Miniruhás fotója miatt veszítette el állását a tanárnő

nlc | 2019. Március 26.
Az iskola igazgatója szerint a tanárnő viselkedésével a pedofíliát ösztönzi.

Tatjana Kuvsinyikova egy szibériai általános iskolában tanított nyelvtant és irodalmat. A nő még decemberben töltött fel magáról egy fotót a Facebookra, melyen flitteres miniruhában látható, illetve egy másikat, melyen úszódresszt visel egy versenyen.

Egy szülőnek ez nem tetszett, és februárban panaszt tett az iskola vezetésénél. 

Az egyik kifogásolt fotó (Facebook)

„Csak a prostituáltak öltöznek fel így, és készítenek képeket magassarkúban és térd fölé érő ruhában. Kit próbál elcsábítani?” – írta a Kuvsinyikovának címzett levelében az iskola igazgatója. Ugyanebben az irományban közölte, hogy a tanárnő viselkedésével a pedofíliát ösztönzi, és foltot ejtett az intézmény hírnevén.

A nőt először azonnali hatállyal el akarták bocsátani, ám jó néhány szülő kiállt mellette, így megengedték, hogy maradjon. Kollégái azonban olyan légkört teremtettek, hogy Kuvsinyikova végül kénytelen volt felmondani.

Az Altaj régió oktatási minisztere kedden úgy nyilatkozott: „nem találtak semmi elítélendőt” a fotókon, a minisztérium ezért új munkát keres a tanárnő számára.

via

Exit mobile version