Az emberek kevesebb, mint egyötöde jár háziorvoshoz rendszeres szűrésre. Szakorvoshoz még ennyi sem. Összefüggésbe hozható ez a testünkhöz való viszonyunkkal?
Dr. Bognár Gabriella: Igen, de azért a megelőzéshez való hozzáállásunk összetett kérdés. Elsősorban azért nem járunk szűrővizsgálatokra, mert még mindig nem tudjuk, mekkora jelentősége van a szűrésnek. És persze azért sem, mert nincs időnk rá. Egy hasi ultrahangra a mi kerületünkben például egy nap alatt elfogynak az időpontok, egy hónapig kell tehát várni, mire újra próbálkozhatunk, a várakozási idő pedig akár három hónap is lehet. Sokan pedig azért nem mennek el egy-egy szűrővizsgálatra, mert tartanak a fájdalmaktól, kellemetlenségektől, ami a prosztataszűrésnél vagy egy nőgyógyászati vizsgálatnál nem teljesen alaptalan. Mások félnek az eredménytől. Általában azzal hárítják a kérdést, hogy “ha valami bajom lenne, érezném“.
Tartanak például a ráktól?
Igen. Ezenkívül egy sor egyéb betegség van, amit az emberek szégyellnek. Ilyen a nagyothallás, a bőrbetegségek, az epilepszia vagy a pszichiátriai betegségek. A szívinfarktust ehhez képest kevésbé titkolják, hiszen az “csak” a túlhajszoltság, a túl sok munka eredménye.
Mi a leggyakoribb tévhit a szűrővizsgálatokkal kapcsolatban?
Az, hogy árthatnak. Például, hogy a röntgensugár rákot okozhat. Egészen intelligens emberek is beleesnek abba a hibába, hogy emiatt távol maradnak. A röntgen nem teljesen ártalmatlan, de egyetlen sugáradag semmiképpen nem rákkeltő. Az orvosok minden vizsgálatnál a haszon-kockázat arányát mérlegelik. Van olyan eset, amikor egy beteg állapota miatt nem javasolunk valamilyen vizsgálatot, de a röntgensugár ártalmai bizonyosan nem tartoznak ide.
Azt mondta, számít az is, hogy milyen a viszonyunk a testünkhöz. Ez mi mindentől függ?
Mindenekelőtt az anyához való kötődéstől, ami minden más kapcsolat prototípusa. Egyes kutatók szerint, ha az anya a saját testét sem tudja elfogadni, akkor a gyermeke testét sem tudja, ennek következtében pedig a gyermeknek sem lesz egészséges testképe. Problémák adódhatnak abból is, ha nem volt megfelelő kötődésünk az édesanyánkhoz. A bizalom hiánya a testünkkel kapcsolatos viszonyban is jelentkezik, ennek a jele például az, hogy betegség esetén túl sokat szorongunk, mellkasi fájdalom esetén azonnal tüdőrákra asszociálunk. Kötődési problémák nélkül könnyebben meg tudjuk nyugtatni magunkat, mivel bízunk a saját testünkben. Persze nem csak az anya számít, fontos a környezet – a többi családtag, az óvodai, később az iskolai közösség – visszajelzése is. Nagymértékben befolyásolhatják a testünkről alkotott képet a traumák is, például a testi, szexuális bántalmazás. Ezekben az esetekben a bántalmazó személy tárggyá degradál minket, aminek következtében mi is tárggyá alacsonyítjuk magunkat, olykor teljesen elidegenedünk a testünktől.
A kamaszkor újabb fordulópontot jelent, hiszen drámaian megváltozik a testünk, és ekkor jövünk rá, hogy szexualitásra is termett. Érdekes, hogy a lányok között például a menstruáció valakinél büszkeséget, másoknál szégyent vált ki. Nagyon fontos, hogy hogyan reagál minderre a család. Hogy mennyit gátolják a kamaszgyereket, mennyi negatív megjegyzést kap, hogyan fogadják el a megváltozott testét.
Sok embert ismerek, aki szerető családban nőtt fel, mégsem érzi jól magát a bőrében. Ha a környezet visszajelzései alapvetően pozitívak, akkor mi lehet ennek az oka?
