Molnár Ferenc Caramel és Szilágyi Szilvi 8 éve házasok. Első közös gyermekük, Szofi 2014-ben született, két éve pedig világra jött második gyermekük, Miron is.
Szilvi azóta leginkább főállású édesanya és influenszer. Azonban most kiderült, milyen dédelgetett álmait tette félre a család érdekében. 24 óráig elérhető Instagram-történetében felfedett 5 olyan dolgot, amit valószínűleg senki sem tud róla. Itt említette azt, hogy eredetileg borász szeretett volna lenni, valamint azt is, hogy 16 éves kora óta ismeri a férjét.
„Régen babacipőket terveztem és imádtam a márkám – írta a negyedik pontba, majd ezzel fejezte be:
Iszonyatosan szorongok, ha káosz és kupi van körülöttem.