9 önvédelmi tipp egy rendőrtől, ami nyaralás alatt is jól jöhet

A.D. | 2015. Június 16.
Már közel 900 ezren osztották meg egy amerikai rendőr Facebook-bejegyzését, amelyben nagyon jó tippeket ad, például arra, ha valaki a pénztárcánkat követeli. Olvassátok el, vészhelyzetmentő lehet!

 

A legfontosabb, hogy tisztában legyünk azzal, mikor adódhat olyan helyzet, ami jó alkalmat kínálhat egy esetleges támadónak. Vagyis, az előrelátás a kulcs, ha tudjuk, hogy későn megyünk haza, gondoljuk végig, merre vannak a sötét sikátorok és azok a helyek, amiket jobb elkerülni. Az önvédelemmel foglalkozó szakemberek szerint, ha ezt betartjuk, máris sokat tettünk saját biztonságunkért. Ha mégis megtámadnának – itt most első sorban rablási kísérletre gondolunk – igyekezzünk nyugodtak maradni és mérlegeljük, hogy milyen helyzetekben van esélyünk az ellenállásra. Alapszabály például, hogy késes támadó ellen egyáltalán ne próbáljunk meg fellépni, mert ez még egy képzett harcművész számára is rendkívül veszélyes lehet. Ilyenkor inkább adjuk át az értékeinket, egy telefon vagy egy pénztárca egyszerűen nem ér annyit, hogy komolyabban megsebesüljünk, vagy még rosszabb történjen velünk. 
 

 

Térd, könyök, körmök

A Facebookon keringő bejegyzés első pontja arra hívja fel a figyelmet, hogy a könyök az emberi test egyik legerősebb és legkeményebb pontja, szükség esetén használjuk, hogy lerázzuk magunkról a támadót. Önvédelem esetén minden ér: a lágyékra mért ütések, rúgások (a térd a könyöknél is hatékonyabb fegyver) hamar elvehetik a támadó kedvét. Ha máshogy nem megy, a kimerevített hüvelykujjunkkal bökjünk a támadó arcába, szemébe, sőt, a fülre is, ez utóbbi, főleg hosszú körmökkel igen fájdalmas lehet. A magassarkú cipő is jó szolgálatot tehet, ha nincs más kiút, a cipő sarkát mélyesszük a támadó lábfejébe, ez cipőn keresztül is kegyetlen kínt okoz.

Különleges kialakítás nélkül is alkalmas fegyvernek (Fotó: Tumblr)

Táska, kulcs

A már feljebb említett elővigyázatosság része, ha a táskánkat nem a vállunkról lógatjuk, hanem átvetjük a másik vállunkon, vagyis mint egy biciklis táskát, úgy hordjuk. így nem lehet egyszerűen lerántani és elrohanni vele. A karunkat érdemes a táskán tartva jelezni, hogy bármire fel vagyunk készülve, sokszor már ez a látvány is elég, hogy a lehetséges elkövető meggondolja magát. Ha gyanús alakot veszünk észre, aki méreget, a szemébe kell nézni és – kartávolságon kívül maradva – kikerülni. Ez hasonló hatást válthat ki: tudatosítja az illetőben, hogy számítunk egy esetleges incidensre, ez a számára nem kívánatos, hiszen neki az az érdeke, hogy minél kisebb feltűnést keltsen.

Nyakon átvetett táskával ennek elejét vehetjük

A lakáskulcs elhelyezése is rendkívül fontos, mivel igen gyakran olyanokat támadnak meg, akik a kapualjban állva percekig kotorásznak a táskájukban. Ha későn érünk haza, és olyan környéken lakunk, érdemes a kulcsot már a buszon vagy a metrón a kezünkbe készíteni, de ügyeljünk rá, hogy ne túl látványosan tartsuk, mert itt az a veszély is fennállhat, hogy elveszik a kulcsot és bemennek a lakásba is. Ellenben, a kézbe rejtett kulccsal súlyos esetben fájdalmas ütéseket mérhetünk a támadóra, a lágy részeket érdemes itt is célozni, illetve a bordák közé szúrva nyerhetünk annyi időt, hogy beslisszoljunk a kapun, vagy kiérjünk a sarokig, ahol már nagyobb a forgalom.

Ha kéri, dobd el!

Ha felszólítanak a tárcánk/táskánk átadására. Ilyenkor könnyebben szabadulunk, ha a tárcát nem egyszerűen átnyújtjuk a támadónak, hanem elhajítjuk, mivel így lehetőségünk nyílik a menekülésre. Az is jó trükk, ha hordunk egy üres pénztárcát magunknál és azt dobjuk el, így a támadó a “árnyékra vetődik”, míg mi biztonságos távolságba húzódhatunk vissza (Usain Boltot megszégyenítő futótempóval, persze).

