Egyszülős családok – „Úristen, te egyedül csinálod ugyanezt?!”

Azt mondják, gyorsan elmegy a gyerekkor, de ami igazán hamar tovatűnik, az az első három év. Ezt akkor sajnáltam csak igazán, amikor az Egyszülős Központban. Ha még pici lenne a lányom, szívesen beültem volna egy Ringató programra, ahol egy gitáros-énekessel együtt énekelnek a szülők, miközben a babák négykézláb jönnek-mennek (ahogy az a babáknál szokás). Utána biztos, hogy megittam volna egy tejeskávét a büfében, felkapaszkodva a magas bárszékekre. Egy kisbabás anya imádja az ilyesmit (mint minden saját percet). Mehetnék tánctanfolyamra is, ha sikerülne úgy intézni, de ha gondom lenne a volt férjemmel, kérhetnék jogi tanácsokat is a központban.

Itt sokaknak van gondjuk vele, vagy másokkal, úgyhogy ez a szolgáltatás elég népszerű. Úgy általában a szolgáltatás is népszerű. A segítés, a támogatás. Merthogy itt mindenki „egyszülő”, vagyis ha nincs is egyedül az életben, szülőként azért sokszor magányosnak érzi magát. Elvált, özvegy, vagy eleve egyedül kényszerült gyermeket vállalni. Vagyis dehogy! Mert akinek babája van, az ugyebár soha nincs egyedül – mondjuk, sokszor épp ez jelenti a kihívást.

Egyébként a helyben van annyi jó, hogy – bár egyszülős családoknak jött létre – gyakran be-benéznek mások is, kétszülősök. De azért… Csoportülésre inkább az „egykéknek” van szükségük. Működik beszélgetőcsoport például sérült gyermeket nevelőknek, vagy olyanoknak, akiknek a leválással, elengedéssel van gondjuk.

Óvoda és nyolcórás munkahely: felejtsük el?

2005 óta létezik a helyet fenntartó alapítvány, Nagy Anna, a vezetője azóta javít ki mindenkit, aki így fogalmaz: „csonka család”. Nem jó ez a kifejezés, hiszen az ide érkezők a teljességet igyekeznek megadni minden gyereknek, még ha egyedül is. „Az egyszülőség az élet minden területére kihat – magyarázza Nagy Anna. – Az illetőnek kevesebb esélye lesz a megfelelő lakhatásra és a munkavállalásra is, miközben otthon folyamatosan két ember helyett kell teljesítenie. Gyakran látjuk azt is, hogy ezek a nők (mert többségében nők – a szerk.) olyan munkákat is elvállalnak, ami messze alulmúlja a képzettségüket, képességeiket, mert másként nem tudják eltartani a gyereket, pláne gyerekeket.”

Ebben rejlik a helyzet csapdája is: a szingli szülők sokszor kénytelenek munka után még másodállásba menni vagy otthoni munkát végezni, csakhogy emiatt még kevesebb idő jut a gyerekre, aki amúgy is csak egyvalakire számíthat. „Váláskor vagy megözvegyüléskor minden egyszerre jön. Pont, mikor az ember padlón van” – mondja Nagy Anna.

Gondoljunk csak arra, néha két embernek is milyen nehéz megoldania, hogy a gyerek mindig ott legyen, ahol éppen kell, méghozzá komplett uzsonnával, tornafelszereléssel vagy épp tankönyvekkel. Vajon hogyan oldja meg ezt egy olyan szülő, aki nyolctól négyig dolgozik? Beviszi a gyerekét hétre, és legkésőbb ötig érte kell mennie. Csakhogy a kicsi ekkor már tíz órát töltött idegen helyen… És még akkor is ő lesz az első a csoportban reggel, és az utolsó, akit elhoznak. Ahol pedig kilenctől ötig tart a munkaidő, ott eleve esélye sincs egy gyermekét egyedül nevelő szülőnek, és ez azért ma már elég sok helyen így van.

