nlc.hu
Meghitt percek

A 12.d-sek eljótékonykodták a karácsonyi osztálypénzt

Jótékony célra ajánlották fel a karácsonyi osztálypénzt a Szent István Gimnázium diákjai

A budapesti Szent István Gimnázium 12.D osztálya úgy döntött, hogy az osztálykarácsonyozásra összegyűjtött pénzt inkább jó célra adják, és az így összegyűlt több mint százezer forintot elutalták egy alapítványnak.

A megható történetet L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője osztotta meg a Facebook-oldalán. Eszerint Kósa Zsolt tanár úr és a 12.D diákjai idén úgy döntöttek, hogy idén inkább csak valami személyes apróságot ajándékoznak egymásnak, és az osztálykarácsonyozásra összegyűlt 105 ezer forintot inkább átutalják az Igazgyöngy Alapítványnak, hogy ők hasznos és jó célra fordítsák – írja a 444.

Szolidaritás… Kósa Zsolt tanár úr, és a budapesti Szent István Gimnázium 12.d osztályos diákjai úgy döntöttek, hogy az...

Közzétette: L. Ritók Nóra – 2020. december 15., kedd

Az Igazgyöngy Alapítvány Hajdú-Bihar megyei művészeti iskolájában többnyire hátrányos helyzetű gyerekeket tanítanak. Nyáron nagy port kavart a bejelentés, hogy az állami támogatásukat 17 millió forintról 8,5 millió forintra csökkentették. Azóta szerencsére már összegyűjtötték a működésükhöz szükséges pénzt. L. Ritók Nóra egy másik posztban arról is beszámolt, hogy a szombathelyi Nagy Lajos Gimnáziumtól pedig 200 textilmaszkot kaptak karácsonyi ajándékba, aminek szintén nagyon örültek.

Megható történetek jótékonykodó emberekről:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top