Szóljon hangosan az ének! – Soltész Rezső 79 éves

nlc | 2024. Április 19.
Az énekes-zenész slágereivel és emlékezetes, dauerolt frizurájával is beírta magát a magyar könnyűzene történelmébe. Isten éltesse sokáig!

1945. április 19-én, azaz ma 79 évvel ezelőtt született Soltész Rezső. Karrierjét 1966-ban kezdte, amikor testvérével, Soltész Gáborral megalapították a Rengers zenekart, mely az 1969-es Ki mit tud? előtt vette fel a Corvina nevet. Az együttes 1978-ban oszlott fel, Soltész Rezső pedig a következő évben szólókarrierbe kezdett. Az 1981-es táncdalfesztiválon elsöprő sikert aratott Szóljon hangosan az ének! című slágerével. Közel hat évtizede tartó pályafutása során 20 nagylemeze jelent meg.

Dalai mellett ikonikus, dauerolt frizurájával is beírta magát a hazai könnyűzene történelmébe. 

„A család fodrászától jött az ötlet, hogy kipróbáljunk egy ilyen frizurát. Eleve hosszú, vállig érő hajam volt, mint akkor a legtöbb beatesnek. Ebből a hosszúságból pedig már lehetett göndör hajat készíteni. Mikor elkészült, mindenki nagyon elégedett volt vele, nekem viszont fura volt, mikor először tükörbe néztem. Aztán persze megkedveltem, bár az tény, hogy Aradszky László felesége tanított meg viselni azt a frizurát. Egy televíziós műsor felvételén ő volt a fodrász, nekem viszont fogalmam sem volt róla, hogy ezzel a frizurával hogyan kell megjelenni. Ő tanított meg a dauerolt haj gondozására, viselésére. Nagy macera egy ilyen frizura. Tíz éven keresztül – a zenei adottságaim mellett – ez is hozzájárult a sikeremhez, divatot teremtettem vele. Ma már nem vállalkoznék egy ilyen frizurára, akkor minden lehetőséget sikerült kiaknázom vele a zenei életben. Most már más eszközökkel próbálom meg ugyanezt elérni és továbbra is a lehető legtökéletesebb előadást nyújtani a közönségemnek”nyilatkozta korábban a Sláger Kult című műsorban.

A 80-hoz közel is aktív művész szintén ebben a műsorban árulta el, meddig szeretne színpadon állni: „Nagyon örülök a fellépéseknek, örömmel lépek színpadra egészen addig, amíg a közönség soraiban csillogó tekinteteket látok. Ha ez nem így lenne, inkább befejezném, nem lenne értelme csinálni.”

Az alábbi galériában ritkán látható fotókat gyűjtöttünk össze a zenész-énekes pályafutásának elejétől napjainkig. 

Soltész Rezső a Corvina együttessel

A Corvina együttes: Soltész Rezső, Szigeti Ferenc, Fonyódi Péter és Makay Zsolt 1977-ben (Fotó: Fortepan/Gyulai Gaál Krisztián)

Soltész Rezső

Bontovics Kati énekel, kísér a Corvina együttes, Makay Zsolt, Soltész Rezső, Fonyódi Péter, Szigeti Ferenc, Soltész Gábor, a a VII. Szegedi Ifjúsági Napokon (Fotó: Fortepan/Urbán Tamás)

Soltész Rezső

Színpadon a hetvenes években (Fotó: Fortepan/Gyulai Gaál Krisztián)

Soltész Rezső

Az ikonikus frizurával (Fotó: Fotocentral Archívum Story-Best)

Soltész Rezső

Soltész Rezső és Zámbó Jimmy 1999-ben (Fotó: Fotocentral / Archívum Story-Best

Soltész Rezső

Az énekes az ezredforduló környékén (Fotó: Fotocentral / Oláh Csaba)

Soltész Rezső

2009-ben az RTL Reggeliben (Fotó rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence)

Soltész Rezső

A Valami Amerika című sorozatban (Fotó: Fotocentral/Birton Szabolcs)

Soltész Rezső

A Budapest Retró Élményközpontban 2023 decemberében (Fotó: Fotocentral/Olajos Piroska)

Exit mobile version