Őt választották 2024 legszexibb kopasz férfijának

nlc | 2024. November 13.
A tavalyi győztes 2024-ben is megőrizte első helyezését a világ legszexibb kopasz férfijainak listáján. A tavalyelőtti első helyezett azonban alig került be a top 10-be.

A brit Reboot marketingügynökség minden év novemberében összeállítja a világ 10 legszexibb kopasz férfijának listáját. A szakemberek ehhez Google kereséseket elemeznek, több kategóriában, így például, hogy mely tar fejű híreségekről keresnek a legtöbben félmeztelen vagy meztelen fotókat, de pontszámot érnek az arc arányai az aranymetszés szerint, a testmagasság, a beszédhang, a nettó vagyon, valamint az úgynevezett „ragyogási faktor” is.

„A kopasz férfiak millióik szívét lopják el világszerte, Stanley Tuccitól Zinedine Zidane-en át John Travoltáig. Tudományos kutatást végeztünk, és összesítettük a számokat, hogy hivatalosan is megkoronázzuk a legszexibb kopasz férfit 2024-ben” – írták a tanulmány szerzői. 

A lista élén idén is ugyanaz végzett, aki 2023-ban, ő pedig nem más, mint Vilmos herceg. A brit trónörökös győzelme tavaly nem aratott osztatlan sikert a rajongók körében, ugyanis sokan nemtetszésüknek adtak hangot a közösségi médiában, mondván, hogy a cím inkább megalázó, mint elismerő, de többen megjegyezték azt is, hogy Vilmosnak eleve nem kellene szerepelnie a listán, mivel nem is teljesen kopasz.

Vilmos herceg (Fotó: Victoria Jones – Pool/Getty Images)

A lista második helyén Dwayne  Johnson amerikai színész végzett, a harmadik helyezett pedig a kosárlegenda Shaquille O’Neal lett. A két évvel ezeőtti győztes, Vin Diesel idén éppen csak felfért a listára, a 10. helyet szerezte meg. 

A teljes 2024-es top 10-es lista következőképp alakult:

  1. Vilmos herceg
  2. Dwayne „The Rock” Johnson
  3. Shaquille O’Neal
  4. Kelly Slater 
  5. Terry Crews
  6. Danny DeVito
  7. Samuel L. Jackson 
  8. Thierry Henry
  9. Stanley Tucci
  10. Vin Diesel 

via

Exit mobile version