Ekkor jön az, hogy a dadus zárás után még bébiszitterkedik – már ha meg tudjuk fizetni. És ekkor még nem beszéltünk arról, ha ügyet kell intézni délután, és persze az ember néha elmenne egy moziba vagy akár csak edzeni… Úgyhogy ha nagyszülő sincs a közelben, nyugodtan mondhatjuk, hogy az egyedülálló szülő sokszor patthelyzetben van. „Ezek afféle logisztikai akrobatamutatványok – mondja Anna. – Emlékszem arra az anyára, akinek reggelente hétkor kezdődött az értekezlet a munkahelyén, úgyhogy fél hétre vitte be a kislányát az iskolába. Szegény ott ült mindennap a portán, akár egy órát, amíg jött valaki.”

Minden szingli szülő varázsló

Ezért is jobb alaphelyzet, ha a szingliség válás, és nem valami még szomorúbb dolog következménye. Persze a volt házastárs is csak akkor jelent igazi segítséget, ha sikerült vele jóban maradni. „Sajnos még mindig ez a ritkább – mondja Nagy Anna –, pedig a háborúskodás csak megmérgezi mindenki életét. Egy válás önmagában sem könnyű egy gyereknek, de ha utána frontvonalban él, az még rosszabb. Ilyenkor a szülő nem tud eléggé rá koncentrálni, hiszen a konfliktusok az összes energiáját elviszik.”

Vajon miben mások az „egyszülős” gyerekek, mint azok, akik a hagyományos családi felállásban nőnek fel? Nagy Anna szerint gyakori, hogy korábban önállósodnak, hamarabb felnőnek, aminek vannak előnyei és hátrányai is. „Azt mondjuk nem tartom jónak, amikor egy nyolcéves kisfiúnak azt mondják: apa elment, most már te vagy a férfi a háznál. Esetleg az anya kezdi úgy kezelni, mint a társát, bizalmas terheket rak rá, amire egy kisgyerek nem alkalmas.” De az óhatatlan, hogy ezeknél a kicsiknél általában hamarabb jöjjön el az az idő, amikor már egyedül mennek az iskolába. És néha még az a könnyebb, ha van iskola.

„Nem is tudom, hogy oldottuk meg a nyári szüneteket – mondja Nagy Anna, aki maga is egyedülálló szülő.

Vegyük például ezt az esetet: a lázas kis beteghez kijön az orvos, és vizsgálat után felírja a különféle gyógyszereket. Ki megy el értük a patikába, ha a szülő egyedül van a gyerekkel? Azt kell képzelnünk, valóban minden szingli szülő egy varázsló.

Mégsem a napi rutin szervezése az egyedülállók legnagyobb gondja, hanem az elmagányosodás – legalábbis Anna szerint. A központ ezért igyekszik közösséget is pótolni, már egy éve. „Társaságot mindig tudunk adni. Pénzt – ami sokszor szintén hiánycikk – ugyan nem, de az összes szolgáltatásunk ingyenes, a korrepetálás, a gyermekmegőrző, a táborok pedig kedvezményesek.”

Hős apák, erős anyák

Inkább nőkről beszéltünk eddig, de természetesen apák is nevelnek egyedül gyermeket – állandó jelleggel, vagy volt feleségükkel megosztva az időt. A 300 ezer egyszülős családból jelenleg 40 ezer az „apás család”. Érdekes, hogy az ő megítélésük kissé eltér a szingli anyákétól. „Ha egy apa nevel egyedül egy gyereket, hős a társadalom szemében –állítja Nagy Anna. – Minden férfi mögött katasztrófát látnak az emberek, és minden anya mögött balesetet. Vagyis ha egy férfi marad egyedül, akkor ő a helyzet áldozata, ha egy nő, akkor mintha valamennyire okolnák a kialakult állapotért.” Talán azért is van ez, mert a válások nagyobb részét a nők kezdeményezik, de persze az odáig vezető okok összetettek. „Emlékszem a gyerekem iskolájában egy esetre: egy édesapa egyedül maradt a kislányával. Az ismerősök összefogtak, Excel-táblázatban vezették, ki mikor megy át segíteni neki a háztartásban, főzni rájuk, és hasonlók. Olyanról viszont még nem hallottam, hogy egy egyedülálló anyát ilyesmivel segítenének, esetleg villanyszerelésre vagy zárcserére ajánlkoznának az emberek. »Gondolta volna meg hamarabb, hogy elválik-e!« – mondják. Az apákkal egyértelműen támogatóbb a környezet, sőt szerintem nekik még a párkeresés is könnyebb.

