Lukács Miki újra apa lesz: párjával közös fotón jelentették be a hírt

CS.Á. | 2024. Szeptember 01.
December óta alkotnak egy párt szerelmével, most pedig az is kiderült, hogy hamarosan érkezik a baba.

Nagy port kavart, amikor kiderült, Peller Anna és Lukács Miki élete külön utakon folytatódik és válni készülnek. A pár sokáig próbálta megmenteni házasságát, szakemberhez is fordultak, de végül belátták, ők ketten már elsősorban anyaként és apaként szövetségesei egymásnak, és meg kell adniuk az esélyt annak, hogy külön-külön váljanak boldoggá.

Továbbra is egyetértésben és harmóniában működnek együtt, olyannyira, hogy a karácsonyt is közösen ünnepelték, most pedig kiderült, hogy Lukács Miki nem csak párra talált, de már közös gyermekük is úton van. “Baby loading”, azaz “baba töltődik” – szerepel azon a fényképen, mely Lukács Miki 24 át elérhető Instagram-történetében jelent meg, a Blikk pedig nyaralása közben érte utol őt.

“Igen, igaz a hír, babát várunk, immár hetek óta növekszik Alexa pocakjában és jövőre érkezik a kisfiunk. Az Instagram-történetet kicsit elszúrtam, mert még nem akartuk bejelenteni a nagy nyilvánosságnak, csak a közeli ismerősökkel tudattuk volna, de ez már csak így alakult” – erősítette meg a család bővülését és azt is elmondta, hogy civil foglalkozású szerelmével december óta alkotnak egy párt. 

Exit mobile version