Janet Jackson első nászéjszakájáról lelépett a férje, és világ életében vonzódott a drogfüggő pasikhoz

Janet Jackson ül az autója hátsó ülésén, és a mellette ülő rendező, Benjamin Hirsch egy ponton megkérdezi tőle, hogy miért ment bele abba, hogy elkészüljön ez a film. Az énekesnő magától értetődőnek tartja, hogy egy róla szóló dokumentumfilm előbb-utóbb úgyis elkészült volna, és ha ez úgyis elkerülhetetlen volt, akkor a története legyen úgy elmondva és úgy megmutatva, ahogyan azt ő szeretné. Kétségtelenül igaza van: a New York Times például pár héttel megelőzve Janet négyrészes doksisorozatát előrukkolt egy saját dokuval, amivel a hírhedt Super Bowlos mellbimbó-botrányát járta körül. Ahhoz a filmhez azonban Janet Jackson nem adta a nevét, és nem is szólalt meg benne, itt viszont igen.

A nemes egyszerűséggel csak Janet Jackson című Lifetime Networkös dokumentumfilm-sorozatban a popsztár nemcsak az alanya a filmnek, hanem testvérével, Randyvel együtt a producere is, és a sorozat számos pontján érezni, hogy mindvégig kézben tartotta az irányítást. Vagyis aki kendőzetlen őszinteségre számít, főképp azon információ birtokában, hogy a filmesek 2017-től éveken át követték kamerájukkal Jacksont, az vélhetően csalódni fog: egyáltalán nem érződik a közel ötévnyi befektetett munka, és az archív felvételek jellemzően jóval érdekesebbek azoknál, amiket direkt a film kedvéért készítettek. Janet Jackson láthatóan szabadon válogathatta meg azokat a témákat, amikről hajlandó beszélni, és abba se nagyon volt beleszólása az alkotóknak, hogy hogyan és mennyit beszél róluk. A Janet Jackson hiányérzetet hagy maga után, és annak ellenére, hogy őszinte kitárulkozás helyett ez inkább csak egy image film arról, hogy az énekesnő hogyan szeretné láttatni magát, mégis érdemes megnézni. Nemcsak azért, mert az is sokatmondó, hogy egy emberben milyen kép él önmagáról, hanem azért is, mert néhány témában így is tud érdekes képekkel és gondolatokkal szolgálni.

Az apa, aki nem diktátor

Nem lehet dokumentumfilmet készíteni Janet Jacksonról anélkül, hogy abban ne kapjon kiemelt szerepet a popsztár népes családja. Az első rész gyakorlatilag ezt a fejezetet dolgozza fel: Janet és bátyja, Randy együtt elmennek az egykori szűkös családi házba, ahol annak idején Janet egy kanapén aludt a két nővérével. Összesen kilencen voltak testvérek, a korai gyermekkorról inkább Randy mesél, ugyanis Janetnek már nagyon haloványak az ezzel kapcsolatos emlékei: mindössze nyolcéves volt, amikor elköltöztek onnan Kaliforniába. Persze izgalmasak a Jackson 5 korszakról bemutatott archív felvételek, ennek az epizódnak mégis az a legérdekesebb része, ahogyan a lánykorú Janet kapcsolatát bemutatja az apjával, Joe Jacksonnal.

– emlékszik vissza az énekesnő az édesapjára, akinek a kitartó munkájának köszönhető, hogy a Jackson család világszerte ismertté vált és kitörhettek a szegénységből.

Persze szép történet a „kitartással és akarattal bárhonnan elérhető a siker, pénz és csillogás”, meg a „kőkemény munka meghozza a gyümölcsét” elv, de közben végig érezni, hogy az öreg Jackson gyakorlatilag hajcsárként vitte előre a gyerekeit, akiknek nem sok beleszólásuk volt a dolgokba: azt kellett tenniük, amit az apjuk mondott, és egy félmondattal maga Janet is elismeri, hogy az apai szeretet átadását ez biztosan háttérbe szorította.

