Ők Varga Izabella ritkán látott lányai – Fotók

S.D.V. | 2023. December 06.
Anna és Sári már kész hölgyek.

Varga Izabella a Barátok közt után inkább a civil karrierjére kezdett fókuszálni. Az idén 50 éves színésznő egy fotózás keretében beszélt többek között erről, illetve gyermekeiről, a 22 éves Annáról és a 16 éves Sáriról. A Nők Lapja Advent különszámába készült fotósorozaton jól látszik, hogy a lányok örökölték édesanyjuk szépségét. 

„Az idei fotózáson Sári már nem a báránykás sapkát követelte, Anna két egyetemi vizsga között futott be. Nekem meg végig vigyáznom kellett, hogy ne maszatolódjon el a sminkem, amikor a hölgyekké cseperedett lányaimat néztem” – írta a közös képek mellé a büszke anyuka. Varga Izabella a Barátok közt című sorozatban robbant be a köztudatba, ahol Dr. Balogh Nóra ügyvédnőt alakította. A magánéletében Lendvai Zoltán mellett találta meg a boldogságot. 

„A legnagyobb változása az életünknek, hogy elköltözött otthonról Anna lányom, és azzal, hogy Budapestre jár egyetemre, a saját útjára lépett. Most már Sári a kamasz, ő ugyan még ingázik, de a hétköznapokban ritkán szervezhetünk közös családi programot. A hétvégék így felértékelődtek számunkra. Mindannyiunkban erős a vágy, hogy megőrizzünk valamit a régi szokásainkból, így amikor Anna hazalátogat, még ugyanúgy Scrabble-partival zárjuk a napot, és az élménybeszámolók, nagy beszélgetések sem maradnak el. Közben Sári is észrevétlenül a kezébe vette a konyhában az irányítást, mindig összedob valami fantáziadús finomságot. Zolival, a férjemmel nem győzünk gyönyörködni bennük: hogy milyen talpraesettek lettek, hogy működik, amit annyira fontosnak tartottunk a nevelésükben, hiszen mindig is önállóságra, kreativitásra ösztönöztük őket. Jó érzés ezt látni, végtelenül büszke édesanya vagyok” – nyilatkozta korábban a Story magazinnak Izabella a családjáról.

Varga Izabella (Fotó: Birton Szabolcs)

A híresség idősebb lánya, Anna egyébként korábban kétszer is feltűnt a Barátok köztben. Mindkétszer az édesanyja által megformált Balogh Nóra fiatalkori énjét alakította. 

Nézzünk pár gyerekkori képet Izabella csemetéiről 

Varga Izabella (3)

Varga Izabella és kislánya. (Fotó: Hortolányi Anikó)

Varga Izabella (4)

(Fotó: Szabó Lilla)

Varga Izabella (5)

(Fotó: Szabolcs László)

Varga Izabella (6)

Varga Izabella és gyerekei 2009-ben. (Fotó: Réti Borbála)

Exit mobile version