Interjú Kate Winslettel, A rezsim főszereplőjével

Úgy tudom, az alkotók azért adták neked A rezsim főszerepét, mert egy régi vágású filmsztárt láttak benned. Mit gondolsz, milyen egy régi vágású filmsztár?

A definícióm a régi vágású filmsztárokról az, hogy biztosan nem olyanok, mint én. (nevet) Ezt gyorsan szeretném tisztázni. Nagyon kedves Stephentől és Jessicától (Stephen Frears és Jessica Hobbs, A rezsim rendezői – a szerző), hogy ezt mondták rólam, de szerintem csupán azért mondták, mert épp nem jutottak jobb szavak az eszükbe. A leírásuk talán pontosabb lett volna, ha olyanokat mondanak, hogy „Nagyon idegesnek tűnt” vagy „Rendkívül bizonytalan volt önmagában”, netán „Kétségbeesetten kísérletezett a szereppel”. De nemcsak én éreztem így, hanem a többiek is.

Kate Winslet A rezsim c. sorozatban (Fotó: HBO Max)

Hogy mégis milyen egy régi vágású filmsztár? Szerintem egy filmsztár nem csak úgy születik, a filmsztárokat kitalálják. Ezzel a megnevezéssel illetjük azokat az embereket, akik elértek egy bizonyos sikert a kamerák előtt. Engem ez a része sosem érdekelt, egyszerűen csak végezni szeretném a munkám, és közben próbálok szerény, kedves és hálás maradni. Hálás vagyok mindazért, amim van és amit elértem, és folyton emlékeztetem magam, hogyha nő vagy és korosodsz, abban az égadta világon semmi rossz nincsen. Ezek olyan dolgok, amiket nem árt figyelembe venned, ha elértél valamilyen nagyobb sikert vagy pozíciót az életben, és ez nemcsak a színészekre érvényes.

Elena egy buborékban él, hiszen kevés emberrel áll kapcsolatban, és általában ők sem merik elmondani neki az igazat, emiatt pedig sokszor borzalmas döntéseket hoz. Világhírű színésznőként te sosem érezted buborékban magad, elzárva a külvilágtól?

Nagyon szerencsés vagyok, hogy világéletemben szerető család vett körül. Csodás szülők mellett nőttem fel és három testvérrel osztoztam rajtuk, vagyis nem voltam elkényeztetve, és mindig a való világ vett körül. Figyeltek arra, hogy ne szakadjak ki a valóságból.

Minden egyes napomon hálát adok a lehetőségekért, amiket az élettől kaptam, de a munka, amit végzek csak egy munka, amit végzek. Én is csak egy vagyok a sok ember közül, akik egy filmen dolgoznak. A munkám nem fontosabb a többiekénél. Mindenkinek megvan a szerepe egy forgatáson, és a legfontosabb, hogy csapatként dolgozzunk együtt. A rezsimnél szerencsére ez megtörtént, ami különösen jó hír amiatt, mert ez egy nagyon hosszú, hat hónapos forgatás volt. Örülök annak, hogy nem buborékban élek, és mindent megteszek azért, hogy ez így is maradjon.

Fotó: HBO Max

Elena karakteréhez magad is nagyban hozzájárultál. A karakter mely aspektusai köszönhetők neked?

Igazi csapatmunka volt létrehozni ezt a különleges karaktert, sok-sok író munkája fekszik benne, akik hihetetlen kutatómunka után alkották meg Elena Vernhamet, valamint ezt a közép-európai kitalált országot, ahol A rezsim játszódik. Csodálatos karaktereket kaptunk, ugyanakkor rendkívül nagy szabadságot is abban, hogy a saját képünkre formálhassuk őket. Én ezt igyekeztem arra használni, hogy minél inkább az abszurd komédia irányába toljam őt. Elena epizódról epizódra érdekesebbé válik, hiszen mindig izgalmas látni, milyen az, amikor egy kontrollmániás személy elkezdi elveszíteni az irányítást a dolgok felett, valamint a történet szerelmi oldala is egyre bizarrabbá válik.

