Ezt a két dolgot ne tedd egyszerre, ha nem akarsz magadnak trombózist!

Buliczka Tünde | 2019. Május 10.
Napjainkra a trombózis ugyanolyan népbetegséggé vált, mint az elhízás. Ennek a legfőbb oka a helytelen életmód és sok esetben az idő hiánya.

A trombózisnak két fajtája is létezik.  Lehet artériás és mélyvénás. A kettő között a különbség, hogy az artériás trombózis az érszűkületet jelenti, míg a mélyvénás trombózis fokozott véralvadással járó állapotra utal. Ebben az esetben egy vérrög elzárja a vénában keringő vér útját, egyfajta dugót képezve. Mindkét típusra igaz, hogy kialakulását veleszületett illetve szerzett tényezők befolyásolják. Veleszületett trombózisról akkor beszélünk, ha bizonyos fehérjék nem találhatók meg a szervezetben. Az úgynevezett szerzett trombózist pedig életmódunk okozza.

Például akik nap mint nap nyolc órában ülőmunkát végeznek, erősen kiteszik magukat a trombózis veszélyének. Ezért érdemes az ilyen munkahelyeken óránként szünetet tartani, kicsit felállni, járkálni, lábainkat átmasszírozni. Ugyanígy nő a kockázat azoknál, akik sokat repülnek, hiszen a négy-öt óránál hosszabb utak elég kimerítőek. Ilyenkor alig van mozgástere az embernek, pedig nagyon fontos, hogy itt is megmozgathassuk a végtagjainkat.  

De ugyanígy számolhatnak vérrög kialakulásával azok, akiknek gyakran törnek el a csontjai, ezért sokat vannak gipszben illetve azok, akiknél izomsérülések fordulnak elő – sportolóknál gyakori. Ugyanígy „veszélyzóna” mindenféle műtét és tartós betegség, hosszas fekvéssel járó felépülés is.

Nőknél külön rizikófaktor a fogamzásgátló tabletta szedése és a dohányzás – a kettő együtt igazi időzített bomba…

(Profimedia)

Mélyvénás trombózis bárkinél előfordulhat, de a felsorolt hajlamosító tényezők hiányában ritka, éppen ezért ha bizonyos állapotok fennállnak, magunk is tehetünk a megelőzésért (ami egyébként sok esetben a szakemberek feladata – például a traumákhoz, műtétekhez, betegségekhez kapcsolódóan, vannak azonban olyan lépések, amiket bárki megtehet).

Először is nézzünk utána, hogy előfordult-e már családunkban ez a betegség! Amennyiben igen, akkor az ösztrogéntartalmú fogamzásgátló tabletta szedése előtt minden esetben beszéljünk a nőgyógyászunkkal – előfordulhat, hogy további vizsgálatok válnak szükségessé az örökletes hajlam tisztázására.

A visszértágulatok kialakulása hosszas folyamat, a korán elindított kezelés, megelőzés számtalan későbbi problémától óvhat meg minket, így nemcsak a trombózistól, hanem a vénás fekélytől is.

A rendszeres és megfelelő testmozgás, szükség esetén a kompressziós harisnya viselése, a meleg vizes fürdők kerülése mind-mind a megelőzést szolgálják, de az étkezés is fontos tényező.

Érdemes szalicilátokban gazdag ételeket fogyasztani, ilyen például a gyömbér, a kakukkfű, a fahéj, az oregano. Gyümölcsök közül áfonyát, narancsot, cseresznyét, szőlőt, mazsolát együnk sokat megelőzés céljából! Az Omega-3 zsírsavak is segítségünkre lehetnek, és az úgynevezett baktériumölő ételeket is érdemes beiktatni az étrendünkbe. Ebben az esetben leginkább hagymát, fokhagymát, mézet és fahéjat szerezzünk be, és használjuk bátran a mindennapi étkezések során!

Exit mobile version