Jeff Bezos exneje olyan szervezeteknek adományozott pénzt, melyek a koronavírus-járvány miatt bajba jutott családoknak segítenek. MacKenzie Scott szeptemberi válása után egyből a világ leggazdagabb nője lett a maga 68 milliárdos vagyonával, sőt ő lett a világ 18. leggazdagabb embere is. A HVG megjegyzi, hogy a pénze ráadásul – a bőkezű adakozás ellenére – folyamatosan nő, hiszen többek közt Amazon-részvényei is vannak, amelyek árfolyama még erősödött is a járvány alatt.
A multimilliárdos exfelesége 380 szervezetnek utalt, miután nyáron már másik 116 hasonló tevékenységűnek is segített, így idén már több mint 6 milliárd dollárt adakozott.
A támogatott szervezeteket tanácsadói segítséggel választotta ki, hogy a pénz a legjobb helyre jusson.
4 milliárd dollár az úgy 200 milliárddal több, mint 1000 milliárd forint. Csak hogy legyen viszonyítási alap: szerdától járható az M85-ös út Csornát és Sopront összekötő szakasza, amire évek óta várnak a helyiek. Az 51 kilométeres út 153,2 milliárd forintba került.
Adományozás itthon:
- Karácsonyi ajándékdobozzal segíthetsz másokat munkához
- Jótékony célra ajánlották fel a karácsonyi osztálypénzt a Szent István Gimnázium diákjai