Életmód

Így változtatja meg a technológia az alvásunkat

Azt pontosan tudom, hogy az én alvásomra milyen hatással van a technológia: nem tudok tőle aludni. De azért jó ezt egy szakértő szájából is hallani.

Igazából nem is azzal van a baj, hogy van tévé és telefon meg több számítógép a lakásban, ezektől még simán aludnék, hanem az a probléma, ha ezeken az eszközökön valami fény világít éjjel. Például ha a tévén ég az a kis piros pötty kikapcsolás után, én már úgy érzem, hogy fényárban úszik a szoba, és nem bírok elaludni. Vagy mondhatnám a hosszabbítón a kapcsolót, épp tegnap éjjel küzdöttem meg vele, hogy valahogy letakarjam normálisan – és nem a ráhajított köntösömmel, mielőtt felgyújtom a házat –, mert folyton felébredtem rá, hogy világos van. Ha meg még esetleg pittyeg is valami a lakásban, akkor nekem teljesen befellegzett.

Nyilván nem ennyire fényérzékeny mindenki, mint én, és emlékeim szerint nekem sem volt ez ilyen kritikus pont régen, úgyhogy biztos az öregedés jele, hogy nem bírom elviselni, ha világít bármi a hálószobámban. De tény, hogy a technológia fejlődésével egyre több fényforrás van az otthonunkban, ami akár meg is zavarhatja az alvásunkat.

alvás technológia szakértő

Képünk illusztráció – Forrás: Profimedia

Bill Fish alvásszakértő elmondása szerint az a fő probléma, hogy biológiailag úgy vagyunk kitalálva, hogy sötétben aludjunk, és mikor világosodik, felébredjünk. Amikor pedig még éjjel az Instagramot görgetjük, vagy mindenféle kütyük világítanak nonstop a szobánkban, akkor ezt a rendet alaposan megbolygatjuk.

A testünk évezredekkel ezelőtt arra állt rá, hogy sötétben pihen, fényben pedig ébren van. A szobában a fények megzavarják az alvást, amely így felületesebbé válik, és kevésbé lesz pihentető.

A kütyüket azonban a javunkra is fordíthatjuk: monitorozhatjuk az okostelefonokra való appokkal az alvásunkat, és segíthetnek a barátságosabb reggeli ébresztésben is. Sőt olyan appok is vannak, amelyek összeköthetők az okostermosztátokkal az otthonunkban, és szabályozzák a hőmérsékletet is, hogy optimális legyen az alváshoz. A fényforrásokat nem tudjuk teljesen kizárni, de a technológia vívmányaival valamennyire ellensúlyozni tudjuk a megzavart alvásciklust. Azért ez is valami.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése