Az 55 éves Kylie Minogue pont úgy néz ki, mint 20 éve

Gloria | 2024. Február 01.
Csak gratulálni tudunk neki, amiért sikerült megállítani az időt. Mondjuk elmondhatná, hogyan csinálta.

Kár lenne tagadni, hogy irigyek vagyunk. Kylie Minogue ugyanis úgy fest a róla készült legfrissebb fotókon, mintha 2004 óta SEMMIT nem öregedett volna. És ellentétben sok kolléganőjével, akár plasztikáztatott, akár nem, ezt nem látni az arcán.

Az ausztrál énekes-színésznő 1989-ben futott be, amikor pedig Jason Donovannal elénekelték a világnak az Especially for you című dalt, már nem volt megállás a világhírnév felé vezető úton. A 90-es és a 2000-es évek elején igazi diszkódíva volt, olyan slágerekkel, mint a Love at First Sight, Fever, vagy a Spinning Around.

39 éves volt, amikor 2005-ben mellrákot diagnosztizáltak nála. A betegséget siker nagyon korai stádiumban elcsípni, és négy nappal a diagnózis után már át is esett a műtéten, és megkezdte a kemoterápiát.

A szerelmi életét rendszeresen taglalták a lapok az elmúlt 30 évben. Korábban egy párt alkotott Jason Donovannel, Olivier Martinezzel, majd 2018-ban randizni kezdett a brit GQ kreatív igazgatójával, Paul Solomonsszal, aki 2021-ben eljegyezte őt. Ez a kapcsolat 2023 év elején ért véget.

Akkor csodáljuk meg, mennyit változott Kylie 1989-től 2024-ig.

Kylie Minogue és Jason Donovan

Kylie Minogue és Jason Donovan 1989-ben. (fotó: Gie Knaeps/Getty Images)

Kylie Minogue és Jason Donovan

Kylie Minogue és Jason Donovan 1990-ben. (fotó: Impressions / Getty Images)

Kylie Minogue

1994-ben. (fotó: Stephane Cardinale/Sygma via Getty Images)

Kylie Minogue

2004-ben. (fotó: Profimedia)

Kylie Minogue

2014-ben. (fotó: Profimedia)

Kylie Minogue 2024-ben

Kylie Minogue 2024-ben. (fotó: profimedia)

Exit mobile version