Diana, Sissi, Kleopátra: nem voltak szuperanyák. De akkor milyenek?

Ha vonzanak az életrajzi témájú írások, a történelmi érdekességek, Budai Lotti és Zubor Rozi Micsoda anyák voltak című könyve igazi csemege lesz számodra. Mintaanyák gyűjteményéről szó sincs, ellenben megismerhetjük a történelem legismertebb nőalakjainak egy másik oldalát. Hisz hiába voltak ők királynők, tudósok vagy világsztárok, az anyaság, az anyává válás szépségeivel és terheivel épp úgy szembesültek, mint bárki más. Budai Lottival, a könyv társszerzőjével beszélgettem az új kötet kapcsán.

Honnan jött az ötlet, hogy bemutassátok, milyenek voltak a történelem legismertebb asszonyai anyaként? 

Zubor Rozival lassan két éve, hogy elindítottuk a Micsoda nők voltak podcast sorozatot, amiben híres történelmi személyiségek, nők életét mutatjuk be. Ezek készítése során tűnt fel nekünk is, milyen keveset foglalkoznak ezeknek a nőknek az anyai oldalával. Igaz, hogy ők épp amiatt lettek híresek, mert kitörtek a koruk által támasztott szerepelvárásokból, azonban az anyaság akkor is ott volt az életükben. Egy nő számára évszázadokig leosztottak voltak a szerepek: lehetett szűz, feleség, anya, háziasszony – vagy kurva. Ezek a nők azonban egy egészen más területen is tudtak maradandót alkotni. 

Ráláthatunk a karrier és anyaság történelmen áthúzódó problematikájára?

Hiába voltak sokszor a társadalmi ranglétra legfelső fokán, akkor sem tudták kikerülni a megbélyegzéseket, egészen hasonló dilemmák foglalkoztatták őket a karrier és anyaság kapcsán, mint a mai nőket. Még az uralkodónők esetén is az volt az elsődleges, mikor és hányat szül, mikor lesz fiú utódja és hányan maradnak életben. Hisz ezek alapján volt biztosítva a trón. A többiek pedig épp úgy megkapták, ha nem lett gyerekük, vagy az elvártnál kevesebbet szültek, hogy biztosan szívtelenek, karrieristák, vagy épp abban vájkáltak, mennyit törődnek a gyerekeikkel, milyen áron valósították meg a karriertörekvéseiket. Ugyanúgy megkapták a kortársaiktól, hogy biztosan nem voltak a munkájuk miatt jó anyák, mint manapság megkapjuk. Szendrey Júliának például nagyon sok szívfájdalmat okozott a kérdés, elveheti-e az időt a gyerekeitől az írás számára. Vagy Marie Curie-t is azért ostorozták kortársai, mennyit dolgozik és biztosan nem törődik a gyerekeivel. 

Mi alapján válaszottátok ki a könyvben szereplő nőket?

Huszonnégyen kerültek bele a könyvbe, voltak köztük személyes kedvenceink, nekem például Hürrem Szultána, akiről gyakran olvashatjuk, hogy hataloméhes intrikus volt, holott ha egy férfi tette volna mindazt, amit tett, biztosan nem negatív jelzőket kap érte. Kevés szó esik róla, hogy a tetteivel miként védte saját és a fiai életét, akiket épp úgy lemészároltak volna, mint ő tette azt mások fiaival. Szerettünk volna olyanokat is bemutatni, akik hozzánk, magyarokhoz közel állnak, mint Sissi, Szendrey Júlia vagy Zrínyi Ilona, és voltak, akik esetén nagyon érdekelt minket, hogyan tudtak a gyerekeik mellett elirányítani egy országot, birodalmat, mint Mária Terézia vagy Margaret Tatcher.

Voltak, akik kimaradtak?

Mary Wollstonecraftot szerettem volna beletenni, de terjedelmi okokból már nem fért bele. Ő az 1800-as évek eleji Anglia radikális írónője volt, aki műveiben a nők jogaival foglalkozott, A Bridgerton családban is szó esik róla és az írásairól. Sosem házasodott meg, lánya is házasságon kívül született, ő volt Mary Shelley, aki a Frankensteint írta.  

Melyik nő tért el a leginkább attól a képtől anyaként, amit a többség ismerhet róla?

