Zsuzsa kisfia nehéz körülmények között született meg. Nem nála, hanem anyukájánál lépett fel komplikáció: váratlanul epilepsziás rohamot kapott, ami azelőtt soha nem fordult elő vele. Császármetszést végeztek rajta, majd egy hétig bent tartották a kórházban agyvérzés gyanújával.
Még csak harminchárom éves, de számára olyan traumatikus volt a szülés, hogy elhatározta: nem akar több gyereket. Hosszú távú fogamzásgátlási módszert keresett, és a spirál mellett döntött. Ám orvosa azt mondta, egyelőre nem helyezné be számára az eszközt, mert lát valami nyugtalanítót. „Hálás vagyok dr. Seregély Attilának ezért. Sokan »túlságosan aggodalmaskodó« orvosnak tartják őt, ám az én szerencsém épp ez a körültekintő óvatosság volt” – mondja Zsuzsa. A cytológiai vizsgálat eredménye P2 lett, ami veszélytelen állapotnak számít, ám ez mégsem nyugtatta meg az orvost. Azt javasolta, ismételjék meg a vizsgálatot egy hónap múlva. Következő alkalommal a szűrővizsgálat már eggyel komolyabb, P4-es státuszt mutatott.
Mintavétel következett, és két napra rá csörgött a telefon. »Nagyon rossz az eredmény, annyira, hogy én nem is tudok segíteni«– mondta a nőgyógyász,
aki méhnyakrák diagnózissal specialistához irányította Zsuzsát. Mihamarabb meg kellett műteni. Az operációja hat órán át tartott. „Szegycsonttól a szeméremcsontig nyitották fel a hasamat, eltávolították a méhnyakot, petefészekrészeket és egy csomó ideget, valamint rövidítették a hüvelyemet.”
Mint Zsuzsa meséli, a műtét után hatan feküdtek vele egy kórteremben, azóta négyen már nem élnek. Úgyhogy nem lehetett elég hálás azért, hogy ő életben van. „Láttam, mennyit és hogyan dolgoznak a szakemberek a kórházban. Ez a betegség visszaadta az egészségügybe vetett hitemet.”
Zsuzsa lelkileg egészen jól viselte a dolognak ezt a részét, hiszen a műtéttel nemcsak az életét mentették meg, de a méhét is, ami – bár már nem tervezett több gyermeket – azért mégiscsak fontos pozitívum. Ám nem is ez volt a neheze.
„Azt mondta, megszűntem számára nő lenni.” (Képünk illusztráció)
„A férjem azt mondta, nem tud együtt élni ezzel. Hogy szörnyű látnia azt, hogy ilyen állapotban vagyok. Hogy ő még szeretne gyereket, én viszont megszűntem számára nő lenni. Szörnyű volt. Nem elég, hogy beteg voltam, hirtelen rám szakadt az egyedüllét is. De hát…
csak egyéves volt a fiam. Ha ilyen kicsi gyereked van, nem tudsz depressziós lenni.
Az onkológiai bizottság kemoterápiás utókezelést javasolt Zsuzsának, orvosa azonban azon a véleményen volt, hogy csak akkor alkalmazzák ezt, ha az elváltozás visszatérne. Így a fiatal nő végül sem kemót, sem sugárkezelést nem kapott. Problémája enélkül is akadt…
Aki (szerencsére) nem ismeri közelebbről ezt a helyzetet, bele sem gondol, hogy egy ilyen drasztikus beavatkozás mivel jár. Hiszen az eltávolított szerveknek számos olyan funkciójuk van, ami a normál életvitelhez elengedhetetlen. Talán a legerősebb változás az, hogy az ilyen műtéten átesettek nem képesek a vécéhasználatra a régi módon (eltűnik az érzékenység, és a vizelettartás többé nem szabályozható), és ez nem javul, ezzel együtt kell tudniuk élni. Ami fiatal nőként enyhén szólva is nehezen feldolgozható. A többség el sem tudja képzelni, hogy milyen tragikomikus eseményekhez vezethet az ilyesmi – akárcsak egy rossz álom:
„Amikor először merészkedtem el szórakozni a barátnőmmel, hirtelen kellemetlen érzésem támadt, és egy zsákutcába húzódtam be, hogy ellenőrizzem, nem pisiltem-e be véletlenül. Egyszer csak reflektorral világítottak meg, és megafonon át hallottam egy hangot: »Jöjjön ki a fa mögül!« Egy perccel később már hat rendőrautó gyűlt körém.”
