Szuperhős anya
Szponzorált tartalom

„Az ember ujja mindig rajta van az újratervezés gombon” – így élnek az nlc anyái

Lefotóztuk a lapunknál dolgozó anyákat reggel és este, majd feltettük nekik ugyanazokat a kérdéseket. Nyers, megható, vicces, zavarba ejtő válaszokat kaptunk.

Mindenre fel lehet készülni, csak arra nem, milyen lesz, ha TÉNYLEG anya lesz valaki. Nem baj, ha időnként kiborul az ember, a rántott húsról úgysem lehet lebeszélni őket, a mobiltelefonnal vigyázni kell, az ölelésnek pedig hatalmas ereje van. Ugyanazokat a kérdéseket tettük fel az nlc anyáinak, és lefotóztuk őket reggel, indulás előtt, majd este, amikor már (majdnem) mindenen túl vannak. Az így született képpárok többet mondanak minden szónál, de azért szavak is vannak, nem is akármilyenek.

Hogy néz ki egy napotok? Melyik a legkeményebb rész és mikor és mennyi idő jut magatokra?

Pácsonyi Daniella főszerkesztő: Én reggel fél hétkor próbálok felkelni, Lotti most, hogy még ovis, fél nyolckor kel, utána hosszú könyörgés jön, hogy öltözzön, mosson fogat, ne húzza az időt. „Légyszi, Lotti, ne kelljen újra mondani, most kérem ötödjére.” Ezek szinte minden reggel elhangzanak, nyolcra bekapcsol a bennem élő papagáj, amitől aztán a nap végére iszonyú lelkiismeret-furdalásom lesz. Egyébként ez a legkeményebb része a napnak, mert időre kell odaérni, és ha itt megcsúszunk, akkor egy őrült kapkodás az egész reggel, ami nagyjából meghatározza a nap további részét is. Az esték egyébként könnyebbek, akkor már nyugi van, nem kell rohanni, rá lehet hangolódni egymásra, és nekem nagy mázlim van, az alvásnál szinte sosincs vita.

Kisszékelyi Veronika termékmenedzser: Tán nem is az a meghatározó, hogy hogy néz ki, hanem hogy milyen ritmusa van. Mert két dolog az, ami szerintem a legjobban meghatározza ezt a ritmust: a folyamatos változás és a rugalmasság. Nincs két egyforma nap. Mindig vannak meglepetések, és mindig vannak jó és rossz történések, minden napban. Ez az élet, és ez az, ami a gyerekek napjaihoz is ugyanúgy hozzátartozik, mint a mi felnőtt napjainkhoz. Szeretem azt az időszakot a napban, mikor már csend van este (vagy még csend van reggel), és az ember rádöbben a továbbvitt mintákra a saját gyerekkorából. A gyereknevelés önismeret és egyfajta állandó pszichológiai boncolgatása az életnek, az anyának. Akár a „mennyit evett?” akár a „mikor jön már haza, és mit csinálhat?” életkorban vagyunk.

Bodrogi Eszter újságíró: Reggeli ember vagyok, ha úszok a munkával, inkább felkelek hajnali háromkor, hogy ötig nyugodtan tudjak haladni vele, mint hogy este gyerekfektetés után dolgozzak. Átlagos napokon öt körül kelek, leviszem sétálni a kutyát, majd hatkor már intézem a családot. A fiamat 6.30-kor keltem, neki 7.10-kor kell iskolába indulni, és szeptembertől ugyanez vár a lányomra is. Délig nagyon sűrű a napom, utána van egy kis nyugalom, de fél négy körül el kell indulnom az oviba a gyerekért. Ha napközben volt időm vacsorát főzni, akkor az este nyugis, együtt a család. Vacsorázunk, együtt lemegyünk egy órára a ligetbe, beszélgetünk. A fürdetés és az esti mese a férjem reszortja, én ilyenkor szoktam egy könyv fölött bealudni a kanapén. Ha sikerül felébrednem még, akkor ilyenkor szoktunk nézni egy sorozatot, és inni egy pohár bort. A legkeményebb része a napnak egyértelműen a reggel. Mindenkinek időre kell mennie, és reggel derül ki, hogy mit felejtettünk el az előző este.

Kempf Zita szerkesztő, újságíró: Hát ez az. Hogy soha nem tudhatom, hogy néz ki egy napom. Egykor elterveztem, és megvalósítottam. Ma eltervezem, és a lányom megvalósítja a napommal, amit ő gondol róla. Régen például tudtam, hogy ha sietek, fél óra a reggeli készülődés. Ma vagy fél óra, vagy egy, vagy másfél, de a lényeg az, hogy teljességgel kalkulálhatatlan. A legkeményebb rész egyértelműen hazafelé, a HÉV-megállótól a lakásajtóig tartó egyetlenegy kilométer, amit hat perc végiggyalogolni. Mármint egyedül. A lányommal úgy negyvenhat, és ez alatt éveket öregszem, főként, ha hőség van, sok a csomag és a babacserebogár, mert azokat egyesével kell megvizsgálni, hogy tényleg döglöttek-e.

