a Demjén-film. Az járt a fejemben, hogy a kettőt úgysem lehetne összeegyeztetni. Aztán szóltak, hogy mehetek az újabb fordulóra, nekem meg az volt az első gondolatom, hogy ez most komoly? (nevet) Aztán találkoztam Herendi Gáborral és Ipacs Gergellyel, és rögtön éreztem, hogy van valami közös rezgés a levegőben. A harmadik körben már Király Danival és Trill Beával néztek össze minket, de ott már kvázi tiszta volt, hogy megkapjuk a szerepet.

Király Danival régi barátok vagytok. Könnyű volt a csapatba beilleszteni Trill Beát?

Ez akár nehéz is lehetett volna, de Beával nagyon-nagyon könnyen megtaláltuk a közös hangot. Beának van egy olyan előnye, hogy iszonyatosan hasonlít arra, amilyen anyukám fiatalon volt. Sokszor azt éreztem, hogy a fiatal anyukám áll mellettem. Egy idő után tényleg úgy viselkedtünk egymással mi hárman, mintha testvérek lennénk. Ha a fél év alatt Beának volt valami elakadása a magánéletében, jó testvérként rögtön azt éreztem, hogy meg kell próbáljak segíteni neki, sőt Dani is érezte ezt. Megállás nélkül együtt lógtunk. Igyekeztem kis stábbulikat szervezni, de sokszor alakult úgy, hogy csak ültünk együtt valahol mi hárman és nagyokat beszélgettünk.

Király Dániel, Trill Beatrix és Ember Márk (Fotó: Katona László)

Mennyire nehéz volt a forgatás végeztével ezt a jó kis csapatot ott hagynod? Fél éven át ők jelentették az életedet.

Szerencsére már van ebben némi rutinom, megéltem már hasonlót az Oltári csajoknál és a Csak színház és más semminél is. Tudatosan készítem magam már az első naptól fogva, hogy ennek egyszer vége lesz, és pont azért jó, mert egyszer véget ér. Ez elviselhetővé teszi. De igazából még most sincs teljesen vége. Hétről hétre jönnek az új epizódok, érkeznek a nézői visszajelzések, szóval még most is intenzíven ott van az életünkben.

A karakteredben mit szerettél a legjobban?

Marcit úgy szoktam bemutatni, hogy mindenkinek van egy olyan barátja, mint ő. Egy olyan srác, akivel kapcsolatban nem nagyon érti, miért barátkozik vele, hiszen már annyiszor került bajba, és annyiszor kellett rajta segíteni, mert mindig csinál valami hülyeséget. De valamiért mégsem tudsz tőle csak úgy elbúcsúzni. Nekem jó néhány ilyen barátom van. Az életben mindig én vagyok az, akihez segítségért fordulnak, így pont azt élveztem a szerepben, hogy itt én lehetek az, aki segítséget kér. Nagyon rossz vagyok abban, hogy segítséget kérjek.

A sorozat kulisszáit nagyrészt egy kertévés tehetségkutató adja. Mit gondolsz a tévés tehetségkutatókról? Nézed őket?

Az ősélményem a tehetségkutatókról, hogy ez egy olyan happening, ahol a tévé előtt összegyűlik a család és közösen nézzük. Közösségi eseményként maradt meg bennem, miközben meg tisztában vagyok vele, hogy most már nem így van. Persze mindenki tudja, hogy mit vállal, de tök nehéz lehet, hogy egy fiatalember néhány hétig vagy hónapig azt érzi, hogy ő a világ közepe, aztán hirtelen vége. Ha nem is tehetségkutatóban, de énekes show-műsorban én is kipróbáltam már magam. Az életem legdurvább kilenc hete volt. Az életben nem izgultam annyira, mint akkoriban. Álltam ott a LED-falak mögött, vártam, hogy nyíljon a fal, közben meg az járt a fejemben, hogy ez az utolsó lehetőség, hogy elfussak, abban a pillanatban még világgá tudok menni. Persze nem mentem, de elképesztő stressz volt. Biztos vannak emberek, akik élvezik ezt a fajta felfokozott izgalmat, de nekem brutális volt.

Azért utólag már pozitív tapasztalatként tekintesz vissza rá?

Persze. Nem bántam meg semmit, de azt azért nem állítom, hogy újra végigcsinálnám.

A Valami Amerika-sorozat epizódjai az RTL+-on láthatók.

Exit mobile version