Batiz András megszólalt Marsi Anikóval való kapcsolatáról

S.D.V. | 2023. December 29.
Marsi Anikó és Batiz András között több volt, mint barátság.

Batiz András, Holló Márta, Kolosi Péter és Marsi Anikó együtt indították útjára a Fókuszt. Batiz András ma is barátként tekint egykori kollégáira, sőt, nemrég arra is fény derült, hogy Marsi Anikóval gyengéd szálak is összekötötték. A nagy négyes tagjai ugyan ma is tartja a kapcsolatot, ám már nem olyan sűrűn, mint korábban.

„Az együtt töltött idő – az én esetemben a főiskolával együtt tizenegy év – és a közben történtek erős köteléket jelentenek. Ezért mindhármuk sorsát követem, ha kell, drukkolok, ha úgy adódik, aggódom. Hiszen életem – sőt megkockáztatom, életünk – egyik legizgalmasabb periódusát töltöttük együtt. Ez igaz az akkor először elindított Színművészeti egyetemi tévés osztályban töltött évekre és rögtön azt követően a kereskedelmi tévézés hőskorára is. Utóbbi egy egészen elképesztő lehetőséget hozott nekünk, amivel igyekeztünk élni is. Éjjel-nappal dolgoztunk, volt olyan időszak, amikor hétből hét napot. Talán azért sikerült ezt épségben túlélnünk, mert a munkakapcsolat mellett barátként is szerettük egymást. Mindenki azt csinálhatta, amiben talán a legjobb volt, és közben egymásnak biztosítottuk a hátországot is”nyilatkozta a Story magazinnak András, majd így folytatta.

Marsi Anikó és Batiz András. (Fotó: x Archívum Meglepetés)

„Péterrel vitatkozni szerettem a legjobban, kevés nála okosabb embert ismerek. Márti szuper villámhárító volt, kedvessége a főiskola első napjától kezdve igazi szupererő volt, azzal mindig lekenyerezett. Anikó pedig mindig tudott meglepetést okozni akár szakmai, akár privát értelemben. Az osztálytalálkozókon ma is élvezettel hallgatom a többiek történeteit munkáról, családról, a világ dolgairól. Nem értünk mindig mindenben egyet, de ez kifejezetten hasznos, legalább nem ragadunk bele jelenünk buborékaiba. Vicces, hogy a múltra sem feltétlenül emlékszünk ugyanúgy, de talán a sokféle emlékdarabka adja ki a valódi összképet. Nagy öröm, hogy összejöveteleinken a haláláig rendre megtisztelt minket Horváth Ádám, és jelen van Vitray Tamás, a két osztályfőnökünknek rengeteget köszönhetünk” – mondta az egykori tévés.

Exit mobile version