Ezt azonban az énekesnő egy olyan árnak gondolja, amit meg kellett fizetniük azért cserébe, hogy most gazdagon, a szegénységet messze maguk mögött hagyva élhessenek, és úgy érzi, jól jártak így. Egyetlen félmondatot ejt csak el arról, hogy a Jackson 5 egy idő után kirúgta a menedzserként dolgozó apát, nem kutatva ennek okait, azt viszont már kicsit hosszabban taglalja, hogy amikor Joe elkezdett dolgozni azon, hogy a legkisebb gyerekéből szóló szupersztárt faragjon, semmiben sem kérte ki a lánya véleményét. Janetnek csak annyi dolga volt, hogy bemenjen a stúdióba és felénekelje azokat a számokat, amik egyáltalán nem tetszettek neki, de ebben a helyzetben rá és a véleményére senki nem volt kíváncsi. Az album bukta lett, és ezután Janet is kirúgta az apját: nem csoda, hogy következő albuma már a Control címet viselte, és azt üzente vele, hogy visszavette az irányítást az élete és a karrierje fölött. Az énekesnő szavai alapján apja nem haragudott meg rá, sőt még a titkárnőjét is elküldte a lányához, hogy a személyi asszisztenseként segítse őt, de volt egy olyan érzésem, hogy itt azért kicsit elkente a dolgokat.

Világsiker, de Michael árnyékában

A Janet Jacksonból kiderül, hogy a testvérével, Michael-el nagyon szoros kapcsolatot ápolt, és kettejük viszonya csak az után változott meg, hogy Michael a Thriller albummal minden korábbinál hatalmasabb sikert ér el, ami már a személyiségén is nyomot hagyott. Lassú elhidegülésük itt kezdődött.

Amikor Janet Jackson elkezdett világraszóló sikereket aratni a Rhythm Nation 1814-el, hiába ünnepelte őt a világ, akárhol járt, akárhol találkozott rajongókkal és akárhol adott interjút, nem kerülhette el, hogy a bátyjáról kérdezgessék. A filmben láthatunk egy erről megörökített kellemetlen jelenetet, amiben két rajongó az autója ablakához jön dedikáltatni, és ahelyett, hogy a popsztár érdekelné őket, akivel épp találkoznak, még ők is Michaelről kezdik el kérdezgetni. A Janethez közel állók – akik közül sokan megszólalnak a filmben, legyenek azok a zeneszerzői, a koreográfusa, az öltöztetője vagy épp az asszisztense – szerint a popsztárnak nagyon hosszú ideig tartott, hogy kibújhasson a bátyja árnyékából, és bár láthatóan sokat küzdött, hogy ez megtörténjen, ennek a küzdelemnek sosem adott hangot, sosem lehetett őt hallani arról panaszkodni, hogy még a sikerlisták élén tanyázó lemezei után is Michael-el kapcsolatos kérdésekre kell válaszolnia.

Michael botránya az egész családon nyomot hagyott

Kettejük karrierje egy idő után versengéssé vált. Amikor Michael a Pepsivel kötött szerződést, Janet Jacksont a Coca Cola környékezte meg. A filmben láthatunk képsorokat arról, amikor a Coca Colatól már örömmel közlik Janettel, hogy mennyire örülnek, hogy mostantól együtt fognak dolgozni, aztán nem sokkal később napvilágot lát a bátyja pedofilbotránya, amire a Coca Cola reakciója az, hogy végül nem írják alá Janettel az együttműködést, vagyis a bátyja (valós vagy nem valós) bűnéért a húgának is áldozatokat kell hoznia. Természetesen a sorozatban rákérdeznek arra is, lát-e rá esélyt, hogy a bátyja tényleg megtette mindazt, amivel vádolják, és Janet rávágja, hogy nem, a testvérében szerinte nincs semmi olyan, ami ahhoz kellene, hogy valaki ilyen rémtetteket elkövessen.

