Szöllősi Györgyi különleges utazással ünnepli évfordulóját férjével

F. B. | 2024. Október 04.
Különleges évfordulót ünnepel férjével a híradós, akire elmondása szerint egy olyan kaland vár, amelyet még soha nem tapasztalt meg az életében!

Szöllősi Györgyi és férje, Sebestyén Ákos még középiskolai tanulmányaik során ismerkedtek meg egymással. Eleinte csak szoros barátként tekintettek egymásra, azonban nem sokra rá a szerelem is bekopogtatott hozzájuk. Bár az ATV híradósa szerint a kapcsolatukban nekik is voltak hullámvölgyek, végül sikerült megmenteniük a házasságukat és nem engedték el egymás kezét. Szerelmük gyümölcseként két gyermekük is született: 2007-ben világra jött első kislányuk, Jázmin, akit 2012-ben Kamilla követett. Most a házaspár a 30. évfordulóját ünnepli, melyről Szöllősi hivatalos közösségi oldalán számolt be – szúrta ki az Index.

Fotó: Olajos Piroska

Szép kerek évforduló, szép hosszú ünneplés lesz! Soha nem voltam még két hétig egyhuzamban nyaralni, sőt Európán kívül se nagyon. A gyerekek iszonyúan hiányoznak majd, de mellettem lesz, akinél jobbat nem kívánhattam magamnak soha az elmúlt 30 évben! Irány Bali, és két hét kalandozás, pihenés és persze túrázás! Azt ott sem lehet kihagyni!

– írta bejegyzésében a híradós.

Exit mobile version