Emberrablás esetére

Reméljük, hogy az alábbi tippekre még a fentieknél is kevesebb szükség lesz, de ha úgy hozná az élet, hogy egy autó csomagtartójába kerülünk, az amerikai rendőr tanácsa az, hogy igyekezzük minden erőnket összeszedve kirúgni a kocsi egyik hátsó lámpáját, így ugyanis kezünket vagy lábunkat ki tudjuk lógatni az autóból. Ezt a sofőr nem fogja látni, de mindenki más igen, úgyhogy integessünk, kalimpáljunk, ahogy csak bírunk!

Ne üldögélj az autóban!

Sokan elkövetik azt a hibát, hogy banki ügyintézés vagy bevásárlás után az autóban szusszannak egyet, ilyenkor sokan átnézik a határidőnaplójukat, vagy a telefonjukat nyomkodják. Egy ilyen, a külvilágról megfeledkező ember – ráadásul a nyitott kocsiban, a slusszkulccsal a gyújtáskapcsolóban – rendkívül vonzó célpontot jelenthet egy támadónak, úgyhogy legalább a gombot nyomjuk le, miután beültünk, de inkább bírjuk ki hazáig a telefon nyomkodását!

Ha a támadó már az autóban várt minket, és arra utasít, hogy induljunk el, látszólag engedelmeskedjünk, de az első adandó alkalommal tövig nyomott gázzal hajtsunk bele egy parkoló autóba, egy kerítésbe, vagy egy ház falába. Igen, az autó össze fog törni, de a légzsák megvéd a komolyabb sérülésektől, a hangos karambol pedig a támadó szempontjából a lehető legrosszabb, ami történhet. Arról nem beszélve, hogy ő valószínűleg nem kötötte be a biztonsági övét, így garantáltan rosszabbul fog járni, mint a sofőr.

Az autó és környéke

Amikor megközelítjük az autónkat, legyünk résen! Mielőtt kinyitnánk a kocsit, nézzünk be, hogy valaki nem bújt-e el az ülések mellett vagy mögött. (Igaz, ez már szinte a Helyszínelők sorozatot idézi, de sosem lehet tudni.) Ha pedig a vezető oldalánál egy furgon parkol (amelyik még nem állt ott, amikor érkeztünk), inkább az utas oldaláról szálljunk be – az emberrablók, illetve sorozatgyilkosok ugyanis előszeretettel rántják be áldozataikat a furgon oldalsó ajtaján, amikor hátat fordítanak, hogy beüljenek saját autójukba. Ha azt látjuk, hogy a mellettünk álló autóban gyanús alak üldögél egyedül, inkább kérjünk meg valakit, hogy kísérjen oda a kocsihoz.

A parkolóhelyre – bárhol legyen is – tolatva érdemes beparkolni, hogy egyből előre indulhassunk el később. Ez a praktikum helyett a biztonságot is szolgálja – ha egy másik autó elállja az utunkat, hátramenetben nem elég erős a motor, hogy eltoljuk a barikádot képező kocsit. Igen, ez is filmbéli jelenet, de sosem lehet tudni, és a tanácsokat egy amerikai rendőr írta.

Lépcső helyett lift

Ha választanunk kell – főleg éjszaka – inkább a liftet válasszuk a lépcsőház helyett, utóbbi helyek ugyanis ideálisak a támadók számára, míg a lift bármelyik emeleten megállhat és ma már sok esetben be is van kamerázva, illetve minden liftben ott a segélyhívó gomb, amit bármilyen helyzetben könnyen megnyomhatunk.

Ha pisztollyal találkozunk…

Szerencsére Magyarországon a lőfegyverek nem olyan gyakoriak, mint az USA területén, azonban ha mégis közvetlen közelről fegyvert fognak ránk, érdemes a késes példához hasonlóan együttműködni. Ha viszont nem az értékeinkre pályázik a támadó, az egyetlen lehetőség a futás marad. Ezzel kapcsolatban az amerikai rendőr statisztikai adatokkal szolgál: egy futó célpontot egy kevésbé gyakorlott fegyveres csak 100-ból 4 alkalommal talál el, ráadásul, ilyenkor is sokkal nagyobb annak az esélye, hogy nem létfontosságú szervet ér a golyó. Nehezíthetjük a dolgát, ha cikkcakkban futunk.

Segíteni szép dolog, de veszélyes lehet

A sorozatgyilkosok sokszor apellálnak az emberek segítőkészségére. A hírhedt Ted Bundy például gyakran sántikált, bottal vagy mankóval járt, sőt, még be is gipszelte a lábát, és arra kérte áldozatait, hogy segítsenek az autójához cipelni néhány csomagot, ahol aztán leütötte őket. Persze segíteni szép dolog, főleg egy sérült embernek, de ilyen helyzetben legalább arra kérjünk meg még valakit, hogy kísérjen el minket, így elejét vehetjük egy hasonló támadásnak.

További cikkek önvédelemről az NLCafén:

Exit mobile version