2024-ben a TV2 képernyőjére érkezik a Next Topmodel Hungary című tehetségkutató valóságshow, melyben a jövő magyar topmodelljeit keresik majd. A csatorna bejelentette: a produkció műsorvezetője Ördög Nóra lesz, míg a zsűri tagjai Axente Vanessa topmodell, Tomán Szabina üzletasszony, befektető, Tombor Zoltán világhírű divatfotós és fotóművész, valamint Merő Péter divattervező.
Merő Péter balettművészből lett divattervező, aki 2014-ben nyitotta meg első saját üzletét ikertestvérével, Deér-Merő Biankával.
„Trendeket soha nem követek. Ha valami tetszik belőlük, lehet, hogy átemelem, de nem azért, mert az a trend, hanem azért, mert az adott valamilyen inspirációt. Az utcai viseletek esetén van, ami megjelenik nálam is, törekszem rá, hogy hordható, a hétköznapokon is jól variálható ruháink legyenek. Azonban engem inkább az alkalmi ruháimról ismernek, nagyon sok alkalmi ruhát készítünk. Akkor jönnek hozzánk, ha valamilyen fontos eseményre készülnek és szeretnének egy különleges öltözéket” – nyilatkozta korábban az nlc-nek Merő Péter.
A kreátor az elmúlt években a hazai sztárvilág egyik kedvenc tervezője lett, de nemzetközi hírességek is viselték már az alkotásait. Ha kíváncsi vagy, kik voltak azok, kattints a galériára!
Palvin Barbi pörgős szoknyás menyecskeruháját Peter Merő alkotta meg. (Fotó: Instagram/peter_mero_official)
Gelencsér Tímea a 2023-as Miss Balaton gálán szintén egy piros minit viselt Peter Mero kollekciójából. (Fotó: Fotocentral / Olajos Piroska)
Lékai-Kiss Ramóna a Sztárban sztár több adásában is Mero ruhában zsűrizett. (Fotó: Fotocentral / Olajos Piroska)
A műsor idei döntőjére is a tervező egyik lenyűgöző alkotását öltötte magára. (Fotó: press.tv2.hu)
De Merő Pétertől választott ruhát a 2023-as Televíziós Újságírók díjátadó gálájára is. (Fotó: Fotocentral/Birton Szabolcs)
Ugyanitt Sydney van den Bosch is Merő Péter egyik kreációjában jelent meg. (Fotó: Fotocentral /Trenka Attila)
Ahogy Dobos Evelin is így tett. (Fotó: Fotocentral /Trenka Attila)
Ördög Nóra szintén több alkalommal, így például a Csak show és más semmi című produkcióban is viselte Merő Péter ruháit. (Fotó: press.tv2.hu)
De a Dancing with the Starsban is látható volt Mero-estélyiben. (Fotó: press.tv2.hu)
Gryllus Dorka a 2023-as Berlini Nemzetközi Filmfesztivál nyitóünnepségén ragyogott egy Mero ruhában. (Fotó: Isa Foltin/Getty Images)
Várkonyi Andrea a menyasszonyi ruháját Merő Péterrel készíttette, de más alkalmakkor, így például a Neked énekelek című jótékonysági műsorban is az ő kreációját viselte. (Fotó: press.tv2.hu)
Pamela Anderson a 2018-as Lambertz Monday Night rendezvényre választotta a magyar tervező egyik kreációját. (Fotó: Gisela Schober/Getty Images for Lambertz)
Tatár Csilla 2015-ben, az Eurovíziós Dalfesztivál - A Dal harmadik elődöntőjében viselte ezt a különleges papírruhát, melyet Merő Péter álmodott meg a számára. (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)