Szinte hihetetlen, de Zsuzsát megbüntették szeméremsértésért, hiába magyarázta a helyzetet a rendőröknek.
El lehet képzelni, mit éreztem, amikor napokkal később önkormányzati dolgozók előtt kellett orvosi papírokkal igazolnom, hogy katéterhasználatra szorulok. Ezek után persze ki sem mertem mozdulni otthonról…
Más talán depresszióba süllyedt volna ilyesmitől, ám Zsuzsa megtanult nemcsak együtt élni az állapotával, de humorosan felfogni azt. „Mi mást tudsz tenni, amikor egy egyszerű bevásárlásnál is történhetnek »balesetek«? Folyton pótbugyival, pótnadrággal szaladgáltam, és ha kellett, rohantam haza zuhanyozni, átöltözni” – meséli.
Az azonban kevés, ha az ember elmegy a sarki közértig. Egy fiatal nőnek arra volna szüksége, hogy dolgozzon, ismerkedjen. Ám neki – mint sorstársainak általában – mindkettő nehezített pálya. „Nagyon nehezen szántam rá magam ezekre, először arra, hogy állást keressek. Hiszen nemhogy egyedülállóként tértem vissza egy hároméves gyerekkel, még rákos is voltam… Fogalmam sem volt például arról, hogy beszéljek-e erről egy állásinterjún. Mondjam el, hogy háromóránként vécére kell járnom? Hogy időnként beöntésre szorulok? Az emberek mindig azt mondják nekem: »legalább élsz«. Hát igen, de azért nem mindegy, hogy hogyan… Azt szoktam mondani, ez egy zárt ajtók mögött folyó betegség. Merthogy sok nő fizikailag és lelkileg is bezárkózik. Én inkább megtanultam újra használni a testemet – másként. Azon viccelődtem, hogy a gyerek már szobatiszta, de én még nem…”
Zsuzsa végül kérte a leszázalékolását, és ma otthon dolgozik vállalkozóként. Persze ez sem volt egyszerű. „Amikor azt kellett elmagyaráznom a felülvizsgálaton egy férfi orvosnak, hogy harminchárom éves nőként miért nem szeretnék pelenkát hordani – azt nem kívánom senkinek. Emellett ott a bélyeg.
Ha az emberek azt hallják, HPV, rögtön valamiféle nemi betegségre gondolnak, és arra, hogy biztosan kicsapongó életet éltél. Holott én terhes anyaként kaptam el…
Sokszor épp a férfiak ítélkeznek, miközben ők továbbítják a kórokozót, csak éppen nem ők betegszenek meg…”
Zsuzsa azt mondja, eszébe sem jutott, hogy ezek után lehetne még komoly kapcsolata. El sem tudta képzelni, hogyan avasson bele valakit a gondjaiba néhány hét után. Ha meg tovább hallgat, azt nem érezte volna őszintének. „Olyan sok minden van ebben, ami próbára tesz két embert!”
Végül nem ő keresett, őt találták meg – szerencsére. „A párom negyvennégy éves, nagyon jólelkű, elfogadó, szeret engem. De nem tudom, találkoztunk volna-e, ha nem leszek beteg…”
Zsuzsáék nagy lépésre szánták el magukat: „Jelentkeztünk lombikeljárásra. Neki még nincs gyereke, és én szeretném megadni neki ezt az élményt. Az orvosom biztat, azt mondta, »nem azért mentettük meg a méhét, hogy ne használjuk többet!« Most úgy érzem, ez az utolsó dolog a nőiességem visszaszerzésében. És még valami…
Ha akkor hallgatok a bizottságra, és alávetem magam a kemónak, talán soha többet nem lehet gyerekem.