Szerencsére a forgatókönyv rengeteg olyan jelenetet adott nekem, amiben megismerhetjük az igazi Elenát. Vegyük például a jeleneteit a mauzóleumban, ahol a rég halott apjával beszélget. Ezekből megismerhetjük a hátterét, a gyerekkorát, a traumáit… Mindezek hatással vannak arra, hogyan beszél, mozog, fejezi ki magát vagy éppen hogyan bánik az emberekkel maga körül. Elena törékeny és sebezhető, miközben nem érez félelmet és borzasztó nyers is tud lenni. Színészként bátorságot kellett gyűjtenem, hogy ezt a sok-sok oldalát mind megvilágítsam, de örömmel tettem, ugyanis soha korábban nem játszottam ilyen karaktert, sőt még csak hasonlót sem. Óriási kihívás volt ez a sorozat, de nemcsak nekem, hanem a többieknek is.

Fotó: HBO Max

A sorozat rengetegszer utal valós történelmi eseményekre és figurákra. Ezekből számodra mik voltak a legfontosabbak?

Nagyon szeretem A rezsimben, hogy egy elképzelt országban játszódik, és ezek az emberek a valóságban nem léteznek. Ez nem dokumentumfilm, nem történelemkönyv, nem kommentárja valamelyik ország politikájának és nem valóban megtörtént eseményeket dolgoz fel. Ez egy geopolitikai szatíra, és nem több, de természetesen az emberek azt gondolnak bele, amit csak akarnak. Imádtam, hogy a középpontjában nem egy férfi, hanem egy nő áll, és ő vezeti ezt a kicsiny, közép-európai országot.

Elena teljesen kiszámíthatatlan, és a néző sosem tudhatja, mit tesz majd legközelebb. Rengeteg energiát fektettünk abba, hogy kitaláljuk a mozgását, a beszédstílusát, a ruházatát… Folyamatosan kísérleteztünk vele, hogyan mutathatjuk meg a legjobban azt a rengeteg traumáját, amit magában hordoz, mivel egy zsarnokoskodó apa nevelte fel. Az apja már meghalt, de ő még mindig tőle szeretne jóváhagyást kapni a döntéseihez, annyira bizonytalan önmagában. A holttestéhez jár tanácsot kérni, ami olyan szintű őrültség, hogy joggal jut eszedbe, hogyan találhat ki ilyet valaki. Az én dolgom viszont az volt, hogy még az ilyen szintű őrültségeket is hihetővé és viccessé tegyem.

Nem túl gyakran hallhatunk énekelni, itt mégis dalra fakadsz. Milyen volt ezt felvenni?

Az első epizódban látható éneklésem előtt voltam messze a legidegesebb. A sorozatban már úgy találkozol a jelenettel, hogy Elena hamisan énekel, de a forgatókönyvben még nem ez állt. Eredetileg csak kiállt volna a kamerák elé és énekelt volna, méghozzá jól. Egy stúdióban vettük fel az éneksávot, és ott volt velem Stephen Frears rendező is, és miközben énekeltem, láttam az arcán, hogy valami nem tetszik neki. Megálltam, hogy megkérdezzem, miért rázza a fejét. Azt mondta, hogy azért, mert nem érti a jelenetet. Szerinte semmi értelme az egésznek, ha Elena jól énekel. „Rendben. Akkor mégis mit csináljak?” – kérdeztem, amire azt felelte, hogy énekeljek hamisan.

Fotó: HBO Max

Miután ezt megléptük, a jelenet életre kelt. A nézők rögtön láthatták, hogy ez a nő mennyire más világban él, hiszen tényleg elhiszi magáról, hogy nagyszerűen énekel, ahogy azt is elhiszi, hogy mindenki rajong az előadásáért.