Pácsonyi Daniella (fotók: Neményi Márton)

Hogy tud egy anya 2019-ben tényleg kikapcsolni egy kicsit?

PD: Én speciális helyzetben vagyok, ugyanis Lottit nem együtt neveljük az apukájával, heti váltásban vagyunk vele. Ami elsőre furcsán hangzik, de mostanra van egy jól működő rendszerünk, amikor Lotti velem van, akkor övé minden perc, nincsenek esti programok, sokáig dolgozás, maximum altatás után. Megkönnyíti a helyzetet, hogy akkor sem aggódom, amikor nem „Lottis” hetem van, szerencsére a lányunk mindkettőnk lakását otthonának tekinti, ha sírva menne el, akkor nem tudnék felszabadultan örülni az énidőnek. Kikapcsolódni akkor szoktam, amikor nincs velem, akkor jöhetnek a barátok, a színház, az utazás. Egyelőre jól van ez így, aztán úgyis mindent újra kell majd írni, a gyereknevelés egyszerűen olyan, hogy az ember ujja mindig rajta van az újratervezés gombon.

KV: Sajnos itt egy dolog van: tudni kell nemet mondani. Akár a gyerek kérésére (még menjünk el ide vagy oda), akár egy-egy programra. És ez az, amibe én mindig bele is bukom, egy kezemen meg tudom számolni, mikor nincs „csak még egyszer, legeslegutoljára” – akármiben. (Hatalmas változás lesz, ha kipróbálom először azt, hogy míg elmegyek futni, egyedül otthon hagyom a két gyereket egy órára. De tuti, rekordot fogok futni, mert annyira fogok sietni haza – bár, a bizalmam abszolút megvan bennük. Csak mégis. Na.

BE: A kutyasétáltatást abszolút olyan időnek tartom, ami az enyém. Ilyenkor el tudok mélyedni a gondolataimban, és még a telefonom se szoktam magammal vinni. Az agyam természetesen nem tudom teljesen kikapcsolni ilyenkor sem, sokszor kapom magam azon, hogy a gyerekeken jár az eszem, vagy bevásárlólistát tervezek, de azért ezek tényleg pihetető percek. Ezen kívül hetente háromszor járok edzésre, arra nagyon büszke vagyok, hogy ezt elkezdtük a férjemmel több mint egy éve, és sikerült belőle rendszert csinálnunk.

KZ: Hétköznap annyi idő jut magamra, amíg az óvodától elérek a munkahelyemig. Meg a munkaidő, amit extrán megbecsülök, amióta gyerekem van. De ha az a kérdés, hogy mikor van egy órám kiülni a teraszra egy kávéval és egy magazinnal, akkor kéthetente vasárnaponként (hogy igazságos legyek: nem feltétlen a lányom miatt). Én nem vagyok tipikus 2019-es magyar anya, mert válófélben vagyok, így csak az idő felét töltöm a lányommal. Ráadásul csak egy gyerekem van, és nincs mellé férj (van viszont egy apa, aki sokat segít) – ez mind könnyítés az „átlagos anyák” életéhez képest, úgyhogy nekem egy szavam se lehet. De egyébként „főállású, családos” anyaként is mindig megteremtettem magamnak az önálló időt – már csak a gyerekem és a család érdekében is. Meggyőződésem, hogy egy túlhajszolt nővel ők sem nyernének sokat.

Kisszékelyi Veronika (fotók: Neményi Márton)

Mi (volt) a legnehezebb az anyaságban és hogy tudtatok megbirkózni vele?

PD: Nem vagyok többé a magam ura, van egy apró lény, aki elég hangosan és erőszakosan diktálja a tempót. Nehéz volt ráhangolódni, az első év nagyjából erről szólt. Azóta azért könnyebb. Amivel egyébként a mai napig nem tudok megbirkózni, az az éjszaki kelés és a kevés alvás, ha valaki alkatilag arra van berendezkedve, hogy sokat alszik, akkor az első év maga tud lenni a pokol.

KV: Nekem a legnehezebb az volt, hogy nem minden logikus. Ha egyszer valami valamilyen módon már jó volt és megoldott dolgokat, legközelebb simán kudarc lehetett. És nem mondom, hogy a hajnal 4:55-ös és 5:15 –ös reggeleket visszasírom – brutálisan korán kelő volt mindkét gyerekem.  Ellenben, későn is feküdtek este.

