Másnaposan énekelt gyerekeknek Zámbó Krisztián

nlc | 2013. Május 29.
A buli napján az x-faktoros azt sem tudta, hol kellene fellépnie. A koncertje után pedig cikizték a produkcióját, melyet playbackről énekelt.

Zámbó Krisztián másnaposan lépett fel egy gyereknapi rendezvényen Dánszentmiklóson, ugyanis előző éjszaka sokáig szórakozott. Az X-Faktor sztárja a fellépésre késve érkezett, s mivel nem volt nála a CD-je, a laptopját állította be, arról playbackelt. „K…rvára ki voltam bukva, ugyanis tegnap elég durva be…ás volt. Úgy jöttem ide. (…) Reggel nyolckor értünk haza az asszonnyal, azt sem tudjuk, hogyan, annyira KO-k voltunk” – nyilatkozta egy újhartyáni internetes bloggernek. Az énekes – akinek egyébként cikizték az énektudását az őt követő fellépők – a Blikknek is elismerte, hogy előző éjszaka szórakozott, ám állítja, szó sem volt fellépésről, csak azért énekelt a gyerekeknek, hadd örüljenek. A szervezők azonban másként emlékeznek a történtekre, ám a fellépés miatt egyáltalán nem neheztelnek Krisztiánra, akinek az életéről egyébként film készül. „Személyesen egyeztettem vele a programot előzőleg, de nem írta fel a számomat, így elfelejtette, hova kell jönnie. (…) Úgy viselkedett, ahogy a gyereknapon illik. Elégedettek voltunk vele” – jelentette ki a szervező, Kánya Zsolt.

 

Kövess minket a Twitteren is!

Exit mobile version