Veszélyes szex: a fiúknak is be kell szállniuk

nlc | 2020. Szeptember 04.
HPV-fertőzés: csak közösen védhetjük meg egymást.

Most mindenki a Covid-járvánnyal foglalkozik, és alig várjuk a hatékony oltóanyagot. Közben azonban nem szabad megfeledkezni olyan kórokozókról, amelyek legalább ilyen veszélyesek, de szerencsére már létezik ellenük vakcina. Ilyen a HPV-vírus, amelyik ellen most tudunk időben tenni – főként, ha tinédzser gyermekünk van.

Lehetőség mindenkinek

Újra itt a szeptember, és vele a HPV-oltás időszaka. A hetedikes lányok szüleinek most kell nyilatkozniuk arról, engedik-e, hogy beadják gyermeküknek a vakcinát, ami már hat éve ingyenesen jár ennek a korosztálynak. dr. Schaff Zsuzsa, a HPV okozta daganatok megelőzésével foglalkozó szakmai kerekasztal koordinátora úgy véli, itt lenne az ideje a fiúk oltásának is. Az akadémikus az mta.hu-nak adott interjút a témában.

Mindenki retteg attól, hogy megkapja a koronavírust, és ha tehetné, inkább megelőzné. Ehhez képest „láthatatlanabb” vagy ritkábbnak tartott betegségektől nem félünk ennyire. Pedig például számtalan ráktípus nagyon jó eséllyel előzhető meg oltás és szűrés kombinációjával. Ilyen például a méhnyakrák, amit legnagyobb részben egy vírus, a HPV okoz.

Alattomos kórokozók

Nagy vívmány, hogy a tudomány eljutott idáig, hiszen sokáig csak a baktériumok ellen lehetett sikeresen küzdeni. Aztán a 21. század legnagyobb kihívása a vírusfertőzések legyőzése lett. „A vírusok egy része „látványosabb”, heveny, nemritkán halálos fertőzést okozhat, azonban több vírus „alattomosan”, lassan, szinte észrevétlenül okoz fertőzést, és vezet súlyos, gyakran halálos megbetegedéshez” – mondja dr. Schaff Zsuzsa. Ilyen például a májgyulladás vagy különféle daganatok, melyek közül az egyik leggyakoribb épp a méhnyakrák. Ráadásul azóta kiderült, hogy ez a vírus képes fej-nyaki és a végbélnyílás körüli rákokat is okozni, sőt újszülöttek is fertőződhetnek, és nemcsak a nőket, hanem a férfiakat is érintheti – olvasható az mta.hu-n. Mindez indokolja, hogy a 11–14 éves lányok mellett a hasonló korú fiúk HPV-elleni oltása is megtörténjen.

Nincs miért aggódni, hiszen Magyarországon a jelenleg legkorszerűbbnek számító, 9 komponensű oltást használják, ami hétféle, daganatos megbetegedést okozó HPV-típus és 2 nemi szervi szemölcsöket okozó típus ellen nyújt védelmet. Mellékhatásoktól nem kell tartani, hiszen alkalmazása óta már több százmillió oltást végeztek. Mivel azonban a hatékonyság felméréséhez tizenöt-húszévnyi tapasztalat kell, és Magyarországon még nem olyan régi a védekezésnek ez a formája, a meggyőző hazai adatokra még várni kell. Azt már azonban tudjuk, hogy Ausztráliában a használat óta felére csökkent a rákmegelőző állapotok és a méhnyakrák gyakorisága, az Egyesült Királyságban 89%-kal csökkent a leggyakoribb HPV-típusok gyakorisága a 19–21 éves oltott nők körében, Skóciában pedig 10 év alatt 89%-kal csökkent a méhnyakbetegségek száma az oltási programnak köszönhetően – írja a szakcikk.

Nincs veszélye

Természetesen folyamatosan figyelik az esetleges mellékhatásokat is, de bőrpíron, duzzanaton, enyhe fájdalmon vagy épp szédülésen túl komolyabbat nem jegyeztek fel, az Egészségügyi Világszervezet pedig kiemelkedően jónak minősítette a vakcina biztonságát.

Úgyhogy nincs ok a félelemre, szülőként nyugodtan beleegyezhetünk a beavatkozásba, amely akkor a leghatékonyabb, ha még a szexuális élet megkezdése előtt megtörténik. Akkor is segíthet persze, ha ezen az időszakon már túl vagyunk, de akkor pénzért, receptre tudjuk kiváltani az oltóanyagot.

A fiúk sem maradhatnak ki

„A HPV-fertőzés átvitelében a férfiaknak jelentős a szerepük – magyarázza Schaff Zsuzsa. – A fiúk oltásának célja – amellett, hogy a társukat is védik a HPV-fertőzéssel szemben –, hogy saját megbetegedésüket is elkerüljék. Hangsúlyozni kell, hogy a HPV a szájüreg-garat-gége, a gáttájék és a férfi nemi szervek rosszindulatú daganatainak kiváltásában is közrejátszik.”

Épp ezért sok országban már most oltják a fiúkat is: 107-ből 39-ben őket is bevonták. Csak így érhető el a cél, amit az Egészségügyi Világszervezet és az Európai Rák Szervezet 2019-ben megfogalmazott, vagyis hogy néhány évtizeden belül felszámolják a méhnyakrákot és a HPV okozta többi daganatot.

Forrás: mta.hu

Exit mobile version