A netről rendelt olcsó műszempillát, megvakult

nlc | 2023. Augusztus 25.
A nő nem először viselt a webáruházból származó műszempillákat, ám korábban semmi baja nem lett azoktól.

Ijesztő és egyben tanulságos történetet osztott meg a nyilvánossággal a TikTokon egy fiatal nő. Mika a Sheinről rendelt magának olcsó műszempillákat, melyeket aztán fel is ragasztott.

„Azon az estén, amikor viseltem őket, hat-nyolc órán keresztül voltak fent, és olyan érzésem volt, mintha húzódnának az izmok a szemhéjamon, de azt gondoltam, hogy istenem, csak fáradt vagyok. Aztán egy kicsit bepirosodtak, kicsit bedagadtak a szemeim, és ekkor már felmerült bennem a kérdés: mi történik?” – mesélte.

Az este végére aztán a szemei még inkább bevörösödtek. A nő ekkor még azt hitte, kötőhártya-gyulladása van, ezért elment a patikába szemcseppért, ám ez sem segített rajta. Végül aztán annyira aggasztóvá vált az állapota, hogy kórházba ment.

„13 órát voltam a kórházban, csináltak egy csomó vizsgálatot, megnézték a szemem, vettek kenetet, még CT-t is végeztek.  Szörnyű élmény volt.”

Az orvosok végül arra a következtetésre jutottak, hogy fertőzésről lehet szó. Mika szemei ekkorra teljesen bedagadtak, bevörösödtek, könnyeztek és fájtak, a látását pedig elveszítette. Több, mint egy hónapba telt, mire az állapota valamelyest javult, azonban, mivel a szaruhártyája sérült, a mai napig is nagyon rosszul lát.

„Gyakorlatilag vak vagyok, nem tudok vezetni, és még a tévét sem látom. Amennyire tudom, meg fog gyógyulni, mindennap cseppentek a szemembe. A szaruhártya felépül, nem leszek végleg vak.”

Hozzátette azt is, hogy évek óta visel a Sheinről rendelt szempillákat, és eddig sosem okoztak semmiféle problémát. Ráadásul a saját, már jól bevált ragasztójával rögzítette azokat ebben az esetben is, tehát nem valószínű, hogy ez okozta a fertőzést. Úgy véli, ezen a csomag műszempillán lehetett valamilyen a kórokozó, épp ezért mindenkinek azt javasolja, hogy felragasztás előtt antibakteriális szerrel fertőtlenítse a műszempillákat.

A Shein szóvivője a The Sun megkeresésére így nyilatkozott az eset kapcsán: „A Shein komolyan veszi a termékbiztonságot, és elkötelezett amellett, hogy biztonságos és megbízható termékeket kínáljon vásárlóinak. Beszállítóinknak meg kell felelniük az általunk alkalmazott ellenőrzéseknek és szabványoknak, beleértve az európai REACH-hez igazodó ellenőrzéseket és szabványokat, valamint az Amerikai Egyesült Államokban érvényes CPSIA, CPSA és CA65 szabványoknak, többek között. Szorosan együttműködünk a nemzetközi tesztlaborokkal, mint például az Intertek, az SGS, a BV és a TUV, hogy rendszeresen végeztetünk vizsgálatokat annak érdekében, hogy a beszállítók megfeleljenek termékbiztonsági szabványainknak. Az elmúlt évben több mint 300 000 kémiai biztonsági tesztet végeztettünk ezekkel a laborokkal. Ha tudomást szerzünk a termékeinkkel kapcsolatos bármilyen kifogásról, a vizsgálat lefolytatása során óvatosságból azonnal eltávolítjuk a terméket oldalunkról. Ha bebizonyosodik, hogy nem felel meg az előírásoknak, nem habozunk megtenni a megfelelő intézkedéseket az említett termék szállítójával szemben.”

via

Exit mobile version