Otthon

Tippek betörés ellen, ha nyaralni készülsz

Hogyan védjük meg házunkat, lakásunkat a betörőktől, míg nyaral a család? Íme néhány egyszerű ötlet, amellyel megnehezítheted a nemkívánatos látogatók dolgát.

A hosszabb időre üresen hagyott ház meglehetősen nagy csáberőt jelent a betörők számára, érdemes tehát ügyelni a biztonságra elutazás előtt. De hogyan védjük meg házunkat, lakásunkat a betörőktől távollétünk alatt, míg nyaral a család? Sajnos százszázalékos biztonság nem létezik, de néhány óvintézkedéssel megnehezíthetjük a betörők dolgát.

1. Nézzünk körül az udvaron!

• Hogy minimálisra csökkentsük a betörés esélyét, először is nézzünk körül az udvaron, kertben, hogy nincs-e olyan tárgy az ablakok közelében, amely esetleg segítséget nyújthatna a betörőknek a fal megmászásához. A ház körül például ne maradjon kint létra vagy egyéb kerti bútor. Ezeket lehetőség szerint tároljuk beltérben, de mindenképpen zárható helyen.

• Bármennyire is magától értetődőnek tűnhet a tanács, az ajtókat, ablakokat jól zárjuk be, ugyanis az utazás előtti nagy sietségben megeshet, hogy megfeledkezünk róla, figyelmetlenségünkért pedig nagy árat fizethetünk.

• A villanyóra szekrényét zárjuk biztonságosan, hogy a behatoló ne tudja előre elsötétíteni a lakást, illetve ezzel együtt az elektronikus riasztást is kiiktatni.

Ideális segédeszközök a betörőnek
Ideális segédeszközök a betörőnek

 

• Tartsunk rendet közvetlen környezetünkben és a kertben. A széthagyott kerti szerszámok, gépek, illetve gyerekjátékok, valamint a könnyebben elmozdítható kerti bútorok könnyedén ellophatók, ráadásul egyenesen vonzzák a besurranó tolvajokat.

• A sűrű növényzet kiváló rejtekhelyül szolgálhat a betörők számára. A dúsabb bokrokat, fákat ritkítsuk meg annyira, hogy a betörők ne tudjanak észrevétlenül tevékenykedni. A házhoz, ablakokhoz közel álló fák ágait pedig kissé vágjuk vissza.


2. A lakásban is akad egy-két teendőnk

• Érdemes beszerezned néhány időzített kapcsolót, amelyekkel szabályozhatod, melyik lámpa mikor kapcsolódjon be magától a távolléted alatt, azt a látszatot keltve, hogy vannak a lakásban.

• Ha a vezetékes telefonodon van üzenetrögzítő, feltétlenül kapcsold ki, illetve halkítsd le a csörgést is, hiszen ha hosszú ideig kicsöng a készülék, és nem veszik fel, egyértelmű jelzés lehet az ajtó előtt álló betörőnek, aki egyébként minden nehézség nélkül ki tudja deríteni a telefonszámodat.

• Ne hagyj a lakásban nagy értékű készpénzt, ékszereket, hacsak nincs otthon széfed, ahol biztonságban lehet a rablók elől.


3. Mondjuk le az újságot!

• A postaládában felhalmozott újságok és különböző reklámok is arra utalhatnak, hogy a ház lakói távol tartózkodnak. Az újság-előfizetéseket vagy bármi egyéb, a külvilággal napi kapcsolattartást igénylő szolgáltatást mondjuk le.

Az újságokat mondjuk le!
Az újságokat mondjuk le!


4. Kérjük a szomszédok segítségét!

• Elutazásunk ideje alatt sok tennivaló hárulhat barátainkra, szomszédainkra. Kérjünk meg egy barátot vagy egy megbízható szomszédot, hogy rendszeresen ürítse a postaládánkat, a szemétszállítási napokon a mi kukánkat is helyezze ki a ház elé, függetlenül attól, hogy tartalmaz-e valamit, vagy sem, esténként kapcsolja fel a villanyt, és húzza le a rolókat vagy húzza be a függönyöket. Az azonban fontos, hogy a redőnyök, függönyök ne legyenek állandóan leengedve, illetve behúzva, mivel ez is egy jel arra nézve, hogy senki sem tartózkodik otthon.

• Hosszabb út esetén nem árt, ha fűnyírással is megbízzuk szomszédunkat. Cserébe ajánljuk fel neki, hogy használja kerti ruhaszárító kötelünket, illetve udvari parkolóhelyeinket, hiszen ezek is azt a látszatot keltik, hogy lakják a házat.

• A kukánk megtöltésében is nyugodtan kérjük a szomszéd segítségét.

• Fontos, hogy a megbízott személy tudja a pontos címünket, ahol a vakációnkat töltjük, és egy telefonszámot, ahol baj esetén feltétlenül el tud érni minket.

