Beismerte a bántalmazás vádját Haakon norvég trónörökös mostohafia

Baranyai Enikő | 2024. Augusztus 24.
Akkora a botrány Marius viselkedése miatt, hogy még a 87 éves királynak is meg kellett szólalnia.

Augusztus elején érkezett a hír, amely szerint testi sértés, és rongálás vádjával őrizetbe vették a 27 éves Marius Borg Høibyt. Eddig persze ez egy egészen “átlagos” hír, de a fiatalember nem más, mint a norvég koronahercegné, Mette-Marit korábbi kapcsolatából született fia. 

Az akkori információk szerint, az ügy sértettje Rebecca Helberg Arntsen, aki szerelmi kapcsolatban állt a férfivel, azzal vádolta meg Mariust, hogy az a saját otthonában támadt rá, azzal fenyegetve, hogy felgyújtja a ruháját. A trónörökös mostohafia 30 órát töltött őrizetben. Ezalatt az idő alatt, egy korábbi barátnője is megvádolta az Instagramon, hogy vele is hasonlóan viselkedett. „Ez korábban is megtörtént. És ezt most meg kell állítani”- írta.

Marius Borg Hoiby és anyja Mette-Marit hercegné (fotó: Profimedia)

„Sokkal nagyobb a baj, mint gondoltuk”

Ez az, amit augusztus 13-án tudtunk, de azóta újabb hírek érkeztek az ügyben, és megszólalt maga Marius is. Azóta ugyanis a rendőrség nemcsak Rebeccát, hanem a korábbi barátnőt, Juliane Snekkestadot is kihallgatta. Az egyik nő ügyvédje azt mondta, hogy kapcsolaton belüli erőszak a vád. Érdekesség, hogy egyik nő sem jelentette fel a férfit, ugyanakkor a közösségi médiában mindketten megvádolták, ezek, vagyis a posztok alapján indított nyomozást a rendőrség.

Augusztus 20-án végül Marius beismerő vallomást tett.A napokban történt valami, aminek soha nem lett volna szabad megtörténnie. Testi sértést követtem el, és tárgyakat rongáltam meg egy lakásban, mialatt alkohol- és kokain hatása alatt álltam. Vállalom a felelősséget a tetteimért, beismerem a bántalmazás vádját… Számos mentális problémám van, hosszabb ideje küzdök a függőséggel, ami miatt korábban is kaptam már kezelést” – mondta. A férfi kitért arra is, ismét vállalja, hogy kezelésen vesz részt. 2017-ben egyébként már elítélték kábítószer birtoklása miatt.

A rendőrség továbbra is kiemelten foglalkozik az üggyel, a vádak továbbra is életben vannak. Az ügy akkora port kavart, hogy még a 87 éves V. Harald norvég királynak is meg kellett szólalnia az ügyben. Az uralkodó úgy fogalmazott, hogy Marius a királyi család része, de nem a tagja.

Haakon herceg és Mette-Marit. (fotó: Profimedia)

De ki is az a Marius?

Jelenleg a népszerű V. Harald király ül a norvég trónon, akit majd fia, Haakon koronaherceg követ. Az 51 éves férfi a 90′-es években egy zenei fesztiválon szórakozott, amikor felfigyelt a pultosként dolgozó Mette-Maritra. A szőke hajú hölgy középosztálybeli családból származott, a vendéglátóiparban dolgozott, és egyedül nevelte a korábbi kapcsolatából született fiát, Mariust. A fiú apja Morten Borg, egy elítélt bűnöző volt, ahogyan a nagyapja is. Marius apja, és Mette-Marit soha nem élt párkapcsolatban, csak egy rövid ideig találkozgattak. A nő elhagyta a férfit, amikor megismerte annak zűrös életét. Ám ekkor már várandós volt, és úgy döntött, megtartja a gyermeket, akit egyedül nevelt fel. Marius apja akkor is börtönben volt, kábítószeres befolyásoltság alatt elkövetett bűncselekmény miatt, amikor a gyerek megszületett. Ilyen háttérrel sokan nem akarták elfogadni Mette-Maritot, mint jövendő norvég királynét, ám ő elhallgatatott minden károgót.

Haakon is megmakacsolta magát, és kitartott választottja mellett, akinek megkérte a kezét. Mette-Marit még az esküvő előtt kiállt a nyilvánosság elé, és egy interjúban beszélt a múltjáról, a családjáról, arról, hogy kipróbálta a drogokat, s a nép elnézését, egyben a bizalmát kérte. 2001. augusztus 25-én, vagyis kereken 23 évvel ezelőtt, az oslói székesegyházban Haakon és Mette-Marit összeházasodtak. A nő azóta két diplomát szerzett, példamutató életet él, és az emberek kedvence lett. 

Ebből a frigyből két gyermeke született, a 20 éves Ingrid Alexandra norvég hercegnő, és a 18 éves Sverre Magnus herceg, de Haakon sajátjaként szerette, a később botrányokba keveredő Mariust is. Amikor 2018-ban a hercegné tüdőfibrózisban szenvedett, és huzamosabb időt töltött a kórházban, Haakon próbált meg segíteni, az akkor már botrányokba keveredő mostohafiának.

Ki örökölheti a trónt?

Haakon hercegnek van egy nővére, Márta Lujza, azonban a korábbi törvények értelmében az elsőszülött fiú örökli a trónt. Ezt a törvényt 1990-ben megváltoztatták, melynek értelmében már az első szülött gyermek lehet az uralkodó (a nemétől függetlenül), de ez visszamenőleg nem érvényes.

Ingrid, a példakép

Ahogyan korábban is írtuk, Marius semmilyen rangot nem kapott, nem fordulhat elő olyan forgatókönyv a királyi családban, hogy ő üljön a norvég trónra. Az ugyanis majd Haakon hercegé lesz, akit pedig – az 1990-es törvénymódosítás értelmében – lánya, Ingrid Alexandra követ majd. 

Ingrid Alexandra és Marius (fotó: Profimedia)

A 20 éves hercegnő hatalmas népszerűségnek örvend a hazájában, és már most odaadóan szolgálja Norvégiát. Bár egy teljesen átlagos, állami iskolába járt, a keresztszülei már kicsit sem nevezhetőek hétköznapinak. Olyan koronások tartották a keresztvíz alá, mint a spanyol királyi házaspár, a svéd koronahercegnő, illetve a dán király és annak felesége. 18 évesen beszédet mondott a parlamentben, nagyapja pedig berendezett neki egy irodát a királyi palotában.  2024. január 17-én megkezdte a 12 hónapos katonai szolgálatát, amely alatt az Alexandra keresztnevét használja vezetéknévként. A magánéletével kapcsolatban gyakran kutakodnak az újságírók, így szagolták ki azt is, hogy 2022 és 2024 között kapcsolatban élt, egy Magnus Heien Haugstad nevű, közgazdász hallgatóval. Ám Ingrid életéből teljesen hiányoznak a botrányok…

Exit mobile version