A fogyasztói társadalom, amelyben élünk. Az agresszív kampányok, reklámhadjáratok, amikhez még nem tanultunk meg alkalmazkodni. Márpedig a társadalomból nemigen vonulhatunk ki. Manapság kirívóan nagy jelentősége van a sikernek, és ebbe beletartozik a “tökéletes” külső is. Ha kell, akár plasztikai beavatkozások segítségével is.
Tapasztalatai szerint az emberek hány százaléka nincs jóban a testével?
Szerintem több mint a fele. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a testünk egy gép, amit csak akkor kell szervizbe vinni, amikor már elromlott. Ezt a hozzáállást sok mindenen észre lehet venni. Például abból, hogy valaki mennyire hanyagolja el a testét, hogy hogyan tartja magát, hogy milyen a mozgása, harmonikus-e a testbeszéde. Az egészséges viszony jele az is, hogy ha erőt veszünk magunkon, és elmegyünk orvoshoz akkor is, amikor valójában nincs panaszunk, csak szeretnénk tudni, még mindig egészségesek vagyunk-e.
|
Javasolt szűrővizsgálatok: 35 éves korig: két-három évente egy laborvizsgálat, tüdőröntgen A szexuális élet megkezdése után évente egy nőgyógyászati vizsgálat 40 éves kor felett: a szív- és érrendszer rizikófaktorainak éves ellenőrzése, különösen sok stressz esetén, férfiaknál prosztatavizsgálat 45 éves kor felett: rendszeres mammográfia 50 éves kor felett: vastagbél betegségeinek szűrése, kétévente hallás- és látásvizsgálat |
Jellemzően kik járnak szűrésekre?
Elsősorban a nők. Ők jobban törődnek magukkal, és egyébként a családtagjaikkal is. Általában egyébként ugyanazok az emberek járnak vizsgálatokra, nehéz újakat bevonni a megelőzésbe. Ez azért is nagyon érdekes, mert sok kerületben rendszeresek az egészségnapok, ahol egy sor olyan vizsgálatot elvégeznek azonnal, amelyekre amúgy hónapokat kell várni.
Biztos sok olyan példát tud mondani, ahol életet mentett meg a szűrővizsgálat, és olyat is, amikor valaki az életét vesztette amiatt, mert nem ment el.
Nagyon sok példát tudnék mondani mindkettőre. Nekem személyes sikerélményt jelent, ha egy betegséget időben fel tudunk fedezni, és van esély a gyógyulásra. Ellenkező esetben mindig felteszem magamnak a kérdést, vajon mivel tudtam volna jobban motiválni a páciensemet, miért nem tudtam rávenni, hogy kivizsgáltassa magát? Az orvos-beteg kapcsolat együttműködésen alapul, mindkettőnkön múlik a siker és a kudarc is. Természetesen abban az esetben, ha létrejön az orvos-beteg találkozás.
Hogyan reagálunk egy-egy komoly betegségre?
Az egészség elvesztése komoly krízishelyzet akkor is, ha csak átmenetileg kell szembenéznünk vele. Egy sikeres menedzsernek krízist jelenthet az is, ha egy hónapra kiesik a munkájából. Nem mindegy az sem, hogy milyen típusú a betegség, látszani fog-e a nyoma. Hogy mellettem áll-e a családom, vagy egyedül kell megbirkóznom vele. Azok, akik korábban is harmóniában voltak a testükkel, nagyobb eséllyel küzdenek meg a bajjal, hiszen folyamatosan “kommunikálnak” a vele. Megértik, ha azzal a bizonyos tünettel vagy betegséggel “üzenni akar valamit. Egy biztos, sérülés nélkül nagyon kevesen képesek szembenézni a betegségekkel, mivel ez mindig nagyon komoly veszteséget jelent.
Mi kellene ahhoz, hogy komolyan vegyük a megelőzést?
Megoldást az jelentene, ha már kisgyermekkorban elkezdenénk az oktatást. Még a kamaszok fejében is elképesztő tévhitek vannak a testükről. Óvodáskorban kellene elkezdeni az egészségtudatos nevelést, mert ez legalább ugyanolyan fontos, mint a környezettudatosság, amiről pedig állandóan beszélünk a kicsiknek.