Talán nem a legutolsó szériás játékkonzol az, ami megdobogtatja a női szíveket, mégis, kétségtelenül van jó pár tech kütyü, amikre épp úgy rá tudunk kattanni, mint a férfiak a videójátékokra. Mi több, talán nem is túl píszí csajosnak/pasisnak titulálni egy eszközt, mégis, nézzétek el címadásom huszadik századiságát és engedjétek meg, hogy bemutassam nektek azt a tíz tech berendezés- és okoseszköztípust, melyek rendre felbukkannak a toplistákon és a témába vágó ajánlásokban. Miután pedig az első szaloncukrok is megjelentek a hipermarketekben, tekinthettek rájuk karácsonyi ajándékötletként is.
1. Töltőállomás mobiltelefonhoz
Azok számára, akik képtelenek a döntő pillanatban megtalálni a töltőkábelt, megváltás lehet, ha a lakás stratégiai pontjaira töltőállomásokat helyez ki. Ezekre elég csak rátenni telefonunkat és máris töltődik az akksi, a kistányér forma pedig a legtöbb esetben igazán formatervezett. Van, hogy asztali lámpával kombinálják és nagyon jönnek fel az UV-C fénnyel sterilizáló változatok is, melyek egyúttal a mobilra telepedett bacikat, vírusokat is leölik.
2. Vezeték nélküli fülhallgató
Társadalmunk két, látványosan elkülönülő csoportra oszlik, ha a fülhallgatók méretéről van szó. Az egyik csapat a giganagy fejhallgatókat kedveli, a másik pedig az immár vezetékétől is megfosztott, ilyetén szinte láthatatlanná vált bedugós változatokat, csini dobozkával. 8-10 ezer forinttól a százezres nagyságrendig széles skálán mozog ezeknek a kütyüknek az ára, és bizony tudásukban is nagy különbségek lehetnek, de vélhetően mindenki megtalálja a vágyaihoz és pénztárcájához mérten legmegfelelőbb.
3. Design fejhallgatók
Hatalmasak és vezeték nélküliek a legmenőbb fejhallgatók, melyek télen akár fülvédőként is helyt állhatnak, akkorák. Ettől még szeretjük őket – sőt, éppen ezért -, pláne ha zajszűrősek és kiváló hangzást biztosítanak a metrón, a vonaton, séta közben vagy épp otthon, mikor nem akarjuk zavarni a családtagokat. A csajos változatok szerencsére nem sikkadnak el a rózsaszín-fehér vonalon, nagyjából a létező összes színkombináció közül válogathatunk.
4. Fittness-barát okosórák
A karórák is már olyanok mint a telefon, a legutolsó funkciójuk az eredeti – már ha a smart változatokat nézzük. Az okosórák már a 2019-es karácsonyi időszakban is a legnépszerűbb kütyük közt szerepeltek, az elmúlt hónapok pedig úgy tűnik, még fontosabbá tették azon változatokat, melyek az edzéseket támogatják. A különböző sportolási formákhoz állíthatjuk a mozgási adatok rögzítését, szívdobbanásunktól a napi lépésszámon át minden rezdülésünket nyomon követhetjük velük, a hozzájuk járó appok segítségével pedig monitorozhatjuk alvásunkat vagy figyelemmel követhetjük stressz szintünket is, ha épp arra vágyunk. Persze ébresztő funkciójuk is van, nem kell aggódni.
5. Instant fényképezőgép és mini fotónyomtató
Az egekben a Polaroid gépek és a többi, azonnali fotónyomtatást lehetővé tévő fényképezőgépek népszerűsége, az Instagram trendi csajai legalábbis úgy tűnik, nem tudnak nélküle létezni. Régi-új varázsuk persze a való életben is elbűvölhet minket, hisz a kismillió fotót digitálisan őrizgetők nemzedékének igazi felüdülés, ha egy-két képet nyomtatva is láthat, hát még ha azonnal a kezében tarthatja őket. A másik opció minderre a hordozható fotónyomtató, mely kicsi, könnyű és gyorsan csatlakoztatható mobilunkhoz. Persze posztert velük nem nyomtatunk, a fotóméret általában 5 x 7,6 centis.
6. Vezeték nélküli hangszórók
Szinte teljesen átvették a hifitornyok szerepét a vezeték nélküli, hordozható hangszórók, melyeket Bluetooth-on keresztül bármikor mobilunkhoz csatlakoztathatunk és már zenghet is Spotify listánktól az egész háztömb. Kaphatók már ilyen kütyük minden méretben, formában és színben (no meg minőségben), így dizájnos lakberendezési tárgyként is funkcionálhat, amit mellesleg oda viszünk magunkkal, ahová csak akarunk.
7. Arctisztítók
Nem kell aggódni, a beauty kütyük sem maradnak le a listáról. A LED maszkok és okostükrök világát éljük, már kétségtelen tény, hogy konkrétan ezek még nem árasztották el a magyar piacot. Sokkal jellemzőbb, hogy a különböző elektronikus arctisztítóknak hódolunk, melyekkel jól kiegészíthetjük arcápolási rutinunkat. Esténként alaposabban eltávolíthatjuk a sminkmaradványokat, miközben nem kell attól sem félnünk, hogy szétkaristolnák a bőrünket, mint az arcradírok.
8. Lemezjátszó
Bizony, bakelit lemezt hallgatni igazi kúlság lett az elmúlt években, persze csak akkor, ha van hozzá egy szuper menő lejátszónk is. Apu és anyu lemezgyűjteménye új értelmet nyerhet általa, jöhetnek az örökzöld slágerek és a menő együttesek limitált lemezei – csak ízlésünk szabhat határt a bulinak. A komoly hifiszetthez is illeszkedő, profi lemezjátszók mellett jó pár elérhető árú, mutatós darabot is találunk, melyek tökéletesen kiszolgálhatják az otthoni igényeket.
9. Diffúzor
A diffúzorok a száraz levegőjű otthonok megmentői, melyek pláne télen nagyon hasznos kis alkalmatosságok. Ha pedig valami ilyen népszerű, naná, hogy jó pár mutatós darabot is találunk, amire igény is van, tekintve, hogy ezek a berendezések jó, ha központi helyre kerülnek. Az ultrahangos párásításon kívül otthonunk illatosítását is magukra vállalják, ugyanis természetes esszenciális olajakat csepegtethetünk a vízhez.
10. E-book olvasó
Bár egy igazi könyv varázsával nem veszik fel a versenyt, számos helyzet van, amikor igenis kényelmesebb és praktikusabb, ha e-book olvasóval hódolunk olvasási szenvedélyünknek. Könyvtárnyi irodalom fér el bennük és nem sokkal nagyobbak, mint a mobilunk, az olvasási élmény mégis egészen más ezek kijelzőin, mintha telefonunkon próbálkoznánk vele. Az Amazon készülékei a kategória megkerülhetetlen tagjai, mellettük a PCMag toplistájára a Kobo és az Onyx készülékei fértek még fel.
További tudományoskodásaink:
- Tudományos divat: mi köze a fizikának és az informatikának az új ruhákhoz?
- Így változtatja meg a technológia az alvásunkat