BE: A legnehezebb az volt az anyaságban, amikor megértettem, hogy már soha nem leszek teljesen független ember, mert ezentúl mindig eszemben lesznek a gyerekeim.

KZ: Az aggódás és a felelősségérzet – a mai napig. A tudat, hogy mindentől nem tudom megvédeni. Sehogyan nem tudok megbirkózni vele: elfogadtam, hogy ez már így marad.

Bodrogi Eszter (fotók: Neményi Márton)

Mik azok, amikre egyáltalán nem voltatok felkészülve?

PD: Elméletben mindenre fel voltam készülve, gyakorlatban semmire. Egyébként ez a legnagyobb tanulság, hogy nem kell előre kitalálnod mindent, ez nem így megy, meg kell tanulni a pillanatban élni, hogy mindig egy adott szituációra, jelzésre kell reagálni és nem világraszóló terveket gyártani. A gyerekek abban a legjobbak, hogy megtanítsanak figyelni. Lotti megtanított arra is, hogy ne azt adjam, amit én szeretnék, hanem amire ő vágyik, és a kettő között sokszor óriási különbség van.

KV: Hogy be tudnak majd rántani a „légyszi, ez a legeslegeslegutolsó”, „jó, mindjárt” mondatok és még néha élvezem is ezt a „játszmát”, mert ez tartozik hozzá a gyereki léthez Hogy TÉNYLEG rántott húst (na jó, néha rántott halat) eszik sült krumplival minden épeszű 16 év alatti élőlény – ahogy tettem én is (ellenezték is szüleim – én nem teszem). Hogy minden napnak vége van egyszer. Erre néha emlékeznem kell most is, ha épp kisiskolás gyerekem azt gondolja, ő már 26 éves, és azt csinál mindenben, amit szeretne.

BE: Amikor az első gyerekem szültem, egészen döbbenetes volt az az érzés, hogy a gyerek mindig ott van, mindig akar valamit, és nem lehet kikapcsolni. Aztán persze ez hamar természetes lett, de egy önálló élet után ez elég letaglózó tud lenni annak ellenére, vagy talán pont azért, mert nem szültem túl fiatalon.

KZ: Hogy TÉNYLEG huszonnégy órában anya leszek, hogy TÉNYLEG nem fog szót fogadni, hogy esetenként TÉNYLEG eszköztelen leszek. Hogy nem, nem lehet „mindent értelmesen megbeszélni”. Hogy visítás, sikítás, ordítás ellen nincs mit tenni. Hogy milyen baromi hangos az összes. Hogy nemcsak a nem értendő nemnek, hanem a mindjárt és a majd is. Hogy a puffanás a szobában nem mindig jelent rosszat, de általában jót sem. És hogy mindezeken mennyire felül tudok kerekedni egyetlen perc alatt, amikor jó szorosan átöleljük egymást. Hogy mennyire tudok szeretni. És hogy mennyire feltételek nélkül.

Kempf Zita (fotók: Neményi Márton)

Mit üzennél az (első) szülés előtti énednek, mire vigyázzon és készüljön?

PD: Nyugodjál le, Daniella! Csak higgadtan, próbálj ki bármit, amiről azt gondolod, hogy jó ötlet, és figyelj a reakciókra. Ne hallgass másokra, mert bár mindenki tud gyereket nevelni, a tiédet csak te tudod, ahhoz az égvilágon semmi köze senkinek. Ha viszont elakadsz, vagy elfáradsz, kérj segítséget.

KV: Mindent úgy csináljon, ahogy ő hiszi, hogy jó, és ahogy érzi, hogy a gyerekének és neki jó. Szerintem ez igaz kicsi, nagyobb és még nagyobb korban is. Figyelni kell magunkat, a gyereket, alkalmazkodni (ha lehet, kölcsönösen) – és menni fog minden.

BE: A szülés előtti énemnek azt üzenném, hogy nyugalom, majd csak lesz valahogy, és hogy semmi nem tart örökké. Hatalmas közhelyek, de tényleg minden hatalmasnak tűnő probléma meg fog szűnni, még akkor is, ha akkor végérvényesnek tűnik. Egyszer minden gyerek elalszik, mindegyiknek kinőnek a fogai, de sajnos a szuper cuki mosolygós, bújós korszakot is felváltja majd valami más.

KZ: Próbáld minél később a kezébe adni a mobilt, próbáld elkezdeni az esti rutint legkésőbb nyolckor, és ne tarts otthon csokoládét. Ne ess kétségbe, ha mindez nem sikerül, mert bár messze nem leszel tökéletes anya, neki a lehető legjobb egyedül te lehetsz.

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top