Kulisszák mögött: ezt kérdezte Ed Sheeran Zsédától a folyosón

M. P. | 2024. Július 24.
Zséda elárulta, azon kevés szerencsések közé tartozik, akik beszélgethettek Ed Sheerannel. A brit zenész nagyon alázatos és kedves volt az énekesnővel.

Múlt szombaton Zséda adta elő Ed Sheeran budapesti koncertjének nyitóprodukcióját, erről, illetve a brit énekessel való találkozásáról mesélt a Reggeliben.

Fotó: TV2 / fotocentral.hu

 

Zséda a Reggeli műsorában mesélt arról, hogy pontosan hogy zajlott a koncert. Az énekesnő elárulta, hogy eleve a felkérés is nagyon váratlanul érte, az pedig, hogy őt választották már csak hab volt a tortán.

Mint kiderült, a brit énekes nagyon kedves volt Zsédával.

Van jó pár dala, amit kifejezetten hallgatok és szeretek, és emberileg nagyon helyes volt. Volt egy pár percünk beszélgetni a backstage-ben a folyosón. Megbeszéltük, hogy hánykor lesz erre lehetőség, és akkor ez így is volt. Nagyon kedves volt, először a köralakú színpad különleges adottságairól beszélgettünk. Megkérdezte, hogy tetszett ez nekem. Azt mondta, ő nagyon szereti, és kíváncsi volt, nekem milyen élmény volt. Egy picit beszéltünk a családról, kérdeztem, hogy itt vannak-e. Ennek volt egy privát jellege, úgyhogy ezt nem mondom, de nagyon-nagyon emberi volt az egész. Ő maga meg fantasztikus, zseniális

– mondta el az énekesnő az RTL reggeli műsorában.

Via

Exit mobile version