Beszélgetésünk ezen a ponton megszakad, mert Anna telefonhívást kap. Gyorsan elintézi, aztán hozzám fordul: „A jogászunk szólt, hogy betegek a gyerekei, ezért otthonról dolgozik pár napot.” Érthető módon ez egy rugalmas, családbarát munkahely. Az itt dolgozó egyedülálló szülőkön legalább már biztosan segítettek.

A telefonáló, Makó Klaudia ügyvéd két gyereket nevel egyedül, egy kilencéves kislányt és egy kétéves kisfiút. Családja messze van, úgyhogy csak magára számíthat, néha a barátokra.

„A kisfiammal már a kezdetektől egyedül maradtam, úgyhogy gyakorlatilag abba sem hagytam a munkát. Az az igazság, hogy már a szülőszobán is felvettem a telefont… Szerencsém van a szakmámmal, hogy lehet rugalmas a munkaidőm, de így is hatalmas stresszt jelentett a császármetszés után összeszedni magam, eltartani a két kicsit és magamat, tárgyalni és még szoptatni is… A húgom segített valamennyit, mindig meghagytam neki, mit kell aláíratni az ügyfelekkel. Később pedig betettem az irodába egy kiságyat, de még konferencián is tartottam előadást úgy, hogy rám volt kötve a fiam. Nemrég lett bölcsis, ez nagy segítséget jelent.”

A nyár külön nehezített pálya ilyen helyzetben. „Mindig azt kérdezik az anyáktól, hogyan teremtik meg a munka és a magánélet egyensúlyát. Na, ilyen, hogy egyensúly, az egyedülállóknál nem létezik – szögezi le Klaudia. – Főleg, ha több gyerek van, és nincs rokoni segítség. A mi helyzetünkben az egyensúly helyett egyfajta folyamatos készenléti állapot van, és tűzoltás.”

Ennek ellenére sosem kesergett amiatt, hogy így alakult. Azt mondja, még mindig könnyebb egyedül boldogulni, mint egy rossz párkapcsolatban, ugyanúgy magunkra hagyva: „Ha kapcsolatban élsz, de a másik nem támogat, nem veszi ki a részét a dolgokból, akkor vele is csak több a feladat. Mindig arra gondoltam, ha most itt lenne az apja, mennyivel több bajom lenne…”

Ez persze nem jelenti azt, hogy könnyű megoldani egyes szituációkat, vagy egyáltalán, hogy meg lehet oldani őket. „Előfordult, hogy fontos tárgyalásra indultam, de telefonáltak a bölcsődéből, hogy menjek a gyerekért, mert nincs jól. Egy ilyen helyzetben az ember mérlegel: tud menni más helyettem a gyerekért? Nem – de nyilván megpróbálom. Tud menni más helyettem a tárgyalásra? Nem – de nyilván ezt is megpróbálom. Mégis, ha egyszerre két helyen kellene lennem, azt nem tudom megoldani, és ilyenkor természetesen a gyerekkel vagyok. Már rég elengedtem azt, hogy ezen stresszeljek.”

