Ennek a nőnek van a legszimmetrikusabb feneke a világon

nlc | 2024. Július 10.
A világ legszimmetrikusabb hátsójának tulajdonosa már azt is fontolóra vette, hogy biztosítást köt legértékesebb testrészére.

A világ legszimmetrikusabb fenekéért járó elismerést kapta meg a Playboy magazintól Tyffany Santos brazil influenszer. A magazin állítólag szigorú szempontok alapján, tudományos alapon hozta meg döntését, mely során mesterséges intelligencia segítségével is elemezték a jelöltek szóban forgó testrészének szimmetriáját.

A 27 éves Santos azt állítja: hátsó felén soha nem végeztek semmilyen plasztikai beavatkozást, kizárólag a kemény edzéseknek köszönheti tökéletes fenekét

Tyffany Santos (Fotó: Jam Press/Profimedia)

„Jó a genetikám, de könnyen hízom. A napi edzéseim elengedhetetlenek ahhoz, hogy formában tartsam a fenekem – nyilatkozta a sajtónak. – Hetente hatszor edzek, és minden edzés körülbelül három órát vesz igénybe.” 

Hozzátette azt is, hogy szerinte az egyszerű gyakorlatokkal lehet elérni a legjobb eredményeket, ő maga imád guggolni, legnagyobb kedvence pedig a bolgár guggolás. Saját bevallása szerint egyelőre beéri az edzésekkel, azt azonban nem zárja ki, hogy valamikor a jövőben, ha ez már nem lesz elegendő, kés alá is fekszik majd, hogy formában tartsa a fenekét.

A világ legszimmetrikusabb feneke (Fotó: Jam Press/Profimedia)

Tyffany saját bevallása szerint havonta közel 450 ezer forintnak megfelelő összeget költ a hátsójára, amibe beletartozik az edzőtermi tagság, a személyi edzője és a masszőre tiszteletdíja, valamint a táplálékkiegészítők ára is. Elárulta azt is: fontolóra vette, hogy biztosítást köt a fenekére, mivel ez a legértékesebb testrésze.

A Playboy magazin elismerésére pedig a következőképp reagált: „Megtiszteltetés, ha olyan dologért kapunk elismerést, amit sokan művészetnek tartanak.”

via

Ez is érdekelhet Megnézem
Exit mobile version