Zsuzsának már négyéves a kisfia, ő maga pedig három éve tünetmentes, félévente jár kontrollra. „Az orvosom azt mondja, már biztosan nem tér vissza a betegség, de azért egy kis nyugtalanság van bennem. Ezzel együtt azt mondom, szerencsés ember vagyok: jobban szeretem az életet, mint azelőtt. Sosem gondoltam volna, hogy ez velem megtörténhet, de – hiába csonkoltak – valahogy mégis több lettem tőle.”
Tóth Icó, a Mályvavirág Alapítvány elnöke, maga is túlélő:
Másodvélemény
„Ha azt érzed, hogy valami nincs rendben, menj tovább, kérdezz meg mást is, akkor is, ha bízol az orvosodban. Hiszen az lenne a cél, hogy még a megelőző állapotot elcsípjük, amikor még nehezen észrevehető az elváltozás.
Esélyek
„Ha a diagnózis pozitív, akkor 2B stádiumig műtenek, utána kezeléseket adnak (sugárterápia, kemoterápia, biológiai terápia), de nem egy olyan eset van, ahol ettől is eltűnt a daganat. Szerencsére azért sokkal több fordul elő műthető állapotból, és az esetek többségében vannak már méhmegtartó műtétek is.”
Ki műt?
„Ha baj van, akkor nagyon fontos, hogy daganatsebészhez kerüljünk. Ők azok, akik sok esetet látnak, műtenek, biztos gyakorlattal rendelkeznek.”
Kezeljenek vagy ne kezeljenek?
„A kezelés egyfajta ajánlás, amit egy felkészült szakembercsapat, az onkoteam végez. A beteg megteheti, hogy nem fogadja el. Ebben nehéz okosnak lenni. Mert láttunk már olyat, hogy valaki visszautasította a kezelést, mégis meggyógyult. De ha áttét van, akkor indokoltnak tűnik mind a kemoterápia, mind a sugárkezelés.”
Családanyaság
„Akinek esetleg a műtét miatt nem lehet gyereke, annak azért szörnyű ez, akinek meg már van, annak azért nehéz. Az én két gyermekem négyéves, illetve három hónapos volt, és nekem erőt adott, hogy ők vannak. De azért mindig előjött a kérdés, hogy ha úgy alakul, mi lesz velük nélkülem.”
Visszatérhet?
„Ha két éven belül nem újul ki a rák, akkor már nagy eséllyel nem is fog. Sajnos petefészekrák-érintettség esetében gyakoribb a visszatérés, és ott nagyobb a halálozási ráta is. De az az igazság, hogy sosincs végleges megnyugvás, minden héten ott van benned a gondolat. Engem hat éve műtöttek, de ha ránézek a gyerekeimre, vagy ha bármim fáj, még mindig ott van a rossz érzés. Ilyenkor kell a tudatosság: nem hagyni, hogy a negatív gondolatok lehúzzák az embert.”
Alapítvány
„Láttuk, hogy az érintettek magukra hagyatottak ebben az időszakban, mi szerettünk volna segíteni, közösséget létrehozni, megkönnyíteni a testi-lelki utat. Ötéves a Mályvavirág Alapítvány, és azt látjuk, hogy hatalmas szükség van a munkánkra.
A szűrésnél nincs fontosabb
Az időben elvégzett nőgyógyászati vizsgálat sok további kellemetlenséget előzhet meg. A megfelelően korán elkezdett kezelés eredményezhet sikeres gyógyulást, és a vizsgálat olyan elváltozást is felfedhet, ami csak a későbbiekben okozna problémát. Mindenképpen szükséged van nőgyógyászati vizsgálatra, ha már volt szexuális kapcsolatod, vagy bármilyen nemi szervet érintő panaszod van.