Ennél mélyebben a témában nem merülünk el, de abban már igen, hogyan segített Janet a testvérének kimászni a gödörből. Hosszan taglalják azt, hogyan kérte fel a bátyja az elhíresült közös dalukra, a Screamre, aminek a videoklipjére Michael annyira ráfeszült, hogy a tökéletességmániája miatt végül hétmillió dollárba került, amivel minden idők legdrágább klipjévé avanzsált. Janet szomorúan számol be arról, hogy ő csak azt szerette volna, hogy egy nehéz időszakban a testvére mellett legyen, de Michael menedzsmentje ebből is versengést csinált, és arra használták fel a klipet, hogy azt üzenjék vele: kettejük közül még mindig Michael a nagyobb sztár. Érződik Janeten a csalódás, de ahogy az egész filmben, itt sem ítéli el a testvérét: látszik rajta, hogy nem haragtartó típus, és még azoknak is próbál a jó oldalára emlékezni, akik tényleg csúnyán kibabráltak vele.

Férjek, szerelmek

A film sorra veszi az énekesnő legfontosabb párjait. Első férjéhez, az énekes James DeBargehoz leginkább azért ment hozzá, hogy a segítségével mielőbb szabadulhasson otthonról. Aztán a férfiról kiderült, hogy kábítószerfüggő, és Janet a nászéjszakájukat egyedül töltötte a hotelszobában, amíg a férfi elrohant anyagért, hogy végül csak hosszú órákkal később térjen vissza. Egy őszinte pillanatban Janet elmondja a kamera előtt, hogy mindig is vonzották a drogfüggő pasik, ez az egyik gyengesége. Végül DeBarge-al mindössze egy évig voltak házasok, de ennek az időszaknak köszönhet egy fájdalmas örökséget: a bulvársajtó éveken át pletykálta, hogy ez idő alatt az énekesnőnek gyermeke született, amit végül valaki más (a testvérei gyerekeivel kapcsolatban indultak meg a találgatások) nevelt fel helyette: a filmben mind Janet, mind az érintett testvérek, mind azok, akik akkortájt vele forgattak egy tévésorozatban kategorikusan tagadják a pletykát.

Második férjével, René Elizondo Jr.-ral már jobban járt. A filmes tényleg szerette őt, és kísérte az albumfelvételekre, turnékra, fotózásokra, sőt még klipeket is rendezett neki. Érdekes az archív felvétel, amiben az Again című dal klipforgatásán az énekesnőnek egy menő és szexi férfimodellel kell intimitást színlelnie, és a férfimodell megkérdezi, hogy a pasiját nem zavarja-e mindez, mire Janet rávágja, hogy a pasija a rendező, ő találta ki ezt az egészet. Ebből is látszik, hogy erős volt köztük a bizalom, csakhogy René idővel rákapott a vényköteles nyugtatókra és fájdalomcsillapítókra, melyek a kontrollmániáját is erősítették, így Jackson végül a válás mellett döntött.

Bár sokáig fontos szerepe volt az életében, Janet sosem házasodott össze a következő pasijával, Jermaine Duprivel, aki maga is megszólal a filmben, és Janettel hosszan boncolgatják, hogy miért lett köztük annyi év után vége: szóba kerül, hogy a férfi megcsalta őt, de Janet szerint ennél is nagyobb probléma volt, hogy Jermaine teljesen a munkájának élt, és alig szánt rá időt. Érdekes, hogy három kapcsolatba mélyen belemegy a film, és később arról is mesél az énekesnő, hogy milyen csodás volt számára, hogy ötvenévesen végre gyereke született (minden családtagja elmondja, hogy egyáltalán nem számítottak rá), viszont harmadik férjéről, és egyben a gyereke apjáról, Wissam Al Manaról egy szó sem esik, mintha csak nem is létezne. Tény, hogy elváltak már, de furcsa, hogy az énekesnő még csak említésre méltónak sem érezte a férfit.

