8 év után térne vissza a zenéléshez Mester Tamás

F. B. | 2024. Augusztus 05.
A zenész bár évtizedek óta inkább a spirituális útját járja, egy koncertnek köszönhetően újra feléledt benne, hogy visszatérne a rockzenéléshez.

Nagyjából egy évtizede meditációs és a spirituális útját járja Mester Tamás, aki Balin is többször megfordult az utóbbi időben, hogy tudását tovább mélyítse. Az előadó a meditáció lelkes gyakorlója, egy meditációval foglalkozó honlapot is létrehozott illetve meditációs zenéket is ír. Bár eddig azt nyilatkozta, hogy nincs ideje arra, hogy visszatérjen a rockzenéhez, úgy tűnik ez most változhat, ugyanis nagy bejelentést tett a zenész. 

Fotó: Nagy Zoltán

„Egyik oldalról boldog vagyok, mert úgy érzem, van értelme annak, amit most csinálok, a meditációs dolog az Avanova oldalon. Több mint hétezren tanultatok meg velünk meditálni, termékeny voltam, könyveket írtam tavaly, meg társasjátékot, illetve vezetett meditációt. Közben pár nappal ezelőtt elmentem egy Lenny Kravitz-koncertre a sportcsarnokba, ahol nagyon elkezdett hiányozni nekem a rockzenélés”

– árulta el gondolatait. 

„Mindig amikor valaki megkérdezi tőlem az utcán, hogy ‘és te még zenélsz?’, akkor eszembe jut, hogy most mit is mondhatnék, ‘igen, igen, csak most meditációs zenéket írok’ és ez nem ugyanaz… Ez a kettősség van bennem, de az biztos, hogy addig nem hagyom abba az Avanovát, amíg van mondanivalóm, vagy amíg le nem fordítom az egészet angolra. Annyira fontosnak tartom, hogy emiatt mertem otthagyni a színpadot, az élet egyik csúcsélményét. Ezt csak akkor adja föl az ember, ha valami fontosabbat talál és nekem a meditáció nagyon sokat segített” – tette hozzá.

Ennek ellenére, hogy ezt én boldogan csinálom, nagyon hiányzik a színpad. Néha be szoktam szállni a barátaimhoz, akik klubzenélnek, de persze, csak nagyon titkosan, és akkor éneklek velük egy kicsit. Szóval nem hagytam abba, csak egy nagyon hosszú szünetet tartok nyolc éve

– írta ki magából gondolatait.

Via

Exit mobile version