Majdnem kilencezer embernek kell Németországban újból megkapnia a koronavírus elleni vakcinát, miután egy rendőrségi nyomozás megállapította, a Vöröskereszt egyik nővére sóoldattal oltotta be őket. A vizsgálat szerint a nő az Északi-tenger közelében található Friesland körzetének egyik oltóközpontjában cserélte ki az oltásokat még tavasszal sóoldatra, írja a Guardian nyomán a 24.hu.
Hogy mi volt konkrétan a nővér indítéka, azt pontosan nem tudni, de a közösségi oldalán több olyan poszt is volt, amikben oltásszkeptikus nézeteit osztotta meg. Arról sincs egyelőre információ, hogy a nővért letartóztatták-e vagy vádat emeltek-e az ügyben, amelyet az NDR műsorszolgáltató szerint átadtak egy politikai indíttatású bűncselekmények kivizsgálásával foglalkozó különleges egységnek.
Még több hír a koronavírus elleni vakcinákról:
- Írásban kell nyilatkozniuk a be nem oltott 60 év fölöttieknek
- Szlávik szerint nem lesz szükség már komoly korlátozásokra, ám a beoltatlanok veszélyben vannak
- Nem nagy sláger itthon a 3. oltás: a háziorvosoknak úgy kell unszolni a pácienseket