 


5. Ne verjük nagydobra, hogy nyaralni megyünk!

• Próbáljuk minél kevesebb emberrel megosztani, hogy huzamosabb időre üresen hagyjuk otthonunkat. Hisz minél kevesebben tudják, hogy elutazunk, annál kisebb a lehetősége annak, hogy olyan ember fülébe jut elutazásunk híre, aki esetleg nem tisztességes céllal érkezne lakásunkba. Kérjük meg a szomszédot is, hogy lehetőség szerint ő se kürtölje világgá, hogy elutaztunk otthonról.

6. Védjük a nyílászárókat!

• Egy lakás legkritikusabb pontja a bejárati ajtó. Az ajtókra rakhatunk pótzárakat, biztosítóláncot, de ezek csakis akkor érnek valamit, ha az ajtó tokszerkezete stabil. Az ablakoknak sem árt az extra védelem. Az alacsonyabban fekvő ablakokat, erkélyeket védhetjük rácsozattal, betörésgátló fóliával vagy redőnnyel, vagy utólag felszerelhetünk például zárható fogantyúkat.

7. Helyezzünk el mozgásérzékelőket!

• Helyezz ki minden bejárathoz mozgásérzékelőt, hiszen egy olyan lámpa, amely a mozgást érzékelve hirtelen felkapcsol, elbizonytalaníthatja a betörőket, mivel ezt annak jeléül veszik, hogy az adott háznál vigyáznak a biztonságra. Másrészt pedig a környékbeliek, akik tudják, hogy senkinek nem lenne szabad ott tartózkodnia, azonnal felfigyelnek a fényáradatra.

Egy mozgásérzékelő lámpa se árthat
Egy mozgásérzékelő lámpa se árthat

 

8. Ne hagyjuk a kulcsot a lábtörlő alatt!

• Ha azt gondoljuk, hogy a legtöbb „tikos hely” (lábtörlő alatt, ablakpárkányon, ajtókeret fölött, odvas fa belsejében…) a rablók előtt is titkos, elég nagyot tévedünk. Egy tapasztalt betörő számára nem okoz különösebb gondot a kulcs meglelése. A legszerencsésebb, ha a pótkulcsot a szomszédra vagy egy közeli barátra bízzuk baj esetére.

9. Szerezzünk be riasztót!

• Modern riasztórendszerek széles választékban beszerezhetők. Lehetőséged van olyan rendszert választani, amely a szerződött biztonsági szolgálatot riasztja, de akad olyan is, ami közvetlen összeköttetésben áll a rendőrséggel. Ha ilyen távfelügyeleti riasztórendszert választasz, akkor a rendszer kiépítésének egyszeri díja mellett havonta fizetned kell készenlét, illetve téves riasztás esetén a kiszállásért is. Cserébe biztosan tudhatod, hogy ha bármilyen probléma adódik, akkor valaki a helyszínre fog sietni, és ellenőrizni a helyszínt. Ha nem tervezel ekkora beruházást, akkor válassz a barkácsáruházakban kapható egyszerűbb riasztóberendezések közül. Van, ami ajtó- és ablaknyitást érzékel, léteznek mozgásérzékelős készülékek, de van hő- vagy hangérzékelő (rezgés) berendezés is a kínálatban. A működtetés is változatos lehet, a legtöbb riasztó külső táplálást igényel, de léteznek nagyon egyszerű, elemes kis készülékek is. A riasztás típusa ezeknél a rendszereknél hang- vagy fényjelek formájában mutatkozik meg. Kertbe érdemes mozgásérzékelős reflektorokat kiépíteni, amelyek behatoló esetén a védeni kívánt területet erős fénnyel bevilágítják.
Zárt térbe mozgás- és nyitásérzékelő riasztók kombinált kiépítése javasolt erős hang- vagy távriasztással.

Fontos, hogy az olcsóbb, főleg a kisebb riasztókészülékek gyorsan hatástalaníthatók – egyszerűen földhöz lehet csapni őket, illetve sok esetben az elektromos táplálás megszüntetésével (drót elvágása) eleve működésképtelenné válnak.

Árak:
Ajtó-, ablaknyitást érzékelő riasztók: 1000–2000 Ft
Számkódos infrariasztó beépített szirénával: 5000–15 000 Ft
Lelőhelyek: Praktiker, Baumax, Bricostore

Extra tipp: ha mégis arra érsz haza, hogy kirámolták a lakást, haladéktalanul értesítsd a rendőrséget, mielőtt bármihez hozzáérnél.

Távfelügyelet.lap.hu »
Riasztó.lap.hu »
Biztonság.lap.hu »
Vagyonvédelem.lap.hu »
Vagyonvédelmi cég.lap.hu »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top