Piacra dobják a kerekesszékes Ken babát

nlc | 2021. Március 11.
A jeles nap alkalmából a gyártó klasszikus kollekciót dob piacra, egy különlegességgel együtt.
Régi játéok

Március 11-én ünnepli 60. évfordulóját Ken. Az alkalomból különleges kollekcióval készült a babák forgalmazója, a Mattel: három klasszikus darab kerül a polcokra. Az új, évfordulós sorozatban az eredeti, 1961-es Ken mellett megtalálható az 1975-ös Great Shape, és az 1985-ös Rocker Derek baba is. A játékok a korhoz illő frizurával és ikonikus ruházatban kaphatók március közepétől.

Akárcsak Barbie, Ken is nagy változáson ment keresztül az első babák megjelenése óta. A Mattel folyamatosan szélesíti portfolióját, így abban ma már minden bőrszín, hajszín, szemszín és többféle testalkat képviselteti magát. Márciustól pedig már Ken is kapható kerekesszékes változatban.

Barbie és Ken jól tartják magukat (Fotó: Getty Images)

A különleges babával a márka célja, hogy folytassa a párbeszédet a testi fogyatékossággal és annak elfogadásával kapcsolatban. A változatos külsővel és ruházattal elérhető babákkal a gyerekek játék közben, végtelen számú történeten keresztül ismerkedhetnek meg a valódi világgal. Ehhez hozzájárul a részletesen kidolgozott, befékezhető, forgó kerekekkel ellátott kerekesszék vagy a készlethez tartozó rámpa is, amivel egyszerűen akadálymentesíthető bármelyik játékos helyszín, például a Barbie Dreamhouse nevű babaház is.

A babázás gyerekek fejlődésére gyakorolt jótékony hatásait 2020-ban tanulmányban is vizsgálta a Barbie és a Cardiff University, amelyből többek között kiderült, hogy babázás közben aktiválódik az agy társas készségekért, például az empátia kifejlődéséért felelős része. Ezek a készségek pedig meghatározóak lehetnek a gyerekek későbbi érzelmi, szociális élete, valamint iskolai sikerei szempontjából. A Barbie kapcsolódó magyarországi felmérése rámutatott arra is, hogy ezt az aspektust szinte minden szülő kulcsfontosságú, fejlesztendő területnek tartja.

Még több játék az nlc-n:

Exit mobile version