Több tízezer követőt szerzett magának Youtube-on azzal, hogy csak a melleit mutogatta – kiderült, egy 37 éves férfiről van szó

nlc | 2021. Április 10.
A nagy átverés.

Több tízezer követőt szerzett csupán hat videóval a japán Chiharu néven futó youtuber. 2020 decemberében posztolta az elsőt, és 2021 márciusára már 20 ezren követték a csatornáját, amin csupán annyi történt, hogy tornagyakorlat végzett vagy futott és szinte kizárólag a melle tájékát vette filmre közben.

Arcát csak párszor lehetett látni, egy-egy pillanatra, akkor is maszkban. Most kiderült, hogy nem véletlenül.

A csatorna tulajdonosa ugyanis lerántotta magáról a leplet: egy 37 éves férfi szerepel a videókon, szilikonos mellprotézissel.

A férfi elárulta, hogy tavaly a koronavírus miatt csökkent a fizetése, kutyája is beteg lett, ezért kiegészítő jövedelmet keresett. Sejtette, hogy az attraktív lányokra többen keresnek rá, így jött az ötlete, de ekkora sikerre még ő sem számított.

Chiharu női ruhákat, erős sminket és egyéb trükköket használt az átveréshez.

A nagy beismerés után Chihuaru csatornája jelentős követőveszteséget szenvedett.

(via)

(Kiemelt kép: Youtube)

Exit mobile version