Halász Judit minden kérdésre kendőzetlen őszinteséggel válaszolt a 24.hu-nak adott interjújában. Szóba került az Eszenyi-ügy és a Nemzeti Színházban történt súlyos baleset is. A beszélgetést a stroy.hu is szemlézte.
Eszenyi Enikő hallatlanul tehetséges színésznő, rendezőnek is az, volt több nagyszerű előadása, amire szívesen gondol vissza az ember. Ám a hatalom őt is megrontotta, mert úgy érezte, övé a színház az utolsó szögig. Ez nem tett jót a társulattal való kapcsolatának. Ő azt érezte, nem közénk tartozik, hanem valahol fölöttünk jár. (…) Ezt nagyon sajnálom, mert amikor az ember találkozik valahol egy kolléganővel, és a kolléganő úgy néz rá, mintha mindenekfölött állna, azt nem szereti senki
– mondta Halász Judit.
„Amikor olyan színházi balesetről szóló híreket olvas, mint ami Szász Júliát és Horváth Lajos Ottót is érintette a Nemzetiben, mit érez? Valóban ennyire veszélyes üzem ma Magyarországon színházban játszani?” – kapta a kérdést Halász Judit.
„Veszélyes, hogyne! Szerencsére én csak a saját félelmeimről tudok beszámolni: volt egy szerepem, amikor föl kellett mennem a zsinórpadlásra, ott felülni a két kötélből álló hintára. Amikor leengedtek, el kellett énekelni egy nem könnyű dalt. Nem attól féltem, hogy leesek, hisz nincs tériszonyom. Inkább attól, hogy mi van, ha a díszítőnek, aki bekötötte a hintát, rossz éjszakája volt, esetleg ivott valamit. Hallatlan izgalom lett úrrá rajtam, de szerencsére nem történt semmi baj.”
A művésznő fia korábban a családjával Amerikában élt, de jó pár éve hazaköltöztek. Tamás rengeteget tanult, de mégsem lépett szülei nyomdokába, Halász Judit pedig úgy érzi, ebben ők is hibásak férjével.