27 éves, de még sosem vágatta le a haját

nlc | 2024. Szeptember 27.
Vallási okokból nem vágatott még soha a hajából a fiatal nő, aki megmutatta, milyen most a hajkoronája.

A brit Mandy Bowen idén töltötte be a 27. életévét, ám saját bevallása szerint még soha életében nem vágtak a hajából. A fiatal nő a pünkösdizmus hívőjeként nevelkedett, melynek tanítása értelmében a haj spirituális jelentőségű, épp ezért a szülei már gyerekkorában sem vágták a haját. 

A fiatal nő elárulta: általában 7-9 naponta mossa meg a haját, ami szerencsére nem zsírosodik túl gyorsan. A hajmosásra azonban így is nehezen veszi rá magát, a hajkoronája kifésülése pedig még kimerítőbb feladat, ezért gyakran ahelyett, hogy maga állna neki, inkább a férjét kéri meg rá. 

A TikTok-videóihoz érkezett hozzászólásokban sokan kételkedésüknek adtak hangot amiatt, hogy ha sosem vágatott a hajából, akkor az miért nem hosszabb a jelenleginél is. 

„Nem nyírom le a hajvégeimet, így természetesen elvékonyodnak, és a végén letörnek. Mindenkinek véges hajhossza van” – magyarázta Mandy, miért nem a földet söpri a haja.

Hozzátette: mindhárom várandóssága során hullott a haja, és sajnos az is károsítja a tincseit, hogy sütővassal göndöríti azokat. 

via

Exit mobile version