Nem minden egyezség, ami annak látszik

Klaudia adja az Egyszülős Központ jogi ügyfélszolgálatát. A legtöbb ügy persze a válással és következményeivel (láthatási vitákkal, tartásdíj fizetésével) kapcsolatos. Meglepő, de állítja: a családjog a legstresszesebb jogterület, a büntetőjogot is beleértve. „Egy bűncselekménytől még könnyebb eltávolodni érzelmileg. Amióta gyerekeim vannak, a családjogi ügyektől sokkal nehezebb, sőt néha lehetetlen, még ha tudom is, hogy szakmailag nem feltétlenül helyes ez.” Az ügyvédnő azt mondja, ijesztő, hogy a szülők konfliktusa milyen hatással lehet egy kicsire. „Sokan féltik a gyerekeket a válástól, pedig egy gyerek minden megért, csak egyet nem: ha őt használják fel különféle játszmákra.”

Makó Klaudia állítja, egy hosszú per adott esetben jobb, mint egy kikényszerített egyezség, amit már egy hónap múlva sem tartanak be. „Mindenki azt mondja, hogy egyezzenek meg a felek, ne pereskedjenek. Csakhogy ezek a megegyezések általában inkább kikényszerített egyezségek, mivel nagyon sokszor nem egyenlő felek között születnek meg. Az egyik fél mindig gyengébb akár lelki bántalmazás, akár gazdasági kiszolgáltatottság miatt. De még ilyen helyzetben is születnek megegyezések, a bírók szeretik ezt, mert akkor nem az ő felelősségük a döntés. Én viszont inkább úgy mondanám: kivéreztetés. Három-négy órás tárgyalásokon kivéreztetik a gyengébb felet. Nem bírja tovább cérnával, hogy a volt párja mellett most még az intézményesített erőszaknak is ki van téve, így inkább aláír bármit, csak legyen vége már. De olyan is van, hogy lelkiismeret-furdalásból megy bele mindenbe, holott jogi szempontból nem kellene.

Azt ő sem tagadja, hogy érdemes törekedni a megegyezésre, például a fele-fele idős megosztásra, azonban ez csak ott működik, ahol mindkét fél képes intelligensen kezelni a dolgot, legalább a gyerek érdekében. Hiszen a feles megosztás ugyan valóban igazságos, de folyamatos egyeztetést igényel a gyereknevelés során. „Sokszor megkapjuk, hogy az igazságszolgáltatás nőpárti. Pedig az, hogy kihez kerül a gyerek, valójában nem a bíróságon dől el. Olyan ügyem még nem volt, hogy az anya ne adná oda egy apának a gyereket akár minden második héten, ha az részt vesz a gyerek életében. A tipikus inkább az, hogy az apa csak akkor kezd harcolni a gyerekért, ha az anya elhagyta. Addig azt sem tudja, mi az óvodai jele.”

Makó Klaudia természetesen lát jó példát is, felelősségteljes apákat, és normális egyezségeket. „Volt olyan férfi, aki magával hozta a gyereke rajzait, elmondta, mi volt az első szava, melyik tantárgyat szereti… Érdekes, ott tök jól szót is értettek egymással.”

Nehezített pálya, amikor családon belüli erőszakról is szó van, és furcsa módon itt változik a hatósági hozzáállás: „Ilyenkor a teljes igazságszolgáltatás magára hagyja a családokat és a gyerekeket – mondja a jogász. – Megkérdőjelezik a bántalmazást, az áldozat szavát. Gyakori, hogy az elkövető egy erős, meggyőző személyiség, aki manipulálja a bíróságot is, a másik oldalon pedig egy olyan nő áll, aki épp kilépni próbál egy ilyen kapcsolatból. Fél, szorong, labilis, könnyen kiborul, úgyhogy nehezen állítja maga mellé az eljárás résztvevőit. A kezdeti időkben ez velem is így volt. Összevissza beszéltek, ugráltak az időben, kicsit olyan »bolondnak« tűntek első látásra, épp ezért igyekeztem olvasni, tanulni a helyzetükről. Egy bírónak, ha megfelelően képzett, szintén fel kell ismernie a manipulátort.”

