Milliókat keres a modell, pedig nem is létezik

nlc | 2023. November 10.
Még így is olcsóbban dolgozik, mint egy hús-vér modell, ezért gyakran szívesebben foglalkoztatják, mint létező kolléganőit.

Aitana Lopez, más néven Fit Aitana még csak négy hónapja van fent az Instagramon, de már több mint 112 ezer követője van, és havonta közel másfél millió forintnak megfelelő összeget keres. Ebből azonban egy fillért sem tud magára költeni, Aitana ugyanis nem egy hús-vér személy, hanem egy virtuális modell.

A virtuális modellek már léteznek néhány éve, a mesterséges intelligencia megjelenése és fejlődése azonban még valósághűbbé és népszerűbbé tette őket. A rózsaszín hajú Aitanát egy barcelonai székhelyű kommunikációs ügynökség, a The Clueless alkotta meg. A cég vezetősége azért döntött úgy, hogy virtuális modellekbe fektet be, hogy ezzel spórolja meg a valódi modellek alkalmazásának magas költségeit, nekik ugyanis a munkájukon felül ki kell fizetni például az étkezésüket, szállásukat, utaztatásukat is. 

Bár a modell megalkotásának költségei igen magasak voltak, azonban onnantól kezdve, hogy munkára fogták, elkezdte kitermelni a befektetett összeget. A Clueless egyik szolgáltatása, hogy lehetővé teszi ügyfelei számára, hogy a mesterséges intelligencia által generált modellt marketingcélokra használják. Aitana pedig rendkívül felkapott a megrendelők körében, hiszen vonzó és stílusos, a megjelenése, imázsa tökéletesen illeszkedik a legaktuálisabb online trendekhez. Ami pedig megkülönbözteti őt a többi virtuális modelltől, az az, hogy míg a legtöbbjük valószínűtlenül hibátlan külsővel rendelkezik, addig Aitana apróbb tökéletlenségeket is kapott, például ráncokat, bőrhibákat, vagy épp kócos hajat.

„A mesterséges intelligencia kifogástalan képeket alkot, mi viszont az ellenkezőjét tesszük. Egyrészt nem hagyjuk olyan simára a bőrt. Ha mutatnánk egy fotót, amit a mesterséges intelligencia generált, akkor tudnád, hogy ez a bőr nem létezik” – nyilatkozta az ügynökség képviselője.

via

Exit mobile version