Csontritkulás: a betegek fele nincs tisztában a saját állapotával

Olga | 2021. Szeptember 08.
A csontritkulás hazánkban népbetegség, minden tizedik embert érint úgy, hogy többségük nem jut el a kezelésig, mert nem is ismeri fel a problémát.

„A társadalom elöregedésével egyre jelentősebb problémává váló csontritkulás Magyarországon minden tizedik embert érinti, és egyes előrejelzések szerint a következő harminc évben kétháromszorosára is nőhet a betegek száma” – írja a Magyar Osteoporosis és Ostearthrológiai Társaság (MOOT). „Miközben a várható élettartam nő, tehát az osteoporosis potenciálisan még több embert érint, a kezelt betegek aránya tíz év alatt 150 ezerről 100 ezerre csökkent. A már törést szenvedett betegek csupán kevesebb, mint 20 százalékát kezeljük, pedig a csontritkulás miatt bekövetkezett törés megduplázza, sőt, akár ötszörösére is emelheti a következő csonttörés kockázatát” – nyilatkozta Dr. Szekeres László, a MOOT elnöke.

Népbetegség, de tehetünk ellene

A helyzet nem rózsás, de a megelőzés és megfelelő terápia segítségével sokat tehetünk magunkért, hogy ne legyünk az 1 millió magyar csontritkulásos beteg között. Nem kell ehhez nagyon öregnek sem lenni, ugyanis 35 éves kor felett a szervezet kevesebb csontszövetet termel, mint amennyit lebont. Így tehát minél nagyobb csonttömegre tett szert valaki fiatalon, annál kevésbé valószínű, hogy az időskori csontvesztés a csontritkulás stádiumáig fokozódik és ennek következtében törés alakul ki. Hazánkban minden tizedik embert azonban érinti a csontritkulás, ám a MOOT adatai szerint a betegek fele nincs is tisztában a saját állapotával, mert nem vesszük komolyan a csonttörést, általában csupán balszerencsét okoljuk miatta és nem megyünk további vizsgálatokra.

A csontritkulás megelőzésében és kezelésében (a romlás lassításában) nagy szerepet játszik a kiegyensúlyozott, kalciumban gazdag, megfelelő A-, C- és D-vitamin-tartalmú étrend és a testmozgás. És természetesen a rendszeres szűrés is elengedhetetlen ahhoz, hogy megőrizzük csontjaink egészségét.

Mikor szükséges csontritkulás-szűrést végeztetni?

A csontritkulás gyakori következménye a törés (Kép: Getty Images)

Figyelj az egészséges életmódra!

Az életmódunkkal sokat tehetünk azért, hogy lassítsuk a csontritkulást, illetve fiatalkorunkban megelőzzük a kialakulását. Két fő területen kell odafigyelni:

  1. megfelelő kalcium- és D-vitamin ellátás;
  2. optimális testsúly elérése és megtartása.

A kalciumszükséglet eltér a különböző életkorokban, a World Health Organization ajánlása szerint minimum 500-600 mg szükséges naponta az egészséges csontokért, ez később, a kor előrehaladtával pedig nő, elérheti a napi 1000-1500 mg-ot is. Nem muszáj külön vitamint szedni, ám megfontolandó, ugyanis ez az adag nagy tudatosságot kíván, hogy kalciumban gazdag étrendet állítsunk össze minden nap. Jó kalciumforrások a tejtermékek, kemény sajtok, de a zöldségek között is válogathatunk, például a brokkoli és káposzta is gazdag kalciumban. A kalciumpótlásra a legjobb időpont a délutáni, esti időszak, mert ilyenkor jobban hasznosul, úgyhogy ha táplálékkiegészítőként szedjük, azt lefekvés előtt kell időzíteni. Arra azonban mindenképp ügyelni kell, hogy az ajánlottnál sokkal nagyobb, tartós kalciumbevitel vesekőképződést eredményezhet, és más fontos ásványi anyagok felszívódását is megzavarhatja.

A D-Vitamin is segítségünkre lesz a kalciumpótlásban, ugyanis ez a vitamin segít a kalciumnak, hogy hatékonyan beépüljön a csontokba. Bár táplálékkal is tudjuk pótolni a D-Vitamint, viszonylag kevés ételben található meg (pl.: tej, tojássárgája, máj, hering, angolna), ezért szokták javasolni, hogy táplálékkiegészítőként is szedjük. A csontritkulás megelőzéséhez napi 25-50 mg D-vitamin fogyasztása ajánlott.

A csontritkulás szempontjából érdemes odafigyelni az egészséges étrendre és testmozgásra, aminek aztán az lesz a hatása, hogy elérjük a normál testsúlyt (a BMI szerint). Ha ugyanis túl alacsony a testsúly, akkor kevesebb ösztrogén termelődik, ez pedig elősegítheti a csontritkulás kialakulását, súlyosbodását, míg az egészséges tartományban tartott súly segít a megelőzésben és a csonttörések elkerülésében.

Az egészséges étrend:

Exit mobile version