Klaudia immár három éve él egyedül. Azt mondja, szívesen megismerkedne már valakivel, de előbb le kell vetkőznie az előítéleteit. „Túl sok bántalmazó kapcsolatot látok – mondja. Attól azonban nem tart, hogy gyerekkel nehezebben találna társat: – Akinél ez probléma, az nem is kellene.”

A jó szülőség persze nem férfi-női kérdés, így az anya- vagy apapártiság elvileg értelmezhetetlen fogalom lenne a válások kapcsán. Hiszen vannak ilyen meg olyan apák, ilyen meg olyan anyák, és még olyan is van szép számmal, hogy egy jó anya és egy jó apa áll egymással szemben, csak épp mint házastársak, élettársak „nem működtek”. Persze nem csak válás miatt maradhat egyedül valaki.

Krisztián, a tiszteletbeli anya

Erszény Krisztián két éve veszítette el a feleségét, de már jóval előtte lehetett tudni, hogy „mi fog történni”, ahogy a hat és fél éves Janka édesapja fogalmaz, merthogy hosszú betegség után ment el a kislány édesanyja. Még élt, amikor gyermekpszichológus foglalkozott Jankával, pszichológus pedig Krisztiánnal. „Sokat segítettek nekünk egészen az utolsó pillanatban is – mondja az apa. – Azt hittem, ha végleg egyedül maradok a kislányommal, valami nagy katasztrófa fog történni. Úristen, mit fogok csinálni?! De egész jól vettük az akadályokat. Tulajdonképp az első pillanattól teljes összhangban vagyunk, az egymásra utaltság szorosabbá tette a kapcsolatunkat. Minden megy a maga útján, csináljuk, ahogy jön. Sokat dolgozom, amikor viszont együtt vagyunk, akkor nem tévézünk, nem mobilozunk, inkább mesélek neki, és amikor lehet, kimozdulunk. Egymással foglalkozunk.”

Segítség nélkül talán nem menne ilyen könnyen, hiszen önmaguk eltartásához muszáj nyolc órát dolgozni, csakhogy amellett képtelenség reggel és délután is időben ott lenni az óvodában. A biztosítónál, ahol a férfi dolgozik, talán még el is fogadnák, hogy később jöjjön, korábban menjen, de azt mondja, nem tudna visszaélni ezzel. Ebben Krisztián édesanyja segít: mindennap ő hozza el Jankát.

Krisztián megerősíti, hogy létezik a kettős mérce, amit az anyák is érzékelnek: „Az óvodában én vagyok az egyetlen apa, aki ott van a rendezvényeken. Már szinte tiszteletbeli anyaként kezelnek, elhívnak bulikba… és nekem tetszik is ez. Látom, hogy van, aki felnéz rám, bár én nem érzem egyáltalán hőstettnek, hogy egyedül nevelem a lányomat, inkább élvezem, hogy van egy helyzet, amiben tudok pluszokat adni a kettőnk életéhez. Ez egy olyan csoda, amit a feleségemtől kaptam.”

Krisztián babázik, szerepjátékokat játszik, főzőcskézik, ha van rá igény. „Előfordul, hogy nincs kedvem, de olyankor mindig emlékeztetem magam arra, hogy ezzel alapozom meg a későbbi bizalmat. Úgyhogy mégis leülök, és inkább babázok kicsit.” A férfi egyetlen területen vallott eddig kudarcot.

Van még egy terület, ahol a szingli apák kedvezményezettek az anyákhoz képest – ezt szintén elismeri. Igen, az ismerkedés. „Nem hátrány a gyerek, sőt! Szimpatikus másoknak. Ahogy nekem is az, ha valaki anyaként keres társat. Legalább már tudják, mit jelent nevelni egy gyereket, tudják, mi az a felelősség. Ez csakis előny lehet, én így gondolom.”