Újra látható volt nyilvánosan a rákkal küzdő Katalin hercegné

nlc | 2024. Augusztus 26.
Idén Katalin hercegnének egyetlen feladata van: hogy legyőzze a rákot. Így nagy örömmel fogadunk minden nyilvános szereplést, melyek a jóllétéről tanúskodnak.

Katalin hercegné idén márciusban jelentette be az egész világot megrázó hírt, miszerint rákos megbetegedéssel diagnosztizálták. Egy videóval tett pontot az akkor már hosszú hetek, hónapok óta zajló találgatásoknak, amik azt fejtegették: vajon miért nem mutatkozik a nyilvánosság előtt a hercegné? Azóta Katalin időről időre tájékoztatja az egészségéért aggódókat az állapotáról, de elsősorban ezt inkább az interneten keresztül teszi.

Nem is várjuk el, hogy a hercegné kitegye a lábát az emberek, a kamerák elé, hiszen neki ebben az évben nem a szereplés a fő feladata, hiába fontos tagja a királyi családnak. Egyetlen dolgot szeretnének tőle az emberek: a gyógyulást. Így amikor Katalin mégis megjelenik a nyilvánosság előtt, az már önmagában is egy esemény. 

Fotó: Simon Bruty/Anychance/Getty Images

Mikor például múlt hónapban ellátogatott Wimbledonba, a közönség ujjongva, állva tapsolva fogadta a hercegnét. A meghatódott Katalin feltöltődött az emberek szeretetéből, és egy időre újra visszahúzódott a reflektorfényből. Ez azonban ismét csak nem lepett meg senkit. Hiszen ahogy egy bennfentes is nyilatkozta: a hercegné Anmer Hallban a családjával tölti a nyár hátralévő részét, s az, hogy velük lehet „energiát ad neki. Rengeteg ideje lesz arra, hogy a gyógyulására koncentráljon.”

Ismét visszatért

A napokban aztán Katalint mégsem Anmer Hallnál, hanem fent Skóciában, Balmoralban, a Crathie Kirk nevű templom felé igyekezve látták. Katalin Vilmos herceggel utazott egy autóban a misére, de velük tartott Károly király Kamillával, illetve Edward herceg is a családjával.

Fotó: Profimedia

A hercegné láthatóan jókedvű volt, a tény pedig, hogy elkísérte férjét erre a hosszú útra azt jelezheti, hogy kitartóan halad előre a gyógyulás felé.  Ahogy azt Katalin nyár elején már elmondta: a kezelése még jó pár hónapig el fog tartani. „Már jól haladok, de mindenki tudja, aki kemoterápián megy keresztül, hogy vannak jobb és rosszabb napok. A rossz napokon fáradtnak és gyengének érzed magad, amikor meg kell adnod a testednek a kellő pihenést. De jó a napokon, amikor erősebbnek érzed magad, szeretnéd a legtöbbet kihozni belőle” – mondta.

Fotó: Profimedia

Hozzátette, tudatában van, hogy még nincs túl a nehezén. „Jelenleg a türelmet tanulom a bizonytalanságban. Elfogadok minden egyes napot olyannak, amilyen, hallgatok a saját testem jelzéseire és megadom magamnak a szükséges időt a gyógyulásra” – zárta le Katalin hercegné a tájékoztatást, mielőtt megköszönte az emberek támogatását és szeretetét. 

via

Exit mobile version