Többen is vannak, Marie Antoinette például abszolút meglepetés lehet. Róla a köztudatban még mindig inkább a pénzszóró, élvhajhász nő képe van meg, holott az anyaság nagyon fontos volt számára. Kevesen tudják róla, hogy több gyereket is örökbe fogadott sajátjai mellé. Josephine Baker alakja is nagyon érdekes, aki tizenkét gyereket fogadott be a világ minden tájáról, hogy bebizonyítsa, a rasszizmus egy tanult dolog és nem velünk születik. Vagy A Muzsika hangjából ismert Maria von Trapp, akiről sokan nem tudják, hogy valós személy volt, ráadásul egészen más karakter, mint amit filmvászonra vittek. Egyáltalán nem akart férjhez menni, a gyereknevelésben pedig a verést abszolút elfogadott eszköznek tartotta. Megemlíteném még Elizabeth Taylort is, aki bár rivaldafényben élt, elszántan védte a gyerekeit a nyilvánosságtól, és sikerült egy szinte normális gyerekkort biztosítania számukra.

A könyvbéli élettörténetek közül többnél érezzük,  hogy a társadalmi, közösségi elvárások, a család neve, boldogulása súlyosan rányomta bélyegét ezeknek a nőknek az életére. Beszélhetünk feltétel nélküli szeretetről az anya részéről olyan korokban és helyzetekben, mikor a nők sorsát alapvetően befolyásolta, kinek, mennyi gyereket szültek, azok fiúk voltak-e vagy lányok, és később melyiket hogyan házasították ki?

Hogy ki hogy szerette a gyerekeit, és az miben nyilvánult meg, nagyon kor- és társadalomfüggő. Mária Teréziát például híresen törődő anyának tartották, mert minden nap ránézett egyszer a gyerekeire, vagy érdeklődött a nevelőnőktől a hogylétük felől. Hasonlóképp Margaret Tatcher is jó anyának minősült, hisz hétévesen beadta a gyerekeit egy nagyon jó angol bentlakásos iskolába. Maga a feltétel nélküli anyai szeretet, mint fogalom, egy viszonylag új dolog. Az a nézet, hogy az anya és gyerek közötti szeretet egy sokkal különlegesebb, mindent felülíró szeretet, a felvilágosodás korának és első sorban Jean Jacques Rousseau-nak az ideája. A kérdéssel egyébként Elisabeth Badinter filuzófusnő foglalkozott sokat a ’70-es években, ahogy ő is rámutat,  lényegében akkor született meg az úgy nevezett pelikán-anya ideálja; a hiedelemvilágban kicsinyeit saját vérével tápláló pelikán után. De egészen addig nem várták el, hogy az anyák önmagukat feláldozva és saját igényeiket háttérbe szorítva neveljék a gyerekeiket.

Mit vártak el helyette?

Szülje meg és lehetőleg tartsa életben őket. Ez a feladat akkor kezdett komplexebb lenni, mikor a nők az ipari forradalom hatására végbemenő változásoknak köszönhetően elkezdtek volna egyfajta önállóságra szert tenni. Ekkor megjelent egy olyan vagyonosabb polgári réteg, ami szükségét érezte, hogy a nőtagjait otthon tartsa a négy fal között. Ennek érdekében egy erős és mondhatni szirupos ideológiát gyártottak az anyaság köré. Az otthon angyala, a családi tűzhely őrzője, mint női szerep, princípium, akkoriban, a 19. században megjelent ideológia volt. Ahogyan az is, hogy a nő helye otthon van.

Korábban ez nem volt így? 

Nem, a nők ugyanúgy mentek szántani, aratni, mentek vízért, rőzsét gyűjteni, vagy épp gyapjút vágni. A mai értelemben vett házimunka nem volt ismert fogalom, minden munka, amit a férfi és a nő végzett, a család létfenntartásához kellett, és mindössze ezek valamilyen megosztásáról volt szó. Az otthon és a munka szerves egységet alkotott. Ha még régebbre tekintünk az időben, akkor sem találkozunk négy fal közé zárt nőkkel, kivéve az olyan kiváltságos rétegek asszonyait, akiknek a munkájára nem volt szükség, mint például a periklész kori szabad görög polgárok feleségei, akiknek még az ablakon sem volt szabad kinézniük. De ezek kivételek, mégis az iskolás könyvekben például a mai napig úgy ábrázolják az őskori embereket, hogy az ősközösség asszonyai a tüzet őrzik, a férfiak pedig dárdával kergetik a nagyvadat. A régészek azonban már bebizonyították, a vadászatokban férfiak és nők egyaránt részt vettek, nem volt ilyen szignifikáns munkamegosztás közöttük. Ugyanakkor az is tény, hogy az anyai ösztön, anyai szeretet, óriási szereppel bírt a prehisztorikus korban, hiszen a közösség legelesettebb tagjai a csecsemők voltak. Ahhoz, hogy róluk az anyák és a közösség is gondoskodni vágyjon, kellett egy különleges kapocs. De nem mindegy, hogy erre a kapocsra mennyi túlgondolt elvárást aggatunk rá, amivel a mai anyák dolgát is megnehezítjük.

