Otthon

Önvédelmi tippek, trükkök, praktikák

Bármikor veszélybe kerülhetünk: megtámadhatnak az utcán, betörhetnek a lakásunkba, bennragadhatunk egy lángokban álló épületben, de akár a repülőgép is zuhanni kezdhet velünk!

A Nyomozó orvosok sorozatból megtudhatod, hogy a törvényszéki orvosok hogyan segítik a rendőrök munkáját. Miközben fény derül az izgalmas ügyek titkaira, számos tanácsot kaphatunk arra vonatkozóan, hogyan kerüljük el, hogy támadások, szerencsétlenségek áldozatává váljunk.

Az alábbiakban található néhány tanács, hogy mit tegyünk különféle vészhelyzetekben:

Úton

1. Ha sötét, kihalt szakaszon autózunk, és a hátunk mögött egy másik jármű a fényszórók villogtatásával jelzi, hogy álljunk meg, ne tegyük addig, amíg forgalmasabb, jól kivilágított helyre nem érünk! Bármit akarjon is a másik kocsi vezetője, érdemes ezt a biztonsági intézkedést betartanunk; még ha rendőrautó is az, a rendőrök is meg fogják érteni a késlekedés okát.

2. Ha a város külterületeire vagy vidékre indulunk, mindig legyen egy kannányi üzemanyag a csomagtartónkban, és elég pénz nálunk, hogy taxival vagy vonattal haza tudjunk jutni.

 

3. Ha ismeretlen személlyel van találkozónk, első alkalommal általunk jól ismert nyilvános helyet válasszunk! Mindig legyen egy rokonunk vagy barátunk, aki tudja, hogy hova mentünk – ezt nyugodtan az ismeretlen tudomására is hozhatjuk.

4. Ha váratlan támadás ér minket – akár úton, kapualjban vagy egy épületben –, próbáljunk azonnal ellenszegülni. A statisztikák azt mutatják, hogy nagyobb eséllyel menekültek meg azok, akik ahelyett, hogy engedelmeskedtek volna a támadójuknak (azaz nem ültek be a kocsijába vagy szálltak be vele a liftbe stb.) – még ha az fegyverrel is fenyegette őket –, futni próbáltak vagy nekiugrottak. Az idő előrehaladtával, ahogy a támadó egyre jobban átveszi az irányítást, úgy csökkennek túlélési esélyeink.

Otthon

5. Sose nyissunk ajtót ismeretlennek! Gáz- vagy vízszerelők ritkán érkeznek hívás vagy előzetes bejelentés nélkül, ezért az erre hivatkozókkal legyünk óvatosak. Ha gyanúsnak tűnnek, telefonáljunk át a szomszédoknak, hogy jártak-e náluk is.

6. A női nevek az ajtón vagy postaládán, főként az özv. előtaggal vonzóak a betörők számára. Ezért ajánlott egy férfinevet is feltüntetni ezeken a helyeken, még ha fiktív is!

 

7. Sose mondjuk, hogy egyedül vagyunk otthon. Ha gyermekünk egyedül marad otthon, magyarázzuk el neki, hogy ne nyisson ajtót senkinek, vagy hívjon fel minket előtte. Telefonon se árulja el senkinek, hogy egyedül van, hanem mondja azt, hogy „anya/apa most nem tud a telefonhoz jönni”.

8. Lehetőség szerint felnőtt menjen az ajtóhoz, ha csengetnek. A gyerekek könnyebben meggyőzhetők, hogy idegennek is ajtót nyissanak.

Extra: Tippek, ha hosszabb időre hagyod üresen a lakást »

Épületek és járművek

 

9. Repülőn utazva mindig legyünk tisztában azzal, hogyan nyitható a gép ülésének biztonsági öve. Több alkalommal is érdemes gyakorolni, mert a felmérések szerint a baleset után nemcsak az utasoknak, de még a légitársaság dolgozóinak is sokszor problémát jelent a csat kinyitása. A legtöbben, automatikusan, úgy próbálják kikapcsolni, mint az autó biztonsági övét, holott itt egy billentyűt kell felfelé húzni.

10. Amikor beszállunk a repülőbe, érdemes megszámolni, hogy hány széksornyira vagyunk az egyik, illetve a másik vészkijárattól. Ha balesetre kerül sor, és sűrű füst terjeng a kabinban, ezáltal nyomon tudjuk követni, hány soron sikerült keresztüljutnunk, így könnyebben megtaláljuk a kijáratot.

11. Ha zuhan a repülő, vegyük fel a biztonsági pozíciót: fejet le, bokák a térd mögé. Ez a pozíció arra hivatott, hogy egy kemény becsapódás alkalmával csökkentse a törés és az eszméletvesztés esélyét.

 

12. Ha bármilyen okból a tömeggel együtt menekülnünk kell egy épületből egy szűkülő szakaszon (pl. alagút), akkor próbáljunk a kiáramló csoport szélén maradni. Középen mindig könnyebben összesűrűsödnek az emberek, a széleken sokkal gyorsabban lehet előrehaladni.

Még több túlélési tipp és ötlet a Nyomozó orvosok című sorozatban (2008. november 3-tól hétfőn0ként és keddenként, 22.00 órától a Zone Realityn).

Riasztó.lap.hu »
Biztonság.lap.hu »
Vagyonvédelem.lap.hu »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése