nlc.hu
Sztárok
5 híresség, aki megküzdött a mellrákkal

5 híresség, akik megküzdöttek a mellrákkal és azóta aktívan kampányolnak a megelőzés mellett

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a hírességeket elkerülik a nehézségek, a hétköznapi gondok és megküzdések. De ez természetesen nincs így. Olyan színésznőket mutatunk, akiknél mellrákot diagnosztizáltak, de végül sikerült legyőzniük a súlyos kórt.

Gyógyulásukban közrejátszott, hogy a betegséget a korai stádiumban kapták el, ami a rendszeres szűrésnek köszönhető. Felépülésük óta mindannyian hangsúlyozzák a szűrővizsgálatok fontosságát, amelyek segítségével időben felismerhető és kezelhető ez a betegség. 

Christina Applegate

Christina Applegate

Christina Applegate (Fotó: Taylor Hill/Getty Images

A színésznő 2008-ban fedezte fel, hogy mellrákja van, és kettős masztektómián esett át, hogy megakadályozzák a betegség továbbterjedését, amit egy rutin MRI-vizsgálat során fedeztek fel. Christina döntését nagyban befolyásolta az, hogy a családjában már korábban is előfordult ez a betegség. Édesanyjának, a szintén színész Nancy Priddynek 1977-ben távolították el mindkét mellét. 

Anastacia

Anastacia

Anastacia 2021-ben (Fotó: Rocco Spaziani/Archivio Spaziani/Mondadori Portfolio via Getty Images)

2003-ban  egyik pillanatról a másikra eltűnt a nyilvánosság elöl, mert daganatot találtak a mellében. Az énekesnő akkor legyőzte a betegséget, de 2013-ban újra kiújult a betegség, ám ezúttal is sikerült felépülnie. Részleges masztektómián, kemoterápián és sugárkezelésen esett át. Az énekesnő az Anastacia Funddal a mellrákban szenvedő nőket támogat. 

Kylie Minogue

 Kylie Minogue

Fotó: Antony Jones/Getty Images for Charlotte Tilbury

Kylie szerencsére hallgatott a megérzésére és egy félresikerült kivizsgálás után még egyszer felkereste az orvosát, így még idejében észrevették a daganatot a bal mellében. A viszonylag korai felismerés ellenére még így is részben el kellett távolítani a mellét, majd ezután következett a kemo- és sugárterápia, ami igencsak megviselte az ausztrál sztárt. Az énekesnő azóta sikeresen legyőzte a betegségét.

Cynthia Nixon

Cynthia Nixon

Fotó: Jason Howard/Bauer-Griffin/GC Images

A Szex és New York színésznőjénél 2006-ban fedezték fel a betegséget. Egy kis daganat volt a jobb mellében. A kezelés műtétet és sugárterápiát foglalt magában. Betegségéről csak később értesítette a sajtót, ugyanis nem szerette volna, ha paparazzik hada követi őt a kórházba. Nixon, akinek édesanyja egykor szintén mellrákban szenvedett, végül nyilvánosságra hozta kálváriáját, hogy az ő példáját látva mások is erőt merítsenek a gyógyuláshoz. Felépülése óta ő aktívan kampányol a prevenció fontossága mellett.

Jane Fonda

Jane Fonda

Fotó: Stephane Cardinale – Corbis/Corbis via Getty Images)

Az Oscar-díjas színésznőnél 2010-ben fedeztek fel egy kisebb daganatot. A rákja nem volt invazív, és ugyan műtétre volt szüksége, de nem kellett kemoterápiát vagy sugárkezelést alkalmaznia. 2018-ban pedig mellrákkal kellett a kés aláfeküdnie: a színésznő Jimmy Fallon tévéműsorának felvételén jelent meg egy hatalmas kötéssel az alsó ajkain.  Jane Fonda azonnal elárulta, hogy az ajkaiból rákos sejteket távolítottak el, ezért a tapasz. „Azt gondoltam, helyrejön, mire idejövök. Jól akartam kinézni. Normális esetben nem mászkálok így” – viccelődött akkoriban. 

A 84 éves, kétszeres Oscar-díjas színésznő jelenleg újabb harcot vív a rákkal. Szeptember elején egy Instagram-posztban jelentette be, hogy  Non-Hodgkin-limfómát diagnosztizáltak nála és elkezdte a kemoterápiás kezeléseket. Hozzátette: nem hagyja, hogy a betegség megzavarja az éghajlatváltozás elleni aktivizmusát. „Közelednek a félidős választások, és mivel ezek jelentősége önmagukon túlmutató, számíthattok rám, hogy ott leszek veletek, amikor növeljük a klímabajnokok seregét” – írta.

Nemcsak a külföldi sztárok beszélnek nyíltan arról, hogyan küzdöttek meg az alattomos betegséggel, nem olyan rég  Villányi „Fresh” Andi a BEST magazin címlapján leborotvált hajjal szerepelt, és arról mesélt, hogy daganatot diagnosztizáltak nála, a betegségét pedig még a barátai előtt is titkolta.  Szerencsére ma már tünetmentes. Hasonlóképpen Karda Bea is igyekszik nagyon egészségesen élni, ő is sikeresen leküzdötte a mellrákját, emiatt több születésnapot is ünnepel.

(via)

Kiemelt kép: Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top