Így (ne) hordd az áttetsző ruhákat!

Megyeri Nikolett | 2023. Április 13.
Tévhit, hogy az áttetsző holmiknak az a dolga, hogy minél többet kell mutassanak a testből. Viseld őket ízlésesen!

A 2023-as tavaszi-nyári szezon egyik meghatározó irányzata az áttetsző ruhadarabok divatja, melyben legalább annyi lehetőség rejlik, mint hibaforrás. Szofisztikáltan, átgondoltan viselve légiesen sikkes, hiperfeminin megjelenést kölcsönöznek, azonban ha túlzásba esel velük, kifejezetten közönségessé tehetik a kinézetedet. A most következőkben összefoglaljuk, milyen szabályokat célszerű betartani az ilyen típusú holmik viselésekor.

A kevesebb több!

Az áttetsző ruhákra fokozottan igaz a kevesebb több elve. Egy-egy ilyen darab nem azzal tölti be a funkcióját, ha minél több pőre testfelületet láttat. Sőt! A csupán a test kontúrjait, sziluettjét vagy épp a karokat, vállakat, némi dekoltázst finoman mutató áttetszőség, esetleg néhány ügyesen elhelyezett áttetsző panel sokkal izgalmasabb lehet, mindamellett, hogy ebben a formában ízléses is.

Fotók: Getty Images

Mit viselj alatta?

Alap, hogy az áttetsző ruhadarabok alatt mindig viselünk fehérneműt, ám a legkevésbé sem mindegy, hogy milyet. A pucérruháknak, illetve a no pants trendnek a kifutókon, színpadokon, illetve a vörös szőnyeges eseményeken van érdemben létjogosultsága, az utcai divatban azonban egyelőre nincs. Éppen ezért áttetsző ruhadarab alá mindig húzzunk minimum melltartót vagy bralette-et, de még jobb választás egy vékony, spagettipántos basic felső vagy egy alsóruha. A bugyivillantás pedig egyértelműen, minden formában kerülendő.

Fotók: Getty Images

Nem mindegy persze az sem, hogy a fehérnemű, alsóruha milyen árnyalatú. A legkézenfekvőbb megoldás, ha a színe az áttetsző ruhadarab színével egyezik meg, de szóba jöhetnek emellett a testszínű, nude színű fehérneműk, alsóruhák is. Mintás vagy szintén nude színű áttetsző holmik alá ez utóbbiak a leginkább ajánlottak. Kontrasztos árnyalat – világos áttetsző felső alatt sötét melltartó vagy fordítva – csak akkor működik, ha ugyanez a tónus megtalálható még máshol is az outfitben, például ilyen színű a nadrág vagy a szoknya, minden más esetben idegenszerűen hat és megtöri a szett harmóniáját.

Fotók: Getty Images

Kombinációk

Az áttetsző holmik más ruhadarabokkal való kombinálásakor szintén a már említett kevesebb több elvét javasolt követni. Egy outfiten belül lehetőleg csak egy áttetsző darabot viseljünk és hagyjuk, hogy az legyen az összeállítás főszereplője. Zavaróan soknak hat, sőt akár egészen útszéli kinézetet is eredményezhet, ha további feltűnő, merész darabokat is magunkra aggatunk még. Ehelyett párosítsuk inkább egyszerűbb, visszafogottabb, akár minimalista elemekkel, aminek eredményeképp sikkes összhatást kapunk. 

Fotók: Getty Images

Rétegek

Az áttetsző anyagok önmagukkal, de egészen más típusú szövetekkel is stílusosan rétegezhetők. Az előbbi legelterjedtebb formája a népszerű tüllszoknya, mely esetében több réteg áttetsző ruhaanyag kerül egymás fölé, melynek következtében a ruhadarab kellőképpen fed, mégis légiesnek hat. Mutatós az is, ha egy áttetsző holmit – például inget, köpenyt – egy textúrájában és akár színében is hasonló outfit fölé veszünk fel. Ha pedig már-már művészi hatású megjelenésre törekednénk, válasszunk valamilyen kevésbé szokványos darabot – például kabátot – áttetsző kivitelben!

Fotók: Getty Images

Itt szerezheted be!

Íme a kedvenc áttetsző darabjaink az aktuális kollekciókból!

Áttetsző ruhák 2023

Mango

Áttetsző ruhák 2023

H&M

Áttetsző ruhák 2023

Mohito

Áttetsző ruhák 2023

Reserved

Áttetsző ruhák 2023

Bershka

Áttetsző ruhák 2023

Answear Lab

Áttetsző ruhák 2023

Zara

Áttetsző ruhák 2023

H&M

Áttetsző ruhák 2023

Mango

Áttetsző ruhák 2023

Answear Lab

Áttetsző ruhák 2023

Zara

Áttetsző ruhák 2023

Reserved

Áttetsző ruhák 2023

Mango

Áttetsző ruhák 2023

Zara

Áttetsző ruhák 2023

Answear Lab

Áttetsző ruhák 2023

Zara

Exit mobile version