Volt egy Sorsdöntő találkozások című előadássorozat, ahol Popper Péter arról beszélt, hogy amikor egy gyerek megszületik és találkozik a szüleivel, az is egy ember-ember találkozás. Ugyanúgy előfordulhat, hogy a két személyiség nem passzol. Lehet olyan a gyerek személyisége, amilyennel más körülmények közt nem is barátkoznál. De a parancs, hogy a gyereket minden áron szeretni kell, és fordítva, hogy a szülőt szeretni kell, hatalmas terhet rak az emberre. Elmondta továbbá, hogy a nem szeretett gyerekhez is lehet jónak lenni, ha másért nem, hát emberségből, de ha az ember esetlegesen letagadja, vagy nem tudja még maga előtt sem őszintén megfogalmazni az ezzel kapcsolatos érzéseit, gondolatait, nagyon sok problémához vezethet, amik kihatnak erre a kapcsolatra is.

Akkor megnyugodhatunk, ez a könyv nem dicshimnusz a tökéletes anyákról.

Semmiképp sem bezzeganya gyűjteményt készítettünk, épp ellenkezőleg, szerettük volna bemutatni, hogy a leghíresebb nők is épp úgy küzdöttek az anyaság nehézségeivel, kérdéseivel, mint mi manapság. A történeket olvasva láthatjuk, hány féle arca van az úgy nevezett jó anyaságnak, és épp emiatt mennyire veszélyesek az ilyen jelzők. 

Azt már az előszóban hangsúlyoztátok, nem bíráló szándékkal dolgoztátok fel ezeknek a nőknek az életét. Volt köztük olyan, akinél mégis úgy gondoltátok, neki nem kellett volna gyereket vállalnia?

A huszonnégy nőből talán öt volt, akire azt mondanánk, örömmel, autentikusan élte meg az anyaságot. Olyan elvárásokat támasztott társadalmuk, koruk ezekkel a nőkkel szemben, amik alól nem volt igazán kibúvó. Ez pedig nagyon jó példa arra, milyen tragédiákhoz vezethet, ha valaki úgy szül gyereket, hogy az neki nem az útja. Főleg a mai Magyarországon, amikor mindenki arra próbálja sarkallni a nőket, hogy mindegy, milyen anyagi helyzetben vagy lelki állapotban van, annak kell az elsődleges céljának lennie, hogy szüljön. Viktória királynő élete a tökéletes történelmi példa: hiába szült kilenc gyereket, bevallottan undorodott a csecsemőktől.

Van a könyvben olyan nő, akivel cserélnél, akár csak egy kis időre életet, sorsot?

Őszintén szólva egy sincs. Azonban akinek az életét szívmelengető volt feldolgozni,  legalábbis Rozi szerint, mivel ez az ő fejezete volt, az Audrey Hepburn. Ő már kislány korában is szeretett nála fiatalabb gyerekekkel foglalkozni, egész életét végigkísérte a másokkal való törődés, és mikor gyermeke lett, tudatosan vissza is vonult a filmezéstől. Őt az anyaság tette elsődlegesen boldoggá, mindig is anya akart lenni, sokan nem tudják róla, hogy egészen véletlenül vált belőle színésznő.    

Várható folytatása a könyvnek?

Nagyon szeretjük az életrajzokat és izgalmasnak találjuk különböző aspektusok szerint feldolgozni egy-egy ismert ember életét. Sorozatindítóként tekintünk a könyvre, folytatásként szeretnénk egy Micsoda kurvák voltak kötetet összeállítani, amiben azoknak a nőknek az életét dolgoznánk fel, akiket valamiért leszajházott a társadalom. Kleopátrától kezdve Marie Antoinette-en át Madame Pompadourig számos nőalak ismert, akik alaptalanul kapták meg ezt a jelzőt, hasonlóan ahhoz, ahogy manapság is könnyelműen ráaggatja a társadalom a nőkre.