Szűrd ki cikkek
Szponzorált tartalom

Ezekre a szűrésekre lenne szükségük a férfiaknak

Nemtörődömség, félelem, ‘amiről nem tudok, az nem fáj’ attitűd: számtalan magyarázata lehet annak, hogy a férfiak miért nem járnak szűrővizsgálatokra – pedig, ahogy a nőket, úgy az erősebbik nem képviselőit is utolérheti megannyi baj, aminek jelentős részét időben ki lehetne szűrni. Cikkünkben azokat a vizsgálatokat gyűjtöttük össze, ami minden férfinak ajánlott lenne – nem csak maga, de szerettei miatt is.

Általános állapotfelmérés

A szűrés akkor is ajánlott, ha a páciensnek panasza ugyan nincs, de nem árt áttekintő képet kapni a szervezet legalapvetőbb életfunkcióiról, anyagcseréjéről. Egy szűrés tájékoztat a létfontosságú belső szervek, úgymint a vérképző rendszer, máj és vese, illetve a fontosabb enzimek és lebontási termékek működéséről. A szénhidrát-, fehérje-, és zsíranyagcsere állapotáról is fontos alapinformációt kaphatunk, valamint a szervezetben zajló gyulladásos folyamatok jelzésében is segítséget nyújthat.

Csontritkulás szűrés

Magyarországon 800 ezer – 1 millió a csontritkulásos betegek becsült száma. A csontritkulásos megbetegedések aránya az átlagéletkor kitolódásával nő. ‘Néma kórnak’ is hívják, mert kezdetben semmilyen klinikai tünetet nem okoz. Első jele gyakran egy kisebb baleset, például egyszerű elesés miatti csonttörés lehet.

vérvétel

Fotó: Getty Images

Inzulinrezisztencia szűrés

Túlsúly, mozgásszegény életmód, családban előforduló cukorbetegség, szív-és érrendszeri betegség: akiknél ezek a körülmények adottak, azoknál különösen fontos az IR-vizsgálat. Az inzulinrezisztencia visszafordítható állapot, így időben történő felismerése és kezelése kiemelten fontos.

Koleszterin szűrés

A koleszterin egy speciális molekula, amely a szervezet anyagcsere-folyamataiba több úton keresztül is bekapcsolódik. A koleszterin részt vesz a sejtmembránok felépítésében, a szteroid hormonok, a D3-vitamin, valamint az epesavak szintézisében. A koleszterin nagy része a májban és a bélnyálkahártyában szintetizálódik, más része a táplálékkal jut a szervezetbe. A koleszterin képet ad a zsíranyagcseréről és annak zavarairól, valamint a szív- és érrendszeri betegségek lehetséges kialakulásának kockázatáról.

Prosztata szűrés

A vizsgálati csomag igénybevételével azok a férfiak kaphatnak visszajelzést egészségükkel kapcsolatosan, akik nehéz, fájdalmas és vagy gyakori vizeletürítést tapasztalnak. A vizsgálatok a máj- és veseműködésről, a fehérje-, a zsír- és a szénhidrátanyagcseréről, a fontosabb ionokról, a vasháztartásról, az esetlegesen fennálló gyulladások jelenlétéről is tájékoztatást nyújtanak. A vizsgálatsor tartalmazza az általános vizelet- és vizeletüledék-vizsgálatot is.

Vastagbéltükrözés

Bár a vastagbélrák nőknél és férfiaknál is az egyik leggyakoribb rosszindulatú daganat, ha időben felfedezik és kezelik, a betegség gyógyítható. (Forrás: KSH) Bár eddig az 50-es korosztály volt elsősorban veszélyeztetett, a fiatalok körében is egyre gyakoribb a vastagbél daganatos megbetegedése.

Hajhullás szűrés

A hajhullásnak számtalan oka lehet, legyen szó a pajzsmirigy, a vese, a máj nem megfelelő működéséről, az ásványi anyagok extrém hiányáról, inzulinrezisztenciáról, fogászati gócról, autoimmun folyamatról. Egy gyors laborvizsgálat könnyen kiderítheti, mi lehet a magyarázat. 

Manager szűrés

A szűrőcsomagot azoknak ajánlják, akik életmódja fokozott (akár szellemi, pszichikai vagy fizikai) megterheléssel jár, nagyobb stressztűrést kíván és emiatt fokozottan ki vannak téve különböző betegségek kialakulásának. Esetükben különösen fontos a máj, a hasnyálmirigy, a vese, a vérképző rendszer és a pajzsmirigy működésének ellenőrzése. A manager szűrésnek része az általános vizelet- és vizeletüledék-, illetve a székletvérvizsgálat.

Tumormarker szűrés

A szűrés elsősorban azoknak a férfiaknak ajánlott, akik családjában előfordult daganatos megbetegedés, illetve olyan bizonytalan eredetű panaszaik vannak, melyek mögött felmerül a tumor lehetősége is.

50+

Legkésőbb ötven év körül fontos megvizsgálni a belső szervek (máj, vese, szív- és vázizomzat, hasnyálmirigy), csont- és vasanyagcsere, a vérképzés, ionháztartás állapotát, de fontos tudomást szerezni egy esetlegesen meglévő cukorbetegségről, reumás megbetegedésről, valamint a pajzsmirigy lehetséges betegségéről, a prosztata rendellenességeiről, a tesztoszteron szintjének állapotáról. Ezen kívül nagyon fontos azon vitaminok ellenőrzése (B12, folsav), amelyeknek az alacsonyabb szintje idősebb korban vérszegénység és demencia kialakulásához vezethet. 

A fenti vizsgálatokon túl a látás, a hallás és a fogak egészségéről és a szexuális egészségről se feledkezzünk meg.

Forrás: Synlab

Olvass tovább!

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése