Kate Winslet szerint az öregedés még szebbé teszi a nőket

CS.Á. | 2024. Szeptember 10.
A színésznő cseppet sem bánja az évek múlását, sőt még szebbnek érzi magát tőle.

Kate Winslet szerint a szépség az idő múlásával csak egyre jobban kiteljesedik. A 48 éves Oscar-díjas színésznő a Harper’s Bazaar UK-nek adott interjújában arról mesélt, hogy az évek múlásával csak egyre kényelmesebben érzi magát a saját bőrében. „A nők egyre gyönyörűbbek lesznek, ahogy öregszenek” – mondta a sztár, aki szerint az arcunk idővel történeteket mesél el mindannyiunkról.

A színésznő szemében különösen a szem körüli ráncok és a kéz hátán megjelenő jelek számítanak igazán gyönyörűnek. „Ezek az apró részletek magát az életet tükrözik” – magyarázta és elmondta, úgy érzi, hogy az életkorral együtt járó változások elfogadása nem más, mint az önbizalom kulcsa.

 

Fotó: Lia Toby/Getty Images

Kate Winslet számára a szépség nem csupán a külső megjelenésről szól, hanem a belső harmóniáról is, amelyet azonban nem mindig könnyű megteremteni. Saját életében például a család és a színészi munka közötti egyensúly megteremtése okoz sokszor nagy kihívást. Miközben próbál időt szakítani önmagára, és figyelni a mentális egészségére, gyakran találja magát abban a helyzetben, hogy ez nem mindig valósítható meg könnyedén. „Nehéz feladat első helyre tenni magunkat” – mondta, és azt is megosztotta, úgy véli, hogy a szépség a belső nyugalomból és az önazonosságból fakad. „Minél nyugodtabban és természetesebben érzem magam a bőrömben, annál nagyobb az önbizalmam” – hangsúlyozta, és hozzátette, hogy a kényelem számára a magabiztosság kulcsa.

via

Exit mobile version