„5 évet éltem úgy, hogy minden napom arról szólt, hogy mit és mikor egyek, nehogy alacsony legyen a vércukorszintem és rosszul legyek” – kezdi történetét Vera, kétgyermekes anyuka. Vera tünetei átlagosak, rengeteg embernél fennállnak, ám sok esetben mégsem kezelik a helyén ezeket a jeleket, és késik a diagnózis, ami után következhet a kezelés. Az életminőségünk a tét, tanuljunk Vera történetéből!
Ájuldozás és hízás
Vera életét egészen a gimnázium végétől kezdve meghatározta a vércukor-ingadozás, alaposan megnehezítette az életét az, hogy egyik pillanatról a másikra bármikor leeshetett annyira a cukra, hogy elájult, ha nem evett rögtön valamit. „Az ingadozó vércukorszint annyira az életem részévé vált, hogy mire lett annyi eszem, hogy tünetként kezelhettem volna – azaz felnőttem –, addigra természetessé vált és nem is említettem az orvosaimnak sosem. Azt hittem, ez a normális, hogy ha nem eszem rendszeresen, legalább háromóránként, akkor ájuldozós érzésem támad, kiver a víz és rosszul leszek. Ilyen esetekre mindig volt a táskámban egy pár szem keksz vagy szőlőcukor – persze ma már tudom, hogy nem így kellett volna kezelni az állapotomat.”
Miután gyakran kellett ennie, Vera azt gondolta, hogy emiatt van az is, hogy olyan könnyen hízik. Ahogy fogalmaz, mások megehették a pizzát vacsorára, de ha ő csak rágondolt egy szeletre, már hízott két kilót. Később, amikor elkezdte zavarni a hízás mértéke, igyekezett egészségesebb életmóddal leadni a kilókat, de nem igazán ért el átütő sikereket fogyás terén. „Nem értettem, hogy miért nem működnek nálam azok az étrendek, módszerek, amiket a barátnőimmel együtt becsülettel csináltam, ők fogytak tőle, de rólam egy deka sem akart mozdulni minden erőfeszítés ellenére sem. Ráadásul nálam nem volt az opció, hogy mondjuk kihagyom a vacsorát a fogyás érdekében, mert akkor összeestem volna az alacsony cukrom miatt. Ennek az egész erőlködésnek és szenvedésnek végül az vetett véget, hogy terhes lettem az első babámmal, amikor a kötelező terheléses cukorvizsgálat eredményét látva a nőgyógyász elküldött egy inzulinvizsgálatra, mert gyanús lett neki a cukorleesés. Így derült ki, hogy a tüneteim az inzulinrezisztencia miatt vannak és előírt étrenddel, illetve gyógyszeres segítséggel sokat lehet javítani az életminőségemen.”
A túlsúly és a vércukor-ingadozás tünet is lehet (Kép: Getty Images)
A tünetek, amikre figyelni kell
Vera élete nagyot fordult, amióta az inzulinrezisztenseknek ajánlott 160 grammos szénhidrátdiétát tartja és szedi az orvos által előírt gyógyszert. Leadta a felesleges kilókat, energetikusabb lett, ahogy meséli, még a gondolkodása is kitisztult szép lassan, könnyebben tud koncentrálni és kevésbé hullámzó a hangulata is. Minderről nem tudta a diagnózis előtt, hogy egyáltalán tünetként kellene kezelni, ezért szerinte a legfontosabb az lenne, hogy minél szélesebb körben ismertek legyenek az inzulinrezisztencia tünetei, hogy ne ismétlődjön az ő esete, hogy évekig rejtőzik valakinél ez a betegség és megnehezíti az életét. Az inzulinrezisztencia változatos tünetegyüttese megnehezíti a diagnózis felállítását, leggyakrabban nőknél diagnosztizálják, és a 2-es típusú cukorbetegség előszobájaként is szokás emlegetni. A genetikai hajlam mellett az inzulinrezisztencia kialakulásában komoly szerepet játszik a mozgásszegény életmód, az ülőmunka és a stressz is.
A leggyakoribb tünetek, melyek inzulinrezisztenciára utalhatnak:
- fáradtság, főleg a magas szénhidráttartalmú étkezések után;
- hízás az egészséges étkezés ellenére is;
- sikertelen fogyókúrák;
- étkezés utáni éhségérzet;
- nyugtalanság, izzadás;
- gyengeségérzet éhség esetén, ingadozó vércukorszint;
- nyomott hangulat, depressziós érzések;
- koncentrációs problémák;
- ingerlékenység;
- rendszertelen menstruáció;
- sötét bőrelváltozások a hajlatokban;
- teherbe esés körüli nehézségek;
- fokozott szőrnövekedés.
Ha a fenti tünetek közül észlelünk magunkon többet is egyszerre, akkor érdemes elmenni egy terheléses cukorvizsgálatra, majd az eredményekkel felkeresni egy szakorvost, aki ki tudja értékelni a leleteket, felállítja a diagnózist és kijelöli a megfelelő kezelést. Az inzulinrezisztencia életmódváltással, rendszeres mozgással és gyógyszeres támogatással kezelhető, nem kell a tünetektől szenvedni életünk végéig!