Ázsia Expressz: összeszólalkozott a Mészáros-Zsigmond páros Angi nyelvtudásán

N.O. | 2024. Szeptember 18.
Zsigmond Angi szívesen stoppolna, de nem tud, mert nem beszél jól angolul. Az viszont nem tetszik neki, ahogy Bende vadász fuvart.

Zsigmond Anginak nem túl jó az angolja, ezért párjára, Mészáros Bendére hárul a stoppolás. Bende azonban Angi szerint túl hosszadalmasan magyaráz fuvarszerzés céljából, ezért szívesen besegítene, hogy hatékonyabbak tudjanak lenni.

(Fotó: TV2)

Inkább tanultam volna meg angolul, esküszöm, mert elmond egy fél regényt, mire beülünk a kocsiba

– mondta Zsigmond Angi.

“Nyilván kell neki a tudásom, mert ő nem tudja elmondani, amit szeretne. A szépsége, cukisága miatt megállnak, aztán a nehezebbik feladat nyilván az enyém lesz. Én meg hadd használjam már a számat annyiszor, ahányszor akarom” – mondta a kameráknak Mészáros Bende. A páros a kocsiban még hosszan vitatkozott, miszerint Zsigmond Angi jobban szeretné kivenni a részét a stoppolásból, nyelvtudás hiányában is.

Angi egyébként azt is elárulta, nagyon megviselte az Ázsia Expressz, 39 kilósan ért haza.

A fiatal lány arról is beszélt, hogy ők párjával, Mészáros Bendével nem foglalkoztak azzal, ha a másik kicsit felemelte a hangját, mert csak a cél lebegett mindkettejük szeme előtt.

via

Exit mobile version