Egyébként egyáltalán nem könnyű a megfelelő módon rosszul énekelni. A hatáshoz pedig az is kellett, hogy a statisztáknak és a jelenetben szereplő többi színésznek se mondtuk el előre, hogy szörnyen fogok énekelni. Ott helyben szembesültek vele, és ez látszik is az arcukon, miközben illedelmesen tapsolnak és úgy tesznek, mintha egy nagyon jó előadást látnának. Csodálatos volt.

Elena különleges, sehová sem tehető akcentussal beszél. Mesélnél arról, hogyan született?

Nagyon figyeltünk arra, hogy a karakterek láttán és hallatán a nézők ne egy konkrét ország lakóira gondoljanak. El akartunk vonatkoztatni a valódi történelemtől, Elena egy képzelt ország képzelt diktátora. Emiatt a színészeknek megengedett volt, hogy megőrizzék a saját akcentusukat, hiszen már ettől az egész társaság egy borzasztó eklektikus bandává vált. A saját döntésem volt, hogy Elena ilyen vad és egyedi akcentussal beszéljen, mert úgy gondoltam, hogy egy ilyen valósággal semmilyen kapcsolatban nem álló karakterhez ez kimondottan passzolna. Mint mindenben, ebben is az apjához és a gyerekkorához nyúltam vissza, hiszen az, hogy egy ilyen apa mellett nőtt fel, tényleg mindenre hatással volt az életében. Ezért nem érzi magát soha biztonságban, miközben tömegnyi emberrel veszi körül magát, akiknek az a dolga, hogy a biztonságáról gondoskodjanak.

Elena szerepében rengeteg a komikus elem, teljes mértékben mégsem lehetett elviccelni a karaktert. Hogyan találtad meg a kényes egyensúlyt dráma és komédia között?

Nem tehettem meg, hogy Elena figuráját teljes mértékben a humorra alapozzam, mert akkor a nézők nem éreznék valódinak őt. Mindig azt mondtam magamnak, hogy nem lehetek olyan, mint John Cleese a Waczak szállóban. Bár az alakítása briliáns, rögtön érzed, hogy valami olyat tesz majd, amivel ártani fog magának. Elena szerepében a néző nem érezhette ezt rögtön az első epizódban, lassan, de biztosan kellett rávezetnünk a hat epizód során. Sokrétűen akartuk bemutatni a karakterét a sorozatban, amihez a figura drámai oldala is hozzátartozott. Enélkül nem lehet megérteni, miért képzel be magának állandóan egészségügyi problémákat vagy miért keveredik szenvedélyes szerelmi kapcsolatba az egyik katonájával.

Sajnos a világpolitikában nincs túl sok női vezető mostanában. Nem féltél attól, hogy a sorozat egy ilyen helyzetben pont rossz példaként mutat egy női vezetőt?

Ha színész vagy, akit felkérnek egy szerepre, egyszerűen nem gondolkodhatsz így. Nem gondolkodhatsz így egy kitalált karakterről. Az én dolgom az, hogy életre keltsem mindazt, ami a papíron olvasható. Szerencsés vagyok, mert sorozatok esetében ritkán keresnek meg olyan forgatókönyvvel, aminek már az összes epizódját előre megírták, de itt ez volt a helyzet. Élveztem olvasni az általuk kitalált világot, és egyszerűen csak beleugrottam, hogy mielőbb a részévé váljak. Szerintem annyira abszurd és valóságtól elemelt mindaz, amit bemutatunk, hogy nagyon nehéz rá valóságként gondolni. 

A rezsim című hatrészes minisorozat első epizódja már látható az HBO Max kínálatában. A további epizódok hétfőnként érkeznek. A fenti interjú Zoom-kerekasztal beszélgetés formájában készült.

Ezt olvastad már?

Kate Winslet: “A házasságaimról filmet lehetne forgatni” – Exkluzív interjú

Ez is érdekelhet Megnézem