A nipplegate-ügy

Külön fejezetben érintik Janet Jackson és Justin Timberlake 2004-es, nipplegate néven elhíresült botrányát, amikor a Super Bowl gálás fellépés közben Jackson ruháját élő adásban tépte le a kollégája, felfedve a mellbimbóját, váratlan meglepetést okozva ezzel sok millió tévénézőnek. Tény, hogy az eset rendkívül szerencsétlen volt, de sokkal felháborítóbb, ami következett belőle. Míg Justin Timberlake utána nyugodtan élte tovább a világát, addig Jackson gyakorlatilag tiltólistára került, díjátadókra nem hívták meg, tévés szerepléseit törölték, gyakorlatilag azt az érzetet keltve, mintha ezzel próbált volna hírverést csapni saját magának. Nem szorult rá, és persze az is rendkívüli álszentségre vall a média és az emberek részéről, hogy azt gondolják: egy női mellbimbó másfél másodpercnyi látványa bármelyik néző lelki fejlődésében kárt okozhatott. Új infó a sorozatban az esettel kapcsolatban alig hangzik el, bár az mindenképp fontos, hogy Jackson elmondja, hogy az eset után felhívta őt Timberlake telefonon, és megkérdezte, hogy mondja-e el nyilvánosan, hogy ő is hibás a történtekben. Janet volt az, aki végül azt javasolta, hogy ne mondjon semmit, nem kell saját magának is bajt okoznia. Az énekesnő az egykori N’Sync szívtipróra végig a barátjaként hivatkozik, látszólag nincs benne tüske amiatt, ami aznap este történt, és utána hosszú évekig rányomta a bélyegét a pályájára.

A Janet Jackson legfeleslegesebb részeit a celebmegszólalók jelentik. Whoopi Goldbergtől Samuel L. Jacksonig elég hosszú a sor, de az alkotók láthatóan nem tudnak mit kezdeni velük: a tőlük bevágott megszólalások szinte kizárólag üres dicsőítései az énekesnőnek, alig van valaki, aki olyat mond, amivel érdemleges információt szolgáltat a történetéhez. Nagy érzelmi csúcspont az ünnepség, amikor felveszik Janetet a Rock and Roll Hall of Fame tagjai közé, láthatóan ez az a pillanat, amikor a nipplegate-et követő évek után végre újra magához öleli és felemeli őt a szakma.

A négyrészes dokumentumfilm-sorozat ugyan hoz néhány csúcspontot, az énekesnő rajongói számára pedig nyilván kötelező néznivaló – számos pompás felvételt láthatunk a stúdiózásairól vagy arról, ahogy szenzációs koreográfiákat gyakorol – , de sok témát éppen csak érint (a gyerekkorában őt ért rasszizmus körülbelül egy-két mondatot ér csak a filmben, és a súlyproblémáit is elintézik egy percben), sokszor elég felszínes és láthatóan Jackson végig nagyon figyel arra, nehogy bárkit is megsértsen. A sérelmeit éppen csak sejteti, sokszor éreztem azt, hogy a gyors továbblépés érdekében inkább szőnyeg alá söpörte a problémáit, minthogy igazán szembenézzen velük. Persze ki vagyok én, hogy megmondjam, hogyan érezzen Janet Jackson és hogyan kezelje a kapcsolatait és gondjait, szóval ebbe inkább nem is megyek bele. Az azonban biztos, hogy nézőként ennél őszintébb kitárulkozásra vágytam egy négyrészes dokumentumfilmtől, bár lehet, hogy én vagyok naiv, hiszen egy olyan embertől vártam a kitárulkozást, aki híres arról, hogy mennyire visszahúzódó, és mennyire fontos számára, hogy a magánéletét a nyilvánosságtól távol élje.