Sztárban Sztár All Stars: Pál Dénesben hiányérzet maradt

N.O. | 2024. Szeptember 30.
Ketten távoztak a Sztárban Sztár All Stars-ból, Pál Dénes és Vastag Tamás. A Mokkában beszéltek arról, hogy élték meg a kiesést.

Pál Dénes és Vastag Tomi búcsúzott szombaton a Sztárban Sztár All Stars versenyétől. A fiúk a Mokka vendégei voltak, ahol Pál Dénes elmondta, hogy hiányérzet maradt benne.

(Fotó: TV2/Mokka)

“Nekem ez az egy hiányérzetem van, hogy ez a nagy éneklés, a nagy pillanat, úgy érzem, hogy számomra nem jött el, és ezt hiányolom a műsorból. Ez korábbi évadoknál megvolt, és nagyon jól éreztem magam. Én vártam volna azt a dalt, amiben igazán megtudom mutatni, és nem vagyok nagy kommentolvasgató, mert azért ebben el lehet azért veszni, és rossz úton jár, aki csak a kommentekre építkezik, de ezt valahogy hiányolta a közönség is” – mondta Pál Dénes. 

Két évvel a polgári esküvő után oltár elé vezette a feleségét Pál Dénes idén nyáron. A 33 éves énekes és párja számára fontos volt, hogy templomi szertartás keretében is kimondják a boldogító igent.

“Nagyon vártuk. Már a polgári esküvőnél eldöntöttük, hogy ez lesz. (…) Így, hogy a kisebbik lányunk keresztelőjére készültünk, úgy gondoltuk, hogy egybekötjük a kettőt”  – mesélte korábban a Mokkában Pál Dénes.

Exit mobile version