A kötelező hajfestés ellen tiltakoznak a diákok

nlc | 2019. Május 23.
A japán iskolákban bevett gyakorlat, hogy a természetes barna hajú diákokat arra kényszerítik, fessék feketére a tincseiket.

A japán állami iskolák mintegy 60 százaléka megköveteli, hogy minden tanuló benyújtsa az úgynevezett „természetes haj tanúsítványnak” nevezett dokumentumot, melyben nyilatkoznia kell arról, hogy eredetileg milyen színű, illetve göndörségű a haja.

A Pantene márka 1000 diák és tanár bevonásával végzett felméréséből kiderül, hogy minden 13. tanulót arra utasít az iskola, hogy természetes barna haját fesse feketére, mégpedig azért, hogy ne különbözzön az osztálytársaitól. Arra, hogy ez bevett gyakorlat, egy 2017-es eset hívta fel a figyelmet, amikor egy diák beperelte Oszaka prefektúra kormányát, kártérítést követelve az iskolája által rákényszerített hajfestés miatt elszenvedett hajkárosodása miatt. 

A samponmárka kötelező hajfestés elleni kampányfilmjét már mintegy 10 millióan látták. Az ügyben petíció is indult, mely mostanra több mint 12 ezer aláírásnál jár.

Az említett kutatásból kiderült az is, hogy a tanárok több mint 90 százaléka szerint ideje lenne megváltoztatni a hajszínre, hajviseletre vonatkozó szabályokat.

A japán iskolák jelentős részében nem csupán a diákok hajszínét, de annak hosszúságát is szabályozzák. Az év elején jókora felzúdulást váltott ki, amikor kiderült, hogy Tojama prefektúra egyik iskolájában 44 diák haját vágták le erőszakkal a tanárok, miután úgy ítélték meg, hogy a hajhosszukkal vétenek az intézmény dress code-ja ellen.

via

(Nyitókép: iStock)

Exit mobile version