Rihanna 10 elképesztő ruhája, amibe te is belepirulsz

nlc | 2023. Február 12.
Rihannának rengeteg hihetetlenül jó stíluspillanata volt – ezekből hoztuk el most a legjobbakat.

Rihanna 2005-ös berobbanása után (igen, ekkor debütált a Pon De Replay című száma – repül az idő), szépen lassan az is kiderült, hogy a barbadosi lánynak nemcsak a hangja fergeteges, hanem a stílusérzéke is. Az évek során rátalált a maga egyedi útjára a divatban, amit nemcsak a vörös szőnyegen kamatoztatott – bár nem véletlenül ő a Met-gála koronázatlan királynője –, hanem konkrét bizniszt is csinált belőle. Igen, Rihanna néhány éve már a Savage x Fenty nevű fehérnemű-márkájának szenteli az idejét, illetve a szépségiparba is betört a Fenty Beauty-val.

Tavaly viszont, több, mint 6 évvel az utolsó koncertje és albuma után végre újra visszatért a zenéléshez. Ehhez pedig csak a Fekete Párduc 2-re volt szükség, amihez Rihanna egy rakás új dalt írt. A február 12-én megrendezésre kerülő Super Bowl félidei show-jában pedig évek óta először ismét színpadra áll, hogy emlékeztessen mindenkit, miért is imádjuk őt annyira. Bár nyilván annak is nagyon örülünk, hogy újra hallhatjuk a hangját, azért amiatt is meghalunk a kíváncsiságtól, hogy vajon milyen vadító szerelésben láthatjuk őt viszont. De addig is amíg kiderül, miben lép fel Rihanna a Super Bowlon, összeszedtük az énekesnő eddigi legikonikusabb szettjeit!

rihanna 2011 nlc

Már talán elfelejtetted, milyen merész szettekben lép színpadra RiRi, de akkor most szolgáljon emlékeztetőként ez a 2011-es fotó. (Fotó: Dave J Hogan/Getty Images)

rihanna 2014 nlc

Rihanna már 2014-ben mindenki előtt járt: már akkor megjósolta a 2022-es pucérruha trendet. (Fotó: Rabbani and Solimene Photography/WireImage)

rihanna 2015 nlc

Nincs még egy ember, aki olyan vagányul visel egy ruhát és az abból készült ezer mémet, mint Rihanna. (Fotó: Axelle/Bauer-Griffin/FilmMagic)

rihanna 2017 met gala nlc

Újabb, példa, hogy az énekesnő MINDIG érti a feladatot, ha a Met-gáláról van szó. (Fotó: Taylor Hill/FilmMagic)

rihanna 2017 nlc

RiRi a filmbemutatókon is leköröz mindenkit a vörös szőnyegen. Tökéletesen bizonyítja a teóriánkat a Valerian és az ezer bolygó városa premierje is. (Fotó: Tim P. Whitby/Getty Images)

rihanna 2018 nlc

Bár a lista még nem ért véget, szerintünk EZ Rihanna legikonikusabb ruhája, ami szintén egy Met-gálára, ezúttal a 2018-as eseményre készült. (Fotó: Kevin Mazur/MG18/Getty Images for The Met Museum/Vogue)

rihanna 2018nlc

Nem sokan tudnák a kígyóbőrt kígyóbőrrel - meg egy kis metálos rúzzsal - hordani. Rihanna kivétel. (Fotó: Don Arnold/WireImage)

rihanna 2019 nlc

Rihanna az, aki Hamupipőke szeretne lenni. Csak mondjuk... (Fotó: Samir Hussein/WireImage)

rihanna 2022 nlc

RiRi tavaly újra magáévá tette a meztelenruha-trendet, csak ezúttal várandósan. (Fotó: Stephane Cardinale - Corbis/Corbis via Getty Images)

rihanna 2022nlc

Imádtuk az énekesnő kismama-stílusát, ezért muszáj volt még egy képet hoznunk róla. Amin amúgy nem mellesleg azt is megmutatja, hogy nincs olyan, hogy túl sok kiegészítő. (Fotó: Vittorio Zunino Celotto/Getty